vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.14. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 50. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

Szembenézés (2.oldal)

Ma már valójában nem a parlamenti ellenzéki pártok állnak szemben a kétharmados többséggel, hanem az a kevesekből álló, de nagy pénzek felett rendelkező és mindig rejtőzködő háttérhatalom, amely az izraeli és az amerikai hatalom, az Obamának is parancsoló bankárkaszt támogatását élvezi. A parlamenti ellenzéki pártok ma már ennek a háttérhatalomnak csak a bábfigurái, noha bizonyára vannak bennük, különösen az MSZP-ben és az LMP-ben közvetlenül bekötött figurák, de ez mellékes. A front a hatalmas gazdasági és kulturális hitbizományokkal rendelkező liberális kaszt és a keresztény kétharmadosság között húzódik. A kormány egyelőre meglehetősen kesztyűs kézzel bánik ennek a kasztnak a hatalmával, befolyásával, médiájával és eltűri kiszorításait és betartásait. Nehéz mást tennie, mert az utcáról, a nép és a polgárság köréből nem kap jól megfogalmazott követeléseket szigorúbb fellépésre. Vigyáznia kell, hogy ne bőszítse magára a kegyetlen spekulánsokat.

 Panamák helyett takarékosság (4.oldal)

Több olyan önkormányzati cég működött, amelynek nem látták a létjogosultságát

Interjú Hassay Zsófiával, Terézváros polgármesterével

Az is elképesztő, hogy Verók István azt mondta, a polgármestereknek nem kell ismerniük a rendeleteket. Érdekes az egész ügy, mert 13+1-en vannak a vádlottak padján, ez olyan, mint a totó. Tizenegy hajdani és két jelenlegi képviselőt – köztük a volt polgármestert és az alpolgármestereket – és egy volt köztisztviselőt hallgat ki a bíróság. A volt aljegyző törvényességi szempontból ellenjegyezte – több Andrássy úti palotára vonatkozó értékesítés mellett – az Andrássy út 47.-re vonatkozó előterjesztését. Az ügy azért is érdekes, mert Verókék politikai leszámolásról beszélnek, pedig mi abban a bosszú, ha valaki rámutat: pályáztatás nélkül adták el ezt az ingatlant.

 A székelyek még annyit sem érnek, mint a kivert kutyák? (5.oldal)

A prefektúra kénytelen lesz megtámadni a Kovászna megyei önkormányzat népszavazási határozatát – közölte György Ervin, a román kormány helyi megbízottja. Az esetről Kulcsár Terza Józsefet, a Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának vezetőjét kérdezzük.

 Legfőbb célunk: az MKP újra parlamenti párt legyen

Olyan programot készítünk, ami mögé felsorakozik egész Dél-Szlovákia (7.oldal)

December elején a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa (MKP OT) tudomásul vette, hogy a párt önállóan indul a parlamenti választáson és döntött a jelöltlistáról is. Az önálló politizáláson alapuló megmérettetésről Bárdos Gyulával, az MKP OT elnökével beszélgettünk.

Már elindult Beszéljük meg rendezvénysorozatunk, amelynek célja, hogy a szimpatizánsokkal „együtt írjuk meg a programot”. Nagyon érdekesek ezek a találkozások; a lakosok remek ötleteket adtak. A szakmai alelnökök már összeállítottak egy anyagot, amiből a beszélgetések során tapasztalt javaslatok alapján lesz országos program. Ez is mutatja, hogy nem kabinetpolitizálást folytatunk. Olyan programot szeretnénk készíteni, ami mögé felsorakozik egész Dél-Szlovákia, a felvidéki magyarság.

 A Rosenberg-kritikáról

Egy liberális, globalista kör kiad egy közleményt, és azt repítik szerteszét a világban (9.oldal)

Dr. Szöőr Anna: Rosenberg Ervin egy a külföldön élő, magát magyar zsidónak valló, hivatásos véleményformálók közül, akik rendszeresen médiafelületet kapnak. A nemzeti oldal világszintű elnyomottságának egyik oka, hogy a Rosenberg-félék nem hagynak minket a világsajtóban érvényesülni. Így minket sohasem illet meg az ártatlanság vélelme, lásd Képíró-ügy, sem a hallgattassék meg a másik fél alapelve, lásd Dörner– Csurka színházi téma.

 Interjú dr. Görgényi Ernővel, Gyula város polgármesterével (9.oldal)

Tavaly hatalmas élményben volt részem, amikor október 5-én megtekinthettem az aradi kultúrpalotában a Gyulai Várszínház és a Debreceni Filharmonikus Zenekar közös produkcióját, a Best of Erkelt. Az aradi magyarság körében hallgatni Bánk nagyáriáját igazán felemelő érzés volt. A kulturális kapcsolatokon kívül gazdasági téren is együttműködünk, közös pályázatokat adunk be. Egyik közös nyertes pályázatunkat, ami egy közlekedésfejlesztési koncepció elkészítése volt, már be is fejeztük.

 Interjú B. Tóth Magda Életműdíjas magyarnóta énekessel (10.oldal)

Gaál Gabriella szervezett Szeleczky Zita hazatérése alkalmából a Pataky Művelődési Központba egy köszöntő gálaestet. A művésznő kedvenc virága a sárga rózsa volt, és én az ehhez kapcsolódó dalt énekeltem el. Az ünnepelt nagyon boldog volt, szinte végigkönnyezte az egész műsort, aminek a végén ő is énekelt. Azután egy zenés hajókiránduláson volt szerencsém részt venni vele. Közvetlen, aranyos, nyíltszívű asszony volt, akiből sugárzott a művészet, de sohasem játszotta meg a primadonnát. Hálás vagyok Istennek, hogy pályám során oly sok igazi művésszel, tehetséggel, egyéniséggel találkozhattam. Bízom benne, hogy a magyar nóta élni fog, hiszen élteti a közönség, és azok az előadók, akik szinte missziós feladatként éltetik a műfajt.

 Martin János operaénekes az Új Színház-ügyről: el kell érni, hogy ne uraljon mindent a pesti multikulturális bulváros katyvasz. Olyan színművekre van szükség, melyekben nem a közönségesség dívik. Olyanokra, melyekben még megvan a katarzis. A színház nevel is. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy jó magyar ifjúsági előadásokat is színre vigyenek. A kötelező olvasmányokat hol és milyen felfogásban viszik színre? Sajnos bizonyos csoportoknak egyértelműen az az érdekük, hogy mindent ferdítsenek el, ami magyar. Ezek itt hamis és fals hangok.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

telefon: 06-30-7545-017

Karácsonyi dupla számunk december 22-én jelenik meg!