vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.16. 

Korrupciós ügy Mihályfalván?

Az érmihályfalvi önkormányzat hat képviselőjét, köztük Kovács Zoltán polgármestert és Bokor Apor alpolgármestert vizsgálja a hatóság, mivel a gyanú szerint elcsaltak egy közbeszerzési eljárást. Jogi források azt szivárogtatták ki román hírportáloknak, hogy a hat személy ellen 2007 februárja és májusa közötti cselekmények miatt nyomoznak, a város költségvetésének 1.356.117 lejnyi kárt okoztak. A váradi rendőrök nyomozása szerint a debreceni Keviép kft. kapta meg azt a munkát, amelyet az egyes városok infrastruktúrájának korszerűsítésére kitalált kormányprogramból finanszíroztak – ám a cég úgy nyert a liciten, hogy árajánlata jóval fölötte van a versenytárgyalásra jelentkezett hét másik vállalkozásénak. Az állítás szerint ez úgy történhetett, hogy az eljárás szabályait a cég érdekeit követve alakították, a többi vállalkozást pedig egymás után nyilvánították nem megfelelőnek a munka elvégzésére, mivel úgymond technikai jellegű hibák voltak az ajánlataikon. A nyomozást december elején zárta le a nagyváradi rendőrség, s átadta a hat személy dossziéját az ügyészségnek, vádemelési javaslattal. A kár megtérítése céljából a hat személy egyes ingatlanait vették zár alá, 641.118 lej összértékben. Annak idején az ajánlatok felnyitásakor a békéscsabai Caementarius kft. ajánlata volt a legelőnyösebb, 3,5 millió lejes árajánlattal, a második a váradi Gavella kft. volt, 3,9 millióval, a harmadik pedig például a szatmári Edioc kft., 4,1 millióval. A Keviép bizonyult utolsónak a listán, 5,5 millió lejes árajánlattal. Ennek ellenére végül ennek a vállalkozásnak adták a munkát, amely utcák és utak felújításából állt…

A Krónika korábban már írt arról, hogy a 2007 májusában lezajlott versenytárgyaláson részt vevő nagyváradi Gavella Com Kft. azzal vádolja a Bihar megyei város önkormányzatát, hogy a versenytárgyalást megelőzően már megegyezett a Romániában több mint 10 éve jelen lévő debreceni Keviép Kft. képviselőivel.

 

(forrás: erdeon.ro)