vissza a főoldalra

 

 

 2011.12.23. 

Legfőbb célunk: az MKP újra parlamenti párt legyen

Olyan programot készítünk, ami mögé felsorakozik egész Dél-Szlovákia

December elején a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa (MKP OT) tudomásul vette, hogy a párt önállóan indul a parlamenti választáson és döntött a jelöltlistáról is. Az önálló politizáláson alapuló megmérettetésről Bárdos Gyulával, az MKP OT elnökével beszélgettünk.

 Tisztelt Elnök Úr! Az idén Pro Probitate –  Helytállásért díjjal kitüntetett Dolník Erzsébet lévai pedagógust is megfosztották a szlovák állampolgárságától. Az MKP szerint a belügyminiszter mindezt választási fogásként teszi, hogy bebizonyítsa: „én is vagyok olyan kemény a magyarokkal szemben, mint mások”.

 –Valószínűleg. Mi is úgy gondoljuk, hogy az előre hozott parlamenti választások miatt keményített be ennyire a Belügyminisztérium. Azt gondolják, az ilyen akciókkal jó pontokat lehet szerezni és bővíteni a támogatók körét. A legnagyobb probléma viszont maga az ellentörvény. A XXI. században elfogadhatatlan, hogy az EU tagjaként ilyen jogszabályt fogadjon el egy ország törvényhozása. Akkor a Fico-kabinet idején olyan törvény született, amely nem veszi figyelembe azt, ami benne van az alkotmányban. Az alaptörvény kimondja, hogy senkit sem lehet megfosztani állampolgárságától akarata ellenére. Az ellentörvény szerint viszont, aki felvesz egy másik állampolgárságot, elveszíti a szlovákot. Jelenleg jogászok vitatkoznak ezen a passzuson. Ha józan ésszel, logikusan nézzük az esetet, megállapíthatjuk, hogy egyetlen egy jogszabály sem lehet ellentétes az alkotmánnyal. Igaz, az EU-n belül az állampolgárság kérdése a tagállamok belügye, de az alkotmány is az, ami nem engedi, hogy bárkit megfosszanak állampolgárságától.

 Valószínűleg a Smer nyeri meg a választást. Elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos helyzetben hatalma stabilizációjáért Fico még a saját, korábbi törvényét is visszavonja, módosítja?

 –Nem kizárt, minden lehetséges megoldás a választási eredmény és az erőviszonyok függvénye. Az biztos, hogy a kampányidőszakban Fico még erre utalni sem fog. A kormányalakításnál mindez akkor vetődhet föl, ha olyan párt is bekerül a parlamentbe, amelyik követeli a módosítást. Egy biztos, az MKP ilyen párt. A többiről nem tudok nyilatkozni. Ha visszaemlékezünk, a 2010-es választásokat megelőzően azok a pártok, melyek később a koalíció tagjai lettek, azt mondták, hogy ez az ellentörvény számukra elfogadhatatlan. Maga Radicova még kormányfőként egyik budapesti látogatása során kijelentette, hogy megváltoztatják ezt a jogszabályt. Tehát annak ellenére, hogy a hajdani koalíciós pártok ezt kijelentették, nem tették meg a módosítást, mert hiányzott a politikai akarat. Így a helyzet változatlan, az ellentörvény a mai napig hatályos. Ahogy az ország jövendő útját, úgy ennek a törvénynek a sorsát is meghatározza a választási eredmény. Az MKP programjában a törvénnyel kapcsolatban határozott állásfoglalás olvasható, de azt is tudni kell, hogy a magyar párt egymaga nem érhet el annyi szavazatot, hogy megváltoztassa a törvényt. Ezért dől el sok minden a választásokat követő tárgyalásokon.

 Az aktuális szlovákiai politikai helyzet is igazolja, nem elég csak bejutni a parlamentbe, a kormányalakításhoz csapat is kell, és ha nincs meg az ehhez szükséges csapatszellem, annak bukás lehet a vége - idézem egyik korábbi nyilatkozatát. Sok pártnál a listaállítás a sértődések nagy időszaka. Ilyenkor felvetődik, hogy miért x,  s miért nem y van benne az első tízben. Milyennek látja a csapatszellemet az MKP-ban?

 –Röviden: jónak, megfelelőnek. Az, hogy az MKP 2010-ben nem jutott be a törvényhozásba, olyan változtatásokat generált a párton belül, aminek már rég be kellett volna következnie. Magát a listát is úgy állítottuk össze, hogy volt képviselők és helyi politikusok, polgármesterek is szerepelnek rajta. A helyi politikusok körében pedig igen sok a fiatal. Sőt, még roma jelöltek is vannak a listán. Mi egy csapatot képezünk, aminek a legfontosabb célja, hogy az MKP újra parlamenti párt legyen. Az önkormányzatokban - mind a helyiekben, mind a megyeiekben - a déli országrészen nagyon erős csapatunk van, az Európai Parlamentben is képviselve vagyunk, egyedül az országgyűlési munkában nem vehetünk részt. Az szinte természetes, hogy a párt vezetői azt mondják, kell egy ilyen csapat, viszont rajtunk kívül a tagság, a szimpatizánsok és Dél-Szlovákia lakosságának nagy része hangoztatja, hogy az MKP-nak vissza kell térnie a parlamentbe. Korántsem mindegy, hogy tőlünk kik kerülnek be a törvényhozásba, de nem ez az elsődleges. A cél, hogy mindent tegyünk meg a párt bekerülése érdekében. A kampány során is mindenki a csapatért küzd, tudván, hogy a felvidéki magyarságnak hiányzik a kisebbségi jogokért harcoló határozott párt a parlamentből.

 Olvastam, hogy a közismert és népszerű felvidéki énekes, Vadkerti Imre a 48. lesz a listán. Ez is mutatja: nála a közösség és nem az egyéni ambíciók számítanak.

 –Nagyon örvendünk annak, hogy két előadóművész is szerepel a listánkon. Vadkerti Imrén kívül Szarka Tamás a Ghymes tagja is jelöltünk, ő a 40. a listán. Egyikőjük sem mondta azt, hogy elől akar lenni, mert tudják, a csapatérdek számít.

 A kampány a téli hónapokra esik, befolyásolja ez az eszközök kiválasztását?

 –Igen, hiszen a választások előtti szokásos, nagy szabadtéri rendezvényeket nem tudjuk megtartani a hideg miatt. Tehát sportcsarnokokban, kultúrházakban lesznek a kampányrendezvények. Emellett haladunk a korral: fontosnak tartjuk az internetes kapcsolattartást is és a figyelemfelhívás egyéb formáit.

 Akkor a téli kampány több forrást kíván. Egy sportcsarnok kibérlése – szponzorok nélkül – nem hiszem, hogy olcsó mulattság.

 –A nyitó és záró kampányrendezvény kiemelkedő helyszíneken lesz. Ezeken túl nem tartunk hatalmas rendezvényeket, hiszen nem tudnánk finanszírozni, ezért aztán a helyi, regionális jellegű találkozásokat preferáljuk. Már elindult a Beszéljük meg rendezvénysorozatunk, amelynek célja, hogy a szimpatizánsokkal „együtt írjuk meg a programot”. Nagyon érdekesek ezek a találkozások; a lakosok remek ötleteket adtak. A szakmai alelnökök már összeállítottak egy anyagot, amiből a beszélgetések során tapasztalt javaslatok alapján lesz országos program. Ez is mutatja, hogy nem kabinetpolitizálást folytatunk. Olyan programot szeretnénk készíteni, ami mögé felsorakozik egész Dél-Szlovákia, a felvidéki magyarság. Mindebből következik, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a regionális politikára, az infrastruktúra fejlesztésére és a gazdaságra is – nem feledve és fő feladatnak tekintve a magyar kisebbség védelmét.

 

Medveczky Attila