vissza a főoldalra

 

 

 2011.08.26. 

Kézdiszárazpatak 700 éves: újraszentelték a Potsa-kriptát

Kézdiszárazpatakot 1311-ben Terra Zarazpatak néven említik először, akkor a településen székelymagyarrá lett besenyők laktak. 1876-ig Kézdiszárazpatak Felső-Fehér vármegye részét képezte, ekkor csatolták a megalakuló Háromszék vármegyéhez. A falu első írásos említéséről emlékeztek meg augusztus 19-én  délelőtt a római katolikus templomban celebrált szentmisén, majd a mintegy kétszáz fős ünneplő tömeg a felújított Potsa-kriptához vonult, ahol 67 év után újraszentelték a Potsák temetkezési helyét.

 A római katolikus templomtól alig száz méterre áll a neves Potsa család egykori, ft. Bodó Imre esperes-plébános által felújított kriptája. Az altorjai Aporokkal is vérrokonságban álló ősi székely nemesi Potsa család leghíresebb tagja, Potsa József (1836–1903) belső titkos tanácsos és Három szék vármegye főispánja volt, aki a helybeli iskola számára alapítványt is létesített, és birtokai egy részét a római katolikus egyházközségnek adományozta. A két helyiségből álló kriptát a vörös terror éveiben több alkalommal is kifosztották, meggyalázták. A rendszerváltás óta a sírbolt még rosszabb állapotba került, a Potsa család koporsóiban meglelt csontokat galád kezek szétszórták, a kriptát a szárazpatakiak egy része dögkútként használta. N

 Néhai Márton Emil György ny. igazgató-tanító (1927–2010) éveken keresztül szorgalmazta a kripta helyreállítását, sajnos, eredménytelenül. 2004 augusztusában került Kézdiszárazpatakra ft. Bodó Imre esperes-plébános, aki 2005-ben elhordatta a szemetet a kripta környékéről, és befalaztatta a bejáratát, hogy tovább ne gyalázzák a Potsa család földi maradványait. A kripta felújításával és újraszentelésével régi adósságát rótta le a település népe.

 Az ünnepségen Balogh Ti bor, Kézdiszentlélek polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen megemlékezhessenek a hét évszázadról. Olosz Gergely parlamenti képviselő a Potsa család jeles képviselői mellett Ópra Benedek tanár példás éle tét követendő példaként hozta fel kortársai számára. A Potsa család történetét Bíró Levente tanító, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke méltatta. Az évfordulós ünnepségre készített kulcsos, címeres emlékdobozt Balogh Tibor polgármester dr. Deli Árpádnak, Piliscsaba volt polgármesterének és Kézdi szárazpatak díszpolgárának, valamint ft. Bodó Imre esperes-plébánosnak, a kripta újjáépítőjének nyújtotta át. Az ünnepség a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.

 

Iochom István

 (forrás: Háromszék)