vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.16. 

A szlovén példa

December 3-án nyitotta meg kapuit a szlovéniai felső-krajnai, több mint ötvenezer lakosú Kranj nevezetű városban Szlovénia első, kizárólag hazai termékeket árusító „Domaca vas” (A mi falunk) elnevezésű bevásárlóközpontja, azzal a céllal, hogy alternatívát állítson a nagy, nemzetközi üzletlánccal rendelkező bevásárlóközpontokkal szemben. Az új létesítmény minden szempontból megfelel a mai modern ember igényeinek, mind az áruk minősége, mind választéka tekintetében, és nem utolsósorban annak a kényelmi szempontnak is, hogy mindent egy helyen lehessen megvásárolni. A vásárlónak ismét lehetősége lesz jó minőségű hazai ízekkel felcserélni a sokszor silány minőségű külföldi termékeket.

 A bevásárlóközpontot az egykori faipari kombinát nagy üzemcsarnokában alakították ki, igen eredeti módon. Vezetékes vízzel, árammal és vevőpulttal ellátott, 63 különböző méretű (4, 5, 8 és 13 m˛) kis faházikót építettek fel az épületen belül, összesen 600 m˛ alapterülettel, amelyekhez kis utcákon végigsétálva lehet eljutni. Így az egész komplexum egy stilizált fedett falu kicsinyített másaként tárul a látogató elé.

Ezeket a kis házikókat bárki bérbe veheti azzal a feltétellel, hogy kizárólag hazai házi készítésű termékeket árusít. A termékek palettája rendkívül széles: kenyér és más sütőipari termékek, hús és húsipari készítmények, szárnyas, tojás, tej és tejtermékek, befőttek, méz, édesség, tökmagolaj, bor, ruházat, ékszer, játék, kozmetikumok, kalapok, kerámia, cipő, kézműipari termékek stb., egyszóval, itt minden megtalálható lesz, ami házilag előállítható hazai termék. A bérleti díj, ami természetesen a bérelt terület méretétől függ, minden költséget magába foglal, az áramfogyasztást, a fűtést, a parkolóhelyi díjat, a reklámköltségeket és a mellékhelyiségek használatát. Amennyiben a bérlő nettóbevétele nem éri el a minimálbér elmúlt évi összegét, úgy a felsorolt tevékenységek nem adókötelesek, csupán – mint kiegészítő magántevékenységet – be kell jelenteni az ipari kamaránál és az adóhivatalban, különben ezek a tevékenységek fekete munkának minősülnek. Ezzel a bevásárlóközponttal Szlovénia el akar indítani egy „mozgalmat”, melynek a célja még több ilyen, hazai termékeket kínáló bevásárlóközpont létesítése, hogy végre finom hazai élelmiszer és más, otthon elkészíthető jó minőségű termék kerüljön az otthonokba, továbbá az, hogy egy helyen legyen mindaz a jó és szép áru, ami Szlovéniában készül. Nem utolsósorban annak az általános követelménynek is megpróbálnak majd eleget tenni, hogy Szlovénia igyekezzék egyre inkább önellátóvá válni. Valószínűleg a magyar ember is örömmel menne be egy ilyen, magyar falunak stilizált üzletbe, akár vásárlóként, akár termelőként, illetve eladóként.

 

Suzana Guoth

 

(Forrás: najdi.si)