vissza a főoldalra

 

 

 2011.08.26. 

A Nobel-díjas íróval a KGB végzett?

A napokban új megvilágításba került egy, már évtizedek óta lezártnak hitt haláleset. A londoni The Observer című hetilap augusztus 7-i számában (a Corriere della Sera című olasz napilapra hivatkozva) nagy horderejű cikket közölt arról, hogy a Nobel-díjas francia író, Albert Camus (1913–1960) valószínűleg mégsem közlekedési balesetben vesztette életét, hanem politikai merénylet áldozata lett. Mint ismeretes, a hivatalos változat szerint 1960. január 4-én Camus és párizsi kiadójának tulajdonosa, Michel Gallimard egy Facel Vega FV3 típusú sportkocsiban a francia főváros felé tartottak, amikor délután két óra körül, egy Petit-Villeblevin nevű település határában halálos kimenetelű balesetet szenvedtek. Camus az idő tájt új, önéletrajzi témájú regényén dolgozott, és a darabokra tört kocsi roncsai körül e művének szétszóródott kéziratlapjai hevertek a földön.

A francia szülők gyermekeként Algériában született, 1957-ben Nobel-díjjal jutalmazott kiváló író – a nyugati vezető értelmiségiek közül csaknem egyedüliként! – 1956 novemberében határozottan kiállt a magyar forradalom ügye mellett. Mély együttérzésének A magyarok vére című kiáltványában adott hangot, többek között e szavakkal: „Létezik egy igazi Európa, mely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg. (…) A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem! – nem igazoljuk a gyilkosokat.”

Az olasz napilap, illetve az angol hetilap most arról számolt be, hogy Jan Zabrana (1931–1984) cseh író és műfordító naplójában felfigyeltek egy mindeddig mellőzött részletre. Zabrana egyik feljegyzésében arról ír, hogy „egy sokat tudó és jól informált forrásokkal rendelkező”, meg nem nevezett ismerőse szerint a Camus-t szállító kocsi kerekét szovjet KGB-tisztek megrongálták, szándékosan előkészítve a halálos bal-esetet. A merénylet közvetlen kiváltó oka az lehetett, hogy Albert Camus 1959 végén cikket közölt egy újságban: élesen támadta Sepilov akkori szovjet külügyminisztert, azzal vádolva, hogy ő volt a Magyarország elleni 1956-os támadás fő felelőse, vagyis a magyar forradalom vérbe fojtója.

A merénylet gyanúja azért merült fel most, mert egy olasz irodalmár, Giovanni Catelli rábukkant a szóban forgó feljegyzésre Zabrana naplójának nemrégiben megjelent új kiadásában. (A korábbi kiadásból az érintett részletet a kommunista cenzúra törölte.) Az ügy innentől a kutatóktól és a szerencse kegyétől függ. Ha sikerülne levéltári dokumentumokkal alátámasztani a naplófeljegyzés állítását, azaz feketén-fehéren kiderülne, hogy Albert Camus a KGB politikai gyilkosságának áldozata lett, teljes joggal kijelenthetnénk: a nagyszerű francia író közvetve az 1956-os magyar forradalom hősi halottja.

 

Zsille Gábor