vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.16. 

Bölcs szelídséggel

Átadták a református cigány szakkollégiumot Debrecenben. Az intézmény segítséget nyújthat abban, hogy „bölcs szelídséggel felülemelkedjünk a cigány és nem cigány emberek közötti viszálykodásokon” – mondta köszöntő beszédében Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök. „Célunk a kitörés és a példamutatás” – nyilatkozták azok a hallgatók, akik a Debrecenben átadott Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) diákjai. A felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok arról beszéltek pénteken, hogy az előítéletek ellenére úgy érzik az egyetem és a kollégium erőt ad nekik abban, hogy megerősödjenek és bebizonyítsák roma társaiknak, hogy a tanulás révén felemelkedhetnek. Az intézmény falain belül külön pozitívumnak tartják, hogy egy bizalmi közösségben élhetnek együtt.

A hallgatók között van, akinek álma, hogy a politikai szférában dolgozzon és segítsen roma társainak, valamint, hogy országos szinten tegyen azért, hogy a cigány szót a jövőben ne negatív jelzőként használják.

 Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök köszöntő beszédében kiemelte: a kollégium segítséget nyújthat abban, hogy „bölcs szelídséggel felülemelkedjünk a cigány és nem cigány emberek közötti viszálykodásokon”. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az átadón elmondta azt is, hogy az egyház egyfajta gondoskodó és segítő szerepet kíván betölteni, hogy azoknak a fiataloknak, akik a kitörés útjára lépnek, biztosított legyen a lakhatásuk, a megfelelő ellátásuk, és ne térjenek le erről az útról. A tiszántúli püspök beszélt arról is, hogy a szakkollégiumi hálózat nem csak a romák és nem romák közötti kapcsolatteremtés példája, hanem az egyházak közötti együttműködésnek, valamint a felekezetek és az állam közös munkájának is bizonyítéka. Bölcskei Gusztáv megemlítette azt is, hogy a tervek között szerepel, hogy minden olyan városban létrehozzanak cigány szakkollégiumot, ahol van felsőoktatási intézmény. A tervek szerint jövőre Szeged és Pécs is bekapcsolódna ebbe a hálózatba.

 A Wáli István Református Cigány Szakkollégium a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében működik. Jelenleg tizenhat hallgatója van, akik közül többen reál, mint például fizika vagy mérnöki szakra járnak, míg a többiek humán területen például szociális munkás, idegen nyelvi kommunikátor, és teológia szakon tanulnak - tájékoztatott Uhrin Anikó, a szakkollégium igazgatója. A tanulók többsége Szabolcs- Szatmár- Bereg, Hajdú- Bihar és Pest megyéből érkezett. Az intézmény keretein belül a hallgatók istentiszteleten, bibliaismeret órán, és lelki gondozói beszélgetésen vehetnek részt, de ezek mellett német nyelvű oktatás is folyik, valamint a kulturális modul keretében a cigányok- nem cigányok közötti kapcsolatrendszert közelítik meg több oldalról a fiatalok. A jövőben szeretnének számítógépes és angol nyelvű tanfolyamokat is indítani. Uhrin Anikó szerint, ahhoz hogy a cigányságnak legyen egy jól képzett értelmisége, szükség van arra, hogy minél többen kerülhessenek be a felsőoktatásba, és a szakkollégiumi hálózatba.

 Szöveg: Búzás Bori / ttre.hu

Fotó: Kalocsai Richárd

 

(Forrás: reformatus.hu)