vissza a főoldalra

 2011.08.26. 

Letűnt korok legszebb gyöngyszemei

Korpás Éva népdalénekesnő Révkomáromban született. Népdalénekesi pályafutását a komáromi Hajós néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte, ahonnan a pozsonyi Ifjú Szívek táncegyüttesbe vezetett az útja. 1995-től az autentikus népzenét játszó budapesti Tükrös zenekar énekese lett, akikkel tizennégy éves együttműködésük alatt hat lemezt készítettek; négy felnőtteknek és kettő gyermekeknek szólót. E zenekar énekeseként 2001-ben átvehette a Népművészet Ifjú Mestere címet. A „Szatmári muzsika az 1900-as évekből“ c. lemezüket a Magyar Művészeti Akadémia díjával jutalmazták. A „Mi Mezőségünk“ c. lemezért Fonogram díjban részesültek. Férjével, a neves brácsaművésszel, Lakatos Róberttel is rendszeresen dolgozik. Állandó énekese a „Lakatos Róbert és a RÉV“ zenekar koncertjeinek.

2005-ben jelent meg „Hajnalodik“ című albumuk, majd 2008-ban a „Brácsatánc“ ,melynek dalaival kísérletet tettek a népzene és a klasszikus zene határainak átlépésére. A „Csillagok, csillagok“ és a „Rendhagyó Prímástalálkozó“ c. produkciókban, melyeknek bemutatójára a Művészetek Palotájában került sor, együtt szerepel a magyarországi zenei élet (népzene, komolyzene, dzsessz) kimagasló egyéniségeivel. 2011. márciusában a Rendhagyó Prímástalákozó hanghordozója is elnyerte az év népzenei albuma címet, a Fonogram díjat. 2005-ben Balogh Kálmán cimbalomművésszel a karácsonyt örvendeztették meg „Ó, szép fényes hajnalcsillag“ című lemezükkel, melynek ősbemutatójára a komáromi református templomban került sor. 2007 decemberében a sokéves pedagógiai munkásságból, az anyaságban megélt tapasztalatokból merítve, és a Tükrös zenekarral a gyermekeknek szóló programok által inspirálva született meg első önálló gyermekeknek szóló lemeze „Csalogató“ címmel. Gyermeklemeze után 2010 márciusában megjelent „Szerelem, szerelem“ című új CD-jével a népdalfeldolgozásokban a felnőttekhez kíván szólni kiváló magyarországi és hazai zenésztársai és vendégei kíséretében.

 –Honlapját olvasva látom, hogy augusztus 20-án fellép a komáromi Szent István – ünnepségen, s még aznap a budapesti Millenáris Parkban a „Szól a kakas, szól” lemezét mutatja be. Ennek még június 5-én Révkomáromban volt az ősbemutatója. Tehát Szent István napján egy budapesti bemutatóra kerül sor?

 –Igen, mert ez lesz az első alkalom, amikor a magyar fővárosban koncertezünk ezzel a zenei anyaggal. Ettől függetlenül még az ősszel, Budapesten egy „fedett” helyen, kultúrházban is szeretnénk bemutatni a lemez anyagát. A Millenárisban fellépnek a vendégművészeink is, viszont az a nagy gyereksereg, ami a komáromi ősbemutatón is szerepelt, most nem lép színpadra. Bízom benne, hogy az őszi rendvényen már ők is fellépnek. A 20-ai koncert délelőtt lesz, és este Révkomáromban lépek föl a Szent István-szobor előtt tartott ünnepségen.

 –Szent Istvánhoz kapcsolódó dalokat énekel?

 –Nem csak, de az „Ó Szent István dicsértessél” c. moldvai népdalt biztos, hogy eléneklem. Ezen kívül történelmi témájú népdalokat adok elő.

 –Ahogy nézem a programjait, hétvégenként nem unatkozik. Augusztus 27-én Nyíregyházán és Léván is fellép.

 –Valóban, ez igen merész vállalkozás a részemről, hiszen nem lesz egyszerű egyik helyszínről átérni a másikra. Érdekes, mert előfordul, hogy két héten keresztül nincs fellépésem, aztán egy napon kétszer is. A nyíregyházi Vidor Fesztiválon a gyermekeknek szóló lemezemet mutatom be, míg Léván már a felnőtteknek az egy évvel ezelőtt megjelent CD-ét, a Szerelem, szerelem címűt.

 –Első gyereklemeze a Csalogató volt. Ennek folytatása a Szól a kakas, szól?

 –Valóban a Csalogató folytatásának szántam a legújabb „gyermeklemezemet”. Az elsőnél nem autentikus zenei kísérettel szólalnak meg a népdalok, hanem „populárisabb” feldolgozásban, tehát nem csak népi hangszereken játszanak a színpadon. A Csalogatóval azt szerettem volna elérni, hogy a gyerekek befogadják a népdalokat, ne idegenkedjenek ettől a kulturális kincsestártól. A Csalogatóban ezért olyan dalok szólalnak meg, melyeket óvodában, iskolában hallhattak. A közvetett célom pedig: az iskolák segédanyagként használják föl a lemezt az énekoktatásban. Kaptam visszajelzéseket arról, hogy a zeneórákon nagyon szeretik ezt hallgatni a diákok.

A második lemezzel már az volt a célom, hogy minél több népdalt ismerjenek meg a gyerekek. És most tervezem egy harmadik gyerekeknek szóló hanghordozó megjelentetését, amin már autentikus formában adom elő a népdalokat.

– Az új lemezen is  populáris feldolgozásokkal találkozhatunk?

 –Így van, s ennek egyik oka, hogy a dalok többsége ismeretlen a gyerekek számára. Viszont szükségesnek éreztem azt, hogy azoknak, akiket a Csalogatóval megfogtam a népdal számára, valami újat adjak.

 –Milyen tájegységek dalaiból válogat a szerkesztés, a lemez összeállításakor?

 –Sokszor nem is a dal üzenetén gondolkoztam, hanem olyan népdalokat válogattam össze, melyeket a gyerekek könnyebben befogadnak. Így lényeges a ritmika, és azt is kigondolom, milyen zenei aláfestéssel kerüljön föl a dal a lemezre. Továbbá, számomra az is meghatározó, hogy hazai, tehát felvidéki népdalokat is bemutassak a gyerekek számára. Miután összeállt a repertoár, akkor tudatosítottam, hogy főleg zoboralji, moldvai és somogyi dalokra esett a választásom.

 –Nem akarok szemtelenkedni, de jobban eladhatók a dalok, mintha csak autentikus formában adnák elő?  

–Úgy fogalmaznék, hogy a gyerekek egy rétegénél az átdolgozott formával jobban megszerettethetők a népdalok, mintha eredeti stílusban adnánk elő. Tanítottam ének-zenét és néptáncot is általános iskolában, és a zeneórákon megtapasztaltam, hogy a gyerekek többsége kifejezetten ellenségesen viszonyul a népdalokhoz. Sokan még nem is ismerik ezt a műfajt, de máris idegenkednek tőle.

 –Tehát illik nem szeretni a népdalt a gyerekek körében?

 –Pontosan. Olyan erős külső hatások érik a gyerekeket már az óvodás korban, annyira más zenei stílus felé terelik őket, hogy az alapiskolában igen nehéz a zeneórán felkelteni a figyelmüket. Természetesen vannak üdítő kivételek, mikor a szülők arra törekednek, hogy gyermekük tiszteljék a hagyományokat. Viszont a többségre nem ez a jellemző. Ezért is tartom fontosnak ezeket a lemezeket, koncerteket. A lemez a gyerekeknek szól, de a szülőket is meg akarom szólítani vele, hiszen korán sem mindegy, hogy egy édesanya mit énekel a kisgyermeke ágya felett.

 –Művésznő gyermekei népzenén nőttek föl. Nekik sikerül társaikat bevonni a táncba, vagy az éneklésbe?

–Nagylányom táncol, az egész osztályban egyedüliként, és nagyon nehéz a többieket elcsalogatnia egy ilyen rendezvényre. De nem hiábavaló a mi próbálkozásunk. Szerencsére,már egyre gyakoribb, hogy az iskolák szervezetten viszik a diákokat a koncertjeimre, ahol 500-600 gyerekkel egyszerre éneklem a népdalokat. Igaz, nem mindig eredeti formában, hanem átdolgozásokban, de mégis sikerül megénekeltetnem a gyerekeket, ami önmagában hatalmas eredmény.

 –Még énekel eredeti kíséretben is?

 –Természetesen, sosem távolodnék el ettől a formától, hiszen annyira a szívemhez nőtt. Férjem, Lakatos Róbert brácsaművész is az eredeti adatközlőktől tanulja a zenéket, ahogy én az éneket. Ezeket autentikus formában adjuk tovább. Tehát ez életünk része lett.

 –Ha már erről beszélünk: mi is tekinthető egy népdalnál hitelesnek? Honnan tudjuk azt, hogy pl. 1700-ban úgy énekeltek-e egy adott dalt, mint ahogy azt Bartók, vagy Kodály feljegyezte?  

–Biztos vagyok benne, hogy az idők folyamán történtek változások, hiszen mindenki hozzáadja a saját egyéniségét, világlátását egy adott dalhoz. Valaki több hajlítást használ, más pedig kevesebbet. A népdal magva, alapja viszont megmarad, ahogy az adott tájegységre jellemző stílusjegyek is.

 –Ebben a tekintetben hasonlít a népmeséhez, mikor a mesélő kibővíthette az alaptörténetet?

 –Igen, mert a népdalt is az ősöktől, a szüleinktől tanuljuk, átvesszük tőlük, de az előadás módja változhat.

 –Említette, hogy (a férje) eredeti felvételeket hallgatnak. Mikor rögzítették ezeket a zenéket, dalokat?

 –Őrzöm Bartók ún. fonográfos, és az őt követő gyűjtők felvételeit is. Tehát a múlt század eleitől egészen a jelenkori gyűjtésekig sok minden megtalálható nálunk. Sajnos már egyre kevesebben őrzik a falvakban az ősök zenei hagyományait, így minden perc drága egy gyűjtő számára. A nyugati zenei irányzatok annyira beáramlottak a magyar falvakba, hogy egyre többen elszakadnak a régi kultúrától.

 –Ez nem újkeletű, hiszen olvastam a ’60-as évek népdalgyűjtőinek visszaemlékezéseiből, hogy műdalokat, Kálmán-operetteket énekeltek a falusiak.

 –Még visszább mehetünk az időben, hiszen mikor Kodály és Bartók elindult a gyűjtőúton, már akkor is ki kellett szűrniük az igazi népdalt a műdalok közül. Ebben az időszakban a városi polgárok könnyed operetteket, nótákat hallgattak. Viszont Kodályék tudták, hogy a legegyszerűbb népréteget kell felkeresni, mert ők őrzik azt a zenei kultúrát, ami a legnagyobb kincsünk.

 –Jelenleg Moldva tekinthető ilyen érintetlen tájnak. Járt már azon a vidéken koncertezni, vagy gyűjteni?

 –Még nem, de a közeljövőben egy moldvai lakodalomba vagyok hivatalos. Alig várom, hogy megismerjem azt a vidéket, miről sokat olvastam, hallottam, de ahová személyesen még nem jutottam el. Erdély is egy nagy kulturális kincsesház, de a felvidéki Zoboraljáról sem szabad megfeledkezni. Ennek a tájegységnek a fő problémája, hogy egyre jobban elszlovákosodik.

 –Maradjunk még Moldvánál, ahová a civilizációs vívmányok többsége még nem jutott el.

 –Pontosan ezért tudják a helyiek megőrizni az eredetiséget. Egy furcsa ellentmondásról beszélhetünk: minél nagyobb a szegénység, annál gazdagabb az eredeti kultúra. Gyimesre is ez a jellemző, viszont minél fejlettebb egy (erdélyi) település, annál inkább begyűrűzik oda a külföldi populáris zene.

 –Előfordult, hogy útjai során apró kis igazgyöngyökre bukkant?

 –Számomra mindig felemelő és örömteli pillanat, ha egy faluban autentikus népdalt hallhatok. Még akkor is, ha tudom, hogy azt a dalt már feljátszották egyszer, tehát a gyűjtők repertoárján szerepel. Ezért is nehéz ma már unikumokra bukkanni. Arra viszont volt már példa, hogy az ismerttől eltérő szöveggel adták elő a dalokat.

 –Mit gondol, azok, akik Magyarországra hívnak csángó együtteseket, azok mindezt csak kuriózumként teszik, vagy konkrétan segítenek is a moldvai , vagy gyimesi magyaroknak?

 –Azt látom, hogy amennyire csak segíteni tudnak a csángóknak a magyarországi népi kultúrát szeretők, megteszik. Itt nem csupán anyagi segítségről beszélhetünk, hanem kapcsolattartásról; érezzék a csángó-magyarok, hogy nincsenek egyedül.

 – Bartók írta : hogyha a Kárpát-medencében élő népek dallamait vizsgáljuk, akkor közös gyökérre lelünk. Létezik közös gyökere a magyar és a szlovák népdaloknak?

 –Biztos, mert több népdalnál nehéz megállapítani azt, hogy szlovák, vagy magyar eredetű. Bartóknak nagyon hálásak lehetnek a szlovákok, mert ő volt az, aki először gyűjtött rendszerezve ezen népcsoport körében népdalokat.

 –Ki is mutatják a hálájukat azzal, hogy a tananyag részét képezi Bartók munkássága?

 –Bartók műveit a világ számos országában oktatják, így Szlovákiában is. Ezen túl a néptánccal, népzenével foglalkozó szlovákok is elismerik a magyar zenei kultúrát. A magyar és a szlovák népzenészek, néptáncosok harmóniában élnek egymás mellett, eljárnak egymás táncházaiba is. Erre egy példa: a pozsonyi magyar táncházakban rendezett koncerteken nagyon sok szlovák vesz rész. Tehát ezen a téren nincs semmilyen etnikai ellentét.

 –Művésznő koncertjeire is eljárnak szlovákok?

 – A gyerekeknek szóló koncerteket a magyarság körében hirdetem meg, a nyelvi közeg miatt, hiszen kommunikálok is a színpadon a kicsinyekkel. Az összes többi koncerten örömmel tapasztaljuk,hogy a szlovák közönség is nagyra értékeli zenénket.

 –Amennyiben határon túli népdalokról van szó, a legtöbben Erdélyre és Moldvára gondolnak, és csak nagyon kevesen Felvidékre. Említsünk meg néhány ismert felvidéki népdalt.

 –Az „A csitári hegyek alatt” a legnépszerűbb és a legismertebb, s ezt követi a „Gerencséri utca”. Kevesen tudják,hogy e két falu Zoboralján található. Ezeken túl vannak úgynevezett általános gyermekdalok, melyek több tájegységen is ismertek. Ilyen az  „A kassai szőlőhegyen”, ami Magyarországon „badacsonyiként” ismert.

 –Mi a dallambeli sajátossága a felvidéki népdaloknak?

 –Ahogy Erdélyben, így Felvidéken is több tájegységről kell beszélni. Különböző stílusúak pl.a mátyusföldi és a zoborvidéki népdalok. Ezekkel (igen) sokat foglalkoztam eddigi pályám során. A zoborvidéki régi stílusú dalokra jellemző, hogy sokszor kevés hangból állnak,akár tetraton hangsorból ,ami ősibb,mint a pentatónia. Kis hangterjedelműek, de mégis gyönyörű a dallamvonaluk és egyedi hangzásúak.

 –Amikor még diák volt, intézményes keretek közt lehetett magyar népdalokat tanulni, vagy csak különböző amatőr mozgalmakban volt erre lehetőség?  

–Szerencsémre az alapiskolában jó volt az énekoktatás, zenetanárunk felső tagozatban is foglalkozott a népdalokkal. Igaz ő nem eredeti felvételek alapján tanított minket, hanem kottákból, s az így megtanult népdalokkal mentünk különböző énekversenyekre. A kottákra pedig mindig feltüntették, hogy melyik dal honnan származik, ám ennek abban az időben nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Tizenhat éves koromban bátyám el akart csalni a Hajós táncegyüttesbe táncolni, de hát én hallani sem akartam róla, mert akkor eléggé kínos volt egy fiatal lánynak népzenével foglalkozni. Mindenki teljesen más zenei közegben élt. Mígnem meghallottam Sebestyén Mártát és a Muzsikás együttest énekelni egy lemezen. „Így is lehet népdalokat énekelni”- döbbentem rá. Teljesen elvarázsolt, és ott valami megváltozott az életemben. Először az ő általa előadott dalokat tanultam. S rájöttem arra, hogy biztosan megvannak ezek a népdalok máshol is, hiszen Sebestyén Mártának is azt valahol, valakitől meg kellett tanulnia.

 –Felvette a művésznővel a kapcsolatot?

 –Dehogyis! Számomra teljesen megközelíthetetlennek tűnt .Akkor már igent mondtam a Hajós együttesnek, és nem csak táncoltam, hanem a szólóénekesük is lettem. Már nem érdekelt, mit mondanak a többiek, sőt inkább én próbáltam meg hatni rájuk , kisebb-nagyobb sikerrel. Amikor már azt elértem, hogy eljöttek megnézni, nagyon boldog voltam. Osztályfőnököm, Kalácska József, összeismertetett Bodza Klára budapesti népdalénekessel , pedagógussal, aki bevezetett a felgyűjtött, eredeti felvételek világába, amit falusi emberek énekeltek. Bodza Klára ráirányítoota figyelmemet a különböző stílusjegyekre is, s minden órán felkészített engem egy-egy tájegység sajátosságából .Az éneklés magával hozta természetesen a táncolást is, amit az Ifjú Szívek tánccsoportban is folytattam az énekléssel egyetemben.

 – Maga a hivatásos népdaléneklés is érdekes dolog, hiszen ez az a „szakma”, ami sokáig nem is volt hivatalosan, senki számára nem volt megélhetési forrás, hiszen falun szinte mindenki énekelt népdalokat…

 –Amikor elkezdtem énekelni tanulni, akkor nálunk a népzenéből senki sem élt meg. Ez manapság is keveseknek adatik meg. Abban természetesen igaza van, hogy régen ez nem jelentett semmilyen különlegességet, hiszen mindenki – jobban, rosszabbul– , de énekelte ezeket a dalokat.

 –1990 előtt, csak amatőr magyar népi együttesek voltak Csehszlovákiában?

 –Így van, s ezek az együttesek, csoportok szerepeltek ünnepi alkalmakkor is, s ekkor kaptak fellépési díjat a zenészek. A rendszerváltás előtti Magyarországon is kevés professzionális együttes működött, a többség amatőr szinten folytatta ezt a tevékenységet.

 – Tizennégy éven át tagja volt az autentikus népzenét játszó budapesti Tükrös zenekarnak, akikkel Fonogram -díjat is kaptak A mi Mezőségünk c. lemezért. Velük több lemezt készítettek felnőtteknek és gyerekeknek is. Hogyan került kapcsolatba ezzel a zenekarral?

 –Ebben nem volt semmi különleges, a magyarországi és a felvidéki zenészek több rendezvényen közösen is felléptek. Így egy olyan felvidéki koncerten is énekeltem, melyen vendégként szerepelt a Tükrös két zenésze is. A Tükrösnek akkor nem volt énekese, és felajánlották ezt a lehetőséget, melyre boldogan mondtam igent.

 –Akkor Budapesten lakott?

 – Sosem laktam a magyar fővárosban, és azt mindig meg tudtuk oldani, hogy előadásokra, próbákra felutazzak Budapestre.

 –Nem költözne el Révkomáromból?

 –Nem, mert erős lokálpatrióta szellemiség él bennem. Talán gimnazista korunkban vetődött föl bennünk az elköltözés gondolata. Ennek oka: akkor évente csak kétszer utazhattunk Magyarországra, igaz, osztályfőnökünk mindig talált kiskapukat, így tanulmányi versenyekre és színházlátogatásra elvitt minket Budapestre. Amióta gyermekeim vannak, és a népdalénekléssel foglalkozom kialakult bennem a helytállás érzése. Az, hogy nekem itt kell a magyar kultúrát, a népdalt őriznem és terjesztenem.

 –Holott Magyarországon más nyelvi közegben élne.

 –Ez igaz, de ha mindenki úgy gondolkodna, hogy költözzünk át, és éljünk egy kevésbé problémás életet, akkor mi maradna a felvidéki magyar örökségből? Jómagam egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy megőrizzem az itteni népi kincset, de ha koncertjeimmel másokat is meg tudok szólaltatni, hitet tudok adni, akkor már nem dolgozom hiába. Nem tagadom, néha a gáncsoskodások miatt elmegy a kedvem az egésztől, de én erre a tájra születtem, amihez hűségesnek kell lennem. De nem csak a tájhoz, hanem az emberekhez, az iskolámhoz is. Nagyon büszke vagyok azokra az iskolákra, ahová jártam.

 –És önre is büszkék?

 –Úgy érzem, hogy igen. Ha tudok valamit azért tenni, hogy Felvidéken minél tovább megmaradjon a magyarság, akkor az elégedettséggel tölt el.

 –Gondolom a lemezeiből sem gazdagodik meg.

 –Anyagi szempontból már az is jó, ha nem ráfizetéses egy lemez…

Ezek a hanghordozók is azért jöttek létre, hogy megismerjük saját kultúránkat, amire büszkék lehetünk, s amiből erőt is meríthetünk. Szükség van arra, hogy úgy érezzük, nem vagyunk mi egy népnél sem alábbvalóbb. Férjem éppen ezért is különböző fesztiválokat szervez, amin felvidéki művészek mutatkoznak be, azért is, hogy lássák az itteni magyarok, hogy nálunk is sok a tehetséges előadó. Hiszen sokan azt hiszik, hogy a magyarországi produkciók inkább minőségiek.

 –Nagyon széles művésznő repertoárja. Egy népdalénekesnek egyformán tudnia kell az összes stílust?

 –Nem hiszem, hogy lenne ilyen énekes. (Hiszen mindenkinek megvan a saját stílusa, de)Az eredeti előadó,akitől tanulgatom a dalokat,egész életében annak a falunak vagy tájnak a sajátosságait őrzi. Mi pedig kalandozunk egyik tájegységből a másikba. Ezért nekünk sokkal nehezebb a feladatunk. Ennek ellenére megpróbálom kihozni a legtöbbet az adott tájegység stílusjegyéből,és mivel mindenkinek megvan a saját,egyedi stílusa is,ez is belekerül. Hozzám a zoborvidéki és a kalotaszegi dallamok állnak a legközelebb. A szováti pedig a sok hajlítás miatt érdekes számomra, a gyimesiből pedig az ősiességet érzem.  

–Egyáltalán pontosan le lehet-e utánozni a forrást a népdaloknál? Lehet-e úgy énekelni ma a színpadon, ahogy egy Bartók-felvételen?

 – Azt hiszem,nem. De megpróbálom azt, hogy lehető legtöbbet hozzam ki a népdalból, de úgy, hogy annak hallgatása élvezhető is legyen a ma emberének. Egy adott tájegységből több énekest is végighallhatok, és kiválasztom azt az előadásmódot, ami a legközelebb áll hozzám. Vannak, akik a legalaposabb leutánzás hívei. Én úgy gondolom, hogy a kultúrát közvetítése és népszerűsítése mellett alkalmazkodni kell valamilyen szinten a hallgatósághoz és a színpadhoz is. Amint már említette: mára megváltozott a népdal funkciója. Régebben természetes velejárója volt a falusi életnek; munkaalkalmakkor, egyházi és családi ünnepeken énekeltek. Tehát bizonyos alkalmakhoz kötötték az énekeket. A népdalokat, a népzenét megpróbáljuk mesterségesen fenntartani, ezért szükséges most azokat színpadon előadni.

 –Honnan tudhatnak a felvidéki magyarok az ön fellépéseiről? Gondolom nincs külön népzenével, néphagyományokkal foglalkozó magyar újság.

 –Valóban nincs. Az Új Szónak negyedévente jelenik meg egy néhány oldalas népzenei melléklete, ami segítséget jelent. Az internetnek köszönhetően pedig módomban áll tájékoztatni ismerőseimet a fellépéseimről. Régebben alig tudtunk arról valamit, hogy a keleti országrészben milyen a népzenei élet, most a világhálón erről is informálódhatunk. Igaz voltak olyan néptáncfesztiválok, melyek összehozták azok művelőit, a gombaszögi és a zselízi. Az első átalakult formában még létezik, viszont a zselízi fesztiválok megszűntek.

 –A Lakatos Róbert és a RÉV-nek is énekese. Férje eredetileg komolyzenész. Hol, s hogyan kapcsolódik össze ez a két műfaj?

 –Férjem hegedülni tanult, de mindaddig nem igazán érdekelte ez a hangszer, míg 13 évesen be nem kapcsolódott a népzenei mozgalomba. Miután népzenét játszott, annyira beleszeretett ebbe a műfajba, és annyira megkedvelte a hegedűt, hogy utána nem idegenkedett a klasszikus zenétől sem. Nagy szerencséje volt, hogy párhuzamosan tudta a népzenét és a klasszikust művelni, tanulni, persze csak titokban.

 –Mit kellett ezen titkolni?

 –Azt mondták: a népzenét más stílusban kell játszani,és ez a komolyzenei játék rovására menne. Végül is igaz az állítás,de Robi tehetségének köszönhetően  mindig is el tudta különíteni a két stílust .

 –Ha már a zeneoktatáshoz kanyarodtunk vissza: igaz, hogy a Kodály-módszer is idegen Szlovákiában?

 – Robi nem tanult szolmizálni, nekem az volt a szerencsém, hogy a komáromi alapiskolában és zeneiskolában a Kodály-módszer alapján oktattak. A magyar tannyelvű iskolák többsége is ezt az utat követi, de a szlovákok nem szolmizálnak, hanem a zenei hangokat olvassák le.

 –Milyen zenét játszik férje együttese?

 –A népzene és a komolyzene egy sajátos, mesteri szimbiózisát. Ebben megpróbálja a bartóki utat követni. Tehát a népzenei motívumok felhasználását a klasszikus zenében.  

–A már említett népdalok áthangszerelése is az ő műve?

 –A RÉV-ben a férjem, míg az én zenekaromban Madarász András gitáros dolgozza át a népdalok többségét.

 –Koncertjein többször táncra is perdülnek az emberek?

 –Ez nagyban függ a helyszíntől. Ha van egy kis hely a táncra, akkor be szoktam mondani, hogy akinek van kedve táncolni, tegye meg nyugodtan. A kisgyerekek ezt felszólítás nélkül is megteszik, megtalálják azt  kis helyet is, ahol táncolni tudnak, néha még a színpadra is felengedem őket. Örülök, ha a gyerekek felszabadultak a koncertjeimen, és nem félnek énekelni, táncolni, mert így szórakozva beléjük ívódik őseik zenei világa.

Medveczky Attila