vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.02. 

Idegek harca a BKV-s ügyekben

Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők 23 igen és 9 nem ellenében elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Tarlós István elmondta, a miniszterelnökkel való egyeztetése után még változhatnak a jövő évre jóváhagyott BKV-tarifák.

 György István a mintegy másfél órás vitában azt mondta, 50 milliárdos nagyságrendű bevétele származik a BKV-nak a jegyárakból, de 2011-ben elérték a jegy- és bérletárak azt a szintet, amelynek növelése további bevételkiesést, a bliccelés növekedését hozná. Bár az áfa két százalékkal emelkedik, és infláció is várható, mégsem változnak a viteldíjak, így egy vonaljegy továbbra is 320 forintba, egy felnőtt bérlet pedig 9800 forintba kerül majd.

 Az MNO korábban beszámolt róla, a közösségi közlekedés versenyképessé válását várja a fővárosi Fidesz attól, hogy nem emelkednek jövőre a BKV tarifái. Németh Zoltán, a párt frakcióvezetője a közgyűlés szerdai ülésén szereplő téma kapcsán a távirati irodának elmondta: 2011-ben fordult elő először 15 év után, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem emelte a BKV-tarifákat, és ezt jövőre is így szeretné tenni. Mint indokolta, ezzel a közösségi közlekedés versenyképessé válna az egyéb közlekedéssel szemben.

A Világgazdaság keddi számában még arról írt, hárommilliárd forinttal nőhet a BKV hiánya, ha nem emelik a jegyárakat 2012-ben, az az összeg pedig, amelyet jövőre vissza kell fizetniük, több tízmilliárdos lehet. A Népszava hasábjain megjelentek szerint fizetésük csaknem ötödét elveszíthetik a társaság dolgozói, ha a kollektív szerződést a menedzsment szándékai szerint módosítják. A közlekedési társaságnak a lap birtokába került, előzetes, belső számításaira hivatkozva a Népszava azt írta: „jövőre havonta 37 ezer forintot bukna egy átlagos BKV-dolgozó”. Egy eddig havi átlagosan 202 ezer forintos nettó bérért dolgozó BKV-alkalmazott jövedelme csaknem ötödét, 18 százalékát elveszítheti. Ezzel és a pótlékok csökkentésével a BKV a mintegy 12,2 ezer munkavállalóján 2012-ben összesen 5,05 milliárd forintot takarítana meg – írta kedden a Népszabadság.

 Tarlós István (Fidesz–KDNP) szerint a BKV januárban csődbe megy, veszélybe kerülhet több közlekedési beruházás – így a 4-es metró is –, ha nem változtatnak a finanszírozási rendszeren. A főpolgármester azt is elmondta, kezelhetetlen helyzetet teremtene az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat  – mint azt az MNO megírta.

 Mondja fel a BKV a kollektív szerződést

 A BKV és a szakszervezetek jelenleg érvényes kollektív szerződésének felmondását javasolja a főváros a BKV vezetőségének. Erről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek, 21 igen és 11 nem szavazattal fogadták el az előterjesztést. Tarlós István főpolgármester még a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd fogadja a szakszervezetek képviselőit.

 Nem terhelik tovább az utasokat

 Nem fogjuk az utasokra hárítani azokat a terheket, amelyeket évtizedekig rájuk hárítottak – mondta Tarlós. A főpolgármester a kollektív szerződéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak alapján 10 milliárdos nagyságrendű béren kívüli juttatást fizetnek ki a BKV-nál, ezért ezt felül kell vizsgálni. Hozzátette: az ebből származó megtakarítás önmagában nem oldja meg a BKV minden gondját, de a kormány joggal várja el, hogy a BKV is megtegye a szükséges lépéseket.

 

(Forrás: mno.hu)