vissza a főoldalra

 2011.08.19. 

Egy több mint kétszáz éves rendszer bukása és Róna Péter

Valami eltörött a pénzügyi gépezetben. Nem egy kicserélhető fogaskerék, nem valamiféle pótolható alkatrész, hanem a fődarab. A rendszer reparálhatatlanná vált és ezt már a gép kezelői is sejtik. Csak még reménykednek.

Az Amerikai Egyesült Államokat leminősítette a Standard and Poor’s. Ez önmagában természetesen semmit sem jelent, hiszen ennél az Újvilág jóval nagyobb megrázkódtatásokat is átélt. Példának okáért az Amerikai Egyesült Államok a XX. században már legalább kétszer volt fizetésképtelen. Csakhogy ebben a leminősítésben a világ pénzügyi központjainak a tanácstalansága áll. Hogyan szerezzünk még pénzt? Az Európai államok – magyar mintára – beintettek a bankrendszernek. Csavartak egyet a legvastagabb pénzvezeték hozamát szabályozó csapon. Most az államadósság elharapózása okán, egy kicsinyt a bankoknak is fizetniük kell. Úgy tűnik, a mediterránium teljes privatizálására nem kerül sor. Az államoktól a londoni City és a Wall Street, valamint Frankfurt felé tartó dollár- trilliárdok áradata apad.

A kiesett pénztömeget hivatott pótolni ez a leminősítés. Ugyanis a leminősítés elsősorban azt jelenti, hogy az Egyesült Államok költségvetése mostantól drágábban vehet fel kölcsönt a nagy bankházaktól. Az akció igazán akkor lett volna sikeres, ha a többi hitelminősítő is lefelé fordítja a hüvelykujját, de még inkább, ha Washington fülét-farkát behúzva bólogat és a két nagy amerikai párt egymásra mutogatva – az előzetesen egyeztetett forgatókönyvnek megfelelően – elfogadja a leminősítés tényét és utalja a nagyobb összegeket.

A rendszer logikája ugyanis a XIX. század elején alakult ki és azóta egy egészen új pénz-ügyi világot teremtett. Ez a több mint 200 éves rendszer került most olyan mély válságba, melyből nem valószínű, hogy vezet kiút.

A rendszer kialakulásában vezető szerep jutott egy frankfurti zsidó családnak. Az 1744-ben született Mayer Amschel Bauer, a frankfurti Judengasséban élő család sarja a hannoveri Oppenheim család bankjához került inaskodni. Oppenheimék úgynevezett udvari zsidók voltak. A zsidók adó- vámszedő és pénzkezelő szerepe egészen a X. századig nyúlik vissza Európában. Ebből természetesen komoly feszültségek keletkeztek, már az Aranybullánkban is külön cikk foglalkozik azzal, hogy zsidók ne lehessenek vámszedők.

Egyes zsidó családok így jelentős vagyonhoz jutottak, mely a rájuk vonatkozó földvásárlási, illetve egyéb tilalmak miatt elsősorban pénzben és áruban jelent meg. A felhalmozódott pénzeszközöket, aztán rendszeresen kihelyezték jelentős arisztokratákhoz, vagy adott esetben királyi udvarok finanszírozására fordították haszon és befolyás reményében. Ezek a kiváltságos családok aztán időről-időre konfliktusba kerültek az eladósodott udvarokkal, melynek többnyire ők itták meg a levét, de bizonyos területeken, főleg a reformáció terjedése után, egészen stabil központokat tudtak kiépíteni. A számtalan kisebb-nagyobb hercegségre bomlott német területek jelentős zsidó közösséggel bírtak. Sőt, bizonyos izraeli történészek szerint a francia határtól egészen Kijevig terjedő, ún jiddis civilizációról beszélhetünk, mely ugyan államalapításra nem volt képes, de önálló kultúrával és gazdasággal rendelkezett.

A nagy francia forradalomig néhány nagy arisztokrata család kezében összpontosult az európai, majd a világ népei feletti hatalom jelentős része. Az európai zsidóság egy része – például az Oppenheim család – ezzel a hatalmi rendszerrel lényegében szimbiózisban élt, annak ellenére, hogy időről-időre akár törvényi, akár fizikális korlátozásokat kellett elszenvedniük.

Mayer Amschel Bauer – tehát – egy ilyen kiváltságos családnál tanulta meg a pénzkihelyezés csínját-bínját. Frankfurtba visszatérve betársult pénzváltó testvéréhez, illetve a von Estroff báróval kialakult kapcsolatán keresztül a hesseni választófejedelem közelébe került. Egyes források szerint már II. Frigyessel is kiváló kapcsolatban volt, mások csak I. (IX.) Vilmos nevét említik. Érdekes megemlíteni, hogy az akkori Európában a jelentős befolyással bíró emberek többnyire rokoni kapcsolatban álltak egymással. Jól példázza ezt, hogy az említett I. Vilmos törvénytelen gyereke nem volt más, mint a később Európaszerte gyűlölt Haynau, kinek nevét a magyarok is megtanulták átkozni. Mindenesetre Mayer Amschel Európa egyik legnagyobb pénzvagyonával rendelkező uralkodójának lesz a bizalmasa és bankárja. Állítólag a Judengasséban található vörös tábla után átveszi a hangzatosabb Rothschild nevet.

Terjedelmi korlátok miatt a Rothschild család politikabefolyásoló üzleti lépéseit nem részletezzük, csak arra a megállapításra szorítkozunk, hogy néhány évtized alatt példátlan vagyont halmoztak fel. Mayer Amschel öt fiát Európa nagyvárosaiba küldte, ahol egy kivételével mindegyikük a mai napig meghatározó pénzintézeteket alapított. A legidősebb fia Frankfurtban maradt, ahol utód nélkül halt meg, így az általa alapított bank is megszűnt. A többiek Párizsba, Londonba, Bécsbe, és Nápolyba mentek.

Mayer Amschel három korszakalkotó ötlettel határozta meg az új pénzügyi rendszert. Az egyik, hogy az uralkodói, lényegében állami pénzek feletti rendelkezést kell megszerezni és az így elszedett (befektetett) pénzt leginkább más államoknak érdemes kölcsönadni. Ezzel hatalmas befolyásra és biztos haszonra lehet szert tenni. A másik, hogy ezt nem csak egy helyen, hanem az összes jelentős pénzügyi központban képviselni kell. A harmadik – melyet végrendeletében fogalmazott meg –, hogy dinasztiát kell alapítani, azaz az arisztokratákhoz hasonlatosan, a Rothschild gyerekek is a rokonságból választottak párt. A Mayer Amschel által kitalált szisztémát több zsidó család követte. Például a Bischoffsheimek, a Pereirek, a Seligmanok és a Lazardok.

A Bischoffsheimek alapították a BNP Paribas-t, a Pereirek a Banque Transatlantique-ot, a Seligmanok J. & W. Seligman & Co-t, a Lazardok a Lazard csoportot. Ezek mind a mai napig meghatározó cégei a pénzügyi világnak.

A Rothschild család sikerére jellemző, hogy már 1825 és 26 között a Bank of England liquiditási problémáit ők finanszírozták. Sőt, nem sokkal később 1869-ben Alfred de Rothschild, Mayer Amschel unokája a Bank of England, a világ első számú birodalma pénzverési jogával rendelkező bankjának vezetője lett. A Rothschild család ezzel a ma ismert globális pénzügyi rendszer alapjait teremtette meg. Annak a rendszernek az alapjait, mely ma a szakadék szélén táncol.

Az első világháború az angol birodalom végleges visszaszorulását hozta, egyben az Egyesült Államok felemelkedését. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszere és annak központja, a Wall Street lényegében a londoni cityből eredeztethető. A meghatározó társaságok ekkor már mindkét helyen képviseltetik magukat. Így a Rothschild család természetesen Amerikában is meghatározó lett.

A Rothschildok zsidóságukat fontosnak tartották, így jelentős szerepük volt a zsidók szabadságjogainak biztosításában, és segítettek több zsidó csoportot, támogatták Izrael Állam létrejöttét. Ugyanakkor többen kritizálták őket, hogy a második világháború előtt nem vásárolták ki a zsidókat Németországból, pedig bizonyos források szerint ilyen irányú tárgyalások folytak és Hitler ettől nem zárkózott el.

Másik oldalról a nagy bankárfamíliák felelősségére rámutattak a háborúk, illetve totalitárius rendszerek finanszírozása miatt. Kétségtelen, hogy a XIX. század nagy konfliktusai, sőt, mind az első, mind a második világháború hatalmas profitot termelt az említett dinasztiáknak. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem kizárólagosan zsidó bankárdinasztiák léteztek.

Ott volt például Johann Heinrich Schröder, aki a Rothschildokkal szinte egy időben jelent meg a pénzvilágban és az általa alapított bank mára a világ egyik legjelentősebb befektetési bankjává nőtte ki magát. A Schroder Bank befolyására jellemző, hogy egyik igazgatója Gordon Ricardson, akit, miután bárói címet nyert, csak Lord Richardsonként emlegetnek, a Bank of England elnöke lett, akár-csak egy évszázaddal korábban Alfred de Rothschild.

Lord Richardson személyi titkára Róna Péter volt, aki így – mikor a bárót kinevezték a Bank of England élére – a Schroder Bank elnöke lett. Ezt a tisztséget egészen 1990-ig töltötte be, ekkor hazatért Magyarországra és létrehozta az Első Magyar Alap nevezetű befektetési alapot. Úgy két éve rendszeresen megjelenik a médiában, először a Bajnai-, majd az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját kritizálta. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy részese akar lenni a magyar közéletnek és ezen belül is az LMP-vel, és annak kitalálójával Schifferrel áll kapcsolatban. Az LMP pártalapítvány kuratóriumának vezetője lett.

Róna Pétert, mint a néhai Lord Richardson emberét, a Schroder volt vezérigazgatóját ismerik a pénzvilág vezetői. Róna kiutazott Londonba és talán New Yorkba is és tárgyalásokat kezdett, hogy mit lehetne kezdeni a svájci frank megdrágulása miatt nehéz helyzetbe kerülő hitelesekkel. Ezzel párhuzamosan a facebookon elindítottak egy Róna Pétert miniszterelnöknek mozgalmat is.

Információink szerint Róna nemleges választ kapott a Cityben. A bankvezetők széttárták a kezüket. Pedig mekkora hatása lehetett volna a bejelentésnek. Orbán hatalmas konfliktusok árán is csak a svájci frank árfolyamának rögzítését tudta elérni, míg Róna Péter, Lord Richardson fényképével a levéltárcájában könnyedén megtalálja a megoldást.

Ma már ez nem megy. Valami végérvényesen megváltozott, ma már nem elég Sorosra, vagy Lord Richardsonra hivatkozni. Ma egy új pénzügyi rendszert kell kitalálni. Ezen a téren Orbánnak jobb ötletei vannak, mint a pénzügyi világ vezetőinek, vagy Róna Péternek.

Csorja Gergely