vissza a főoldalra

 

 

 2011.08.26. 

Visszaszerezzük Marosvásárhelyt

A marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölttel kapcsolatban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) a véleménye: politikai és közösségi összefogásra van szükség, hogy az egyenjogúság érvényesüljön, az érdekcsoportos tevékenység helyett szakmai politizálást kell folytatni. Éppen ezért dr. Vass Leventét, az egészségügyi minisztérium tanácsosát jelölik közös polgármesternek Marosvásárhelyen. Az esélyekről Jakab Istvánnal, az EMNT Maros megyei szervezetének elnökével beszélgettünk.

 – Személy szerint meglepett, hogy egy RMDSZ-es mellett teszik le a garast, de az még jobban, hogy pont az RMDSZ helyi szervezete az, amelyik még gondolkodik azon, hogy támogassa-e Dr. Vass Leventét – a Magyar Polgári Párt ezt már megtette– , hiszen egy olyan személyről van szó, aki a szövetségi képviselők tanácsának a tagja. Ráadásul Dr. Vass Levente –aki kórházigazgatóként, minisztériumi tanácsadóként, urológus szakorvosként és a marosvásárhelyi civilmozgalom létrehozásában és működtetésében vállat szerepével bizonyította be, hogy szakmai felkészültségén túl kiváló közösségszervező– csak akkor indul el a választáson, ha mindhárom magyar politikai alakulat támogatja.

 – Mi magunk sem értjük, mi állhat az RMDSZ hezitálásának hátterében. Egy év sincs a választásokig, sürget az idő és az is egyértelmű: Marosvásárhelynek csak akkor lesz magyar polgármestere, ha a magyar szavazatok összeadódnak. Tehát a teljes magyar lakosságot kell megszólítanunk, mert demográfiailag kisebbségben vagyunk. Ebben a szeren-csétlen helyzetben a szerencsénk az egyfordulós polgármesteri választási rendszer. Aki megszerzi a legtöbb szavazatot, egyszerű többséggel, az lesz a polgármester. Ezeket a tényeket figyelembe véve javasoltuk az RMDSZ-es Vass Leventét. Nem értjük, hogy ez a párt miért is pont a saját embere mellett húzza az időt.

 – Azért is lényeges, hogy a magyarok magyar jelöltre szavazzanak, mert Smaranda Enache, emberjogi szakértő, a Pro Európa Liga társelnöke független jelöltként száll be a versenybe. Állítólag ő a magyarok körében is népszerű.

 – Enache asszony a magyar közösségért nem egyszer és nagyon következetesen kiállt, ezért nagyon jó kapcsolatban vagyunk vele. Leültünk vele tárgyalni a jelöléssel kapcsolatban, s hiszünk abban, hogyha a magyar közösség összefog, akkor megnyerjük, ne induljon a választásokon és támogassa jelöltünket. Nem is az ő személye jelenti a legnagyobb veszélyt, hiszen az előző választásokon 10 ezer magyar szavazott a jelenlegi román polgármesterre.

 – Ez minek tudható be?

 – Erről az RMDSZ-t kéne kérdeznie. Valószínűleg azért szavaztak másra, mert ezek a magyarok nem találták megfelelőnek a jelöltjüket, Borbély Lászlót, a jelenlegi környezetvédelmi minisztert. Most bizonyára lennének olyanok, akik csak a „tulipán”,az RMDSZ emblémája láttán nem mennek el szavazni. Ezért gondoltuk azt, hogy nem pártszempontból kell megközelíteni a választásokon, és egy koalícióban indítsunk el egy közös jelöltet.

 – Mit gondol, akik a jelenlegi polgármesterre szavaztak, azok megbánták döntésüket?

 – Bizonyára most is lesznek magyarok, akik a román polgármesterre adják a szavazatukat. Azért is, mert Erdély több városában nem programokról szavaznak, hanem etnikai választás lesz.

 – Aminek konkrét dátuma?

 – 2012 júniusában. Addig „fel kell építeni” jelöltünket, meg kell szervezni a kampánycsapatot, meg kell írni a programot, sok embert kell meggyőzni a támogatás szükségességéről. Mi azt mondjuk, hogy a jelenlegi városvezetést fel kell állítani, és olyan tanácsra van szükségünk, amelyik szakmai politizálást végez, de úgy, hogy Marosvásárhely magyarságának jobb lesz a sorsa.

 – Tehát papírforma szerint befuthat a közös jelöltjük, ha a románok közül többen állnak föl, s a magyarok többsége magyarra szavaz.

 – Igen, ha a magyarság komolyan veszi ezt a választást, akkor nyerünk és visszafoglaljuk Marosvásárhelyt. Ezért mondtuk ki azt, hogy az itteni polgármester-választás nem csak a helyiek ügye, hanem az egész erdélyi magyarságé. Hiszen immár harmadik mandátumát fejezi be a jelenlegi polgármester.

 – Ha az RMDSZ mást nevez meg, akkor hogyan tovább?

 – Akkor nem Vass Levente lesz a közös jelölt, de elég fura lenne, ha őt pont az RMDSZ nem támogatná. Amennyiben mégis erre kerülne a sor, akkor további tárgyalások következnek. Ami újabb időhúzást jelent. Ha csak év végén jutunk el a jelöltállításhoz, az már késő. Sőt sokak szerint már idén nyár elején be kellett volna jelenteni a közös jelöltet.

 – Olvasom az erdely.ma-n a fórumosokat és többen azt írják, hogy Vass úr ismeretlen a városban. A másik baj vele, hogy éppen az egészségügyi miniszternek volt a tanácsosa. Annak, aki lemondott, és akit többen szidnak…

 – Az most előny, ha olyan jelölt indul, aki nem túlzottan ismert a marosvásárhelyiek körében. Az RMDSZ anno nagyon ismert neveket indított el, akik viszont a támogatottságukat alig tudták növelni. Nem beszélve arról, hogy az ismert RMDSZ-esek sokkal támadhatóbbak. A minisztériumi tevékenységét érintő vádak sem megfontoltak, hiszen Vass Levente nem politikai, adminisztrációs, hanem szakmai tanácsos,akinek a véleménye igen sokat nyom a latba.

 – A történelmi egyházak támogatják Vass Levente jelölését?

 – Ők a magyar összefogást támogatják, de sok tudományos szaktekintély személyesen is ajánlja, így a Sapientia Egyetem rektora és dékánja és több orvosprofesszor is.

 – Tudtommal önök aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy valósuljon meg a városban az összefogás.

 – Városszerte és a koalicio.ro portálon kezdtük el az aláírásgyűjtést. A történelmi egyházak is bekapcsolódtak ebbe az akcióba, és fiatal aktivisták járják az utcákat. Úgy gondoljuk, ha nálunk sikerül létrehozni ezt a politikai koalíciót és visszanyerni a magyarságnak a várost, az példaértékű lehet más erdélyi településeken is.

 

Medveczky Attila