vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.16. 

Gogol: Egy őrült naplója

(Vigyázó Sándor Művelődési Ház)

Az orosz realizmus legelső kiemelkedő írója, az úgynevezett kisember-irodalom megteremtője az 1809-ben, Szorocsincsban született és 1852-ben, Moszkvában elhunyt Nyikolaj Vasziljevics Gogol (alsó képen) . Az orosz irodalom az ő művészetével fordult erőteljesen a verstől a prózai műfajok, a regény és az elbeszélés, valamint a dráma felé. Puskin fedezte fel, tőle kapott nemcsak bátorítást, hanem felhasználható irodalmi témákat is. Puskin ötlete alapján vetetette papírra két legismertebb alkotását: A revizor című vígjátékát és Holt lelkek című regényét. Az Arabeszkek című, 1835-ben közzétett kötetében három novellája jelent meg: A Nyevszkij proszpekt, Az arckép és az Egy őrült naplója. Ez utóbbi műve akkor került a figyelem középpontjába, amikor még a kádári gulyáskommunizmus ideje alatt, az 1970-es években Darvas Iván közreműködésével a Pesti Színház monodrámaként bemutatatta. Az Egy őrült naplója színjátszásunk történetében mérföldkővé vált. Ezt a több, mint 10 évig futó, 500 előadásszámmal büszkélkedő produkciót mind a mai napig legendák övezik. Számtalan filmben meg színműben játszott és nyújtott elismerésre méltó alakítást Darvas Iván, de ha bárhol kiejtik a nevét, akkor mindenkinek rögtön Popriscsin szánni való karakterének utolérhetetlen megformálása jut eszébe. Az biztos, kis hazánkban nincs túl sok olyan szerep, amelyiknek színrevitele ilyen óriási kihívást jelentene, mint ezé. Ennek ellenére az Egy őrült naplóját teátrumaink hihetetlenül sokszor tűzik műsorukra. A legutóbbinak a 17. kerületben, Rákosmentén, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban most november 12-én volt a premierje.

A színjáték főszereplője Popriscsin, a csúnya, visszataszító, görbe hátú örökös címzetes tanácsos, aki eggyé válik „magas” hivatalával. Ő az a tipikus csinovnyik, aki szentként tiszteli feljebbvalóit, a cári bürokrácia legapróbb, nem gondolkodó, folyton dolgozó, azonnal fel-és lecserélhető alkatrésze. A mai „HR-esek” szerint ideális dolgozó, ugyanis nincs családja, nincs se éjjele és nappala, csak a munkájának él. A lélekbúvárok viszont úgy jellemeznék: munkamániás, vagy munkaalkoholista. Popriscsin első megjelenésekor még nem tűnik bolondnak, de azért mozgásán, szavajárásán látszik, hogy valami nem „stimmel” nála. Ekkor kezdi el írni naplóját, aminek első dátuma még a valós időben, úgy az 1830-as évekre esik. Ahogyan halad előre a cselekmény, úgy borul el fokozatosan az agya, naplójának időpontjai sem követik egymást a reális időben, sőt egyre nagyobb a szakadék közöttük. Az amúgy is a társadalom perifériáján élő ember előbb a munkáját, majd az otthonát, végül a szabadságát veszti el, és a zárt osztályon köt ki. Utolsó naplóbejegyzése pedig valamikor a 2015-ös esztendőre tehető. Popriscsin szerelmes is, szívének választottja nem más, mint irodafőnökének lánya. Persze ránézni is alig mer, és csak úgy távolról csodálja a kisasszonyt. Ez még semmiféle súlyosabb zavarra nem utal, elvégre a szerelem az az érzés, ami a mennyekbe emelheti, vagy pokolba taszíthatja azt, aki átéli. Akkor keletkezik Popriscsin fejében súlyos zavar, amikor hallja az imádott leányzó kiskutyájának a beszélgetését, amit ez a parányi jószág a másik ebbel folytat. Innentől kezdve nincs megállás, kényszerképzetektől gyötört, démonoktól megszállt elméjének megnyilvánulásai fokról-fokra nyomon követhetők. Popriscsin megindul, és csak gurul lefelé azon a lejtőn, ami egyenesen a diliházba vezeti. Itt, a „vigyorgóban” már spanyol trónörökösnek, majd királynak hiszi magát…

Pitner Bálint személyesíti meg Popriscsint. Ennek a figurának életre keltése az egyik legnagyobb kihívás, ami elé színész állhat. Miután a színészmesterség fortélyaiban jártas, ezért tudja hitelesen színre vinni ennek a kissé gyengeelméjű karakternek a végzet felé araszolását, majd a teljes megsemmisülését. Teljesítményéről csak a legőszintébb elismerés hangján lehet szólni, jelenlétének minden percében ezer színnel alakítja ezt az összetett jellemet. A publikum tagjai hatalmas tapssal jutalmazzák a függöny legördülése után. Popriscsin karaktere olyan keskeny mezsgyén mozog, ami a normális embert a bolondtól elválasztja. A nézőtéren ülők rádöbbennek, hogy bármelyikük kerülhet hasonló helyzetbe, bárkinek az élete egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Gombos László díszletei és jelmezei mindezt hűen támasztják alá. Ebben a Pető Attila által rendezett darabban átjön Gogol szándéka, amiben Oroszország akkori fővárosának, Szentpétervárnak és az ott élő kisembereknek az ábrázolására törekszik. Ennek a figurának szánalmasan kisszerű alakját gunyorosan, kiszolgáltatottságát viszont részvéttel ábrázolja. (Felső képen a darab színpadképe.)

 

Dr. Petővári Ágnes