vissza a főoldalra

 2011.12.23. 

A világjáró művésznő Székelyföldből merít energiát

Meghagyták: újévkor bálokat kell szervezni, hogy a nép ne járjon templomba

November 18-án ünnepelte ötéves születésnapját Nagygalambfalván az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás rovata. A falu szülöttje, a Budapesten élő Benedekffy Katalin primadonna, operaénekesnő a rendezvény keretében, fellépése után megajándékozta a református egyházközséget egy ezüstözött, gravírozott úrvacsorai kehellyel. A világjáró művésznő december 13-án érkezett haza Bécsből és másnap örömmel adott interjút lapunknak.

 Kedves Művésznő! Mi adta az ötletet, hogy ilyen szép, és nemes ajándékot adj szülőfalud egyházközségének?

 –Februárban léptem fel ezt megelőzően otthon, Nagygalambfalván. Az egy igen nagy koncert volt, ami sok embert vonzott. Fontosnak éreztem, hogy szülőfalumnak megmutassam, mit értem el az életben. Nem a kivagyiság motivált, hanem számot akartam adni. A bevételt pedig a helyi református egyházközségnek adtam át, tehát egy jótékonysági koncerten énekeltem. Azt mondták nekem: köszönik az adományt, mert vesznek belőle egy szép úrvacsorai kelyhet. Én viszont rábeszéltem őket, hogy arra költsék ezt a pénzt, ami a legfontosabb, s közben arra gondoltam, hogy majd én megajándékozom őket egy ilyen kehellyel. Kislányként rendszeresen jártam templomba, és mikor eljött az idő úrvacsorát is vettem. Emlékszem, hogy a tiszteletes úr elmondta, hogy a nagygalambfalvi születésű Feleki Miklós színművész, a Nemzeti Színház tagja, az országos színész kormánytanács tiszteletbeli elnöke a XIX. században úrvacsorai kelyhet adományozott az egyházközségnek. Számomra akkor az egész nagyon misztikusnak tűnt. Holott nincs ebben semmi varázslat, hanem a szeretet és a hovatartozás megerősítéséről, bizonyításáról van szó. Sosem feledem el, hogy szüleim, az otthoniak támogatása nélkül nem jutottam volna el odáig, ahol most tartok, így az a legkevesebb, hogy valami nemes dolgot adjak át a közösségnek.

 Milyen szöveget gravíroztattál rá a kehelyre?

 –Hit, remény, szeretet.

 Annak idején tízezer forinttal és egy hátizsákkal indultál neki szerencsét próbálni. Átlépted a magyar-román határt, a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján tanultál: este és éjjel román-tolmácsként dolgoztál, napközben stúdiós voltál. A színiakadémia elvégzése után négy szerződés közül választhattál. A napokban Bécsben voltál meghallgatáson. Spanyolországban Csárdáskirálynőre várnak. Mondjam még? Mindez hit nélkül elképzelhetetlen.

 –Pontosan. Azért is választottam ezt a három szót, mert amióta Magyarországon élek ezek meghatározták sorsomat. Mindig volt hitem, reményem és szeretettel fordultam embertársaim felé. Biztos vagyok benne, hogy ezek a tulajdonságok, melyeket otthonról hoztam, vittek előre. Nagyon remélem, hogy idővel sokkal többet adhatok szülőfalumnak.

 Sztárként, vagy „rokonként” fogadtak Nagygalambfalván?

 –Ez eléggé érdekes…Sokaknak én vagyok a kis Kató, aki szemük láttára cseperedett föl, és egy kicsit mindenki a rokonom ott. Az idei otthoni koncert után azt éreztem, hogy sokan másként viszonyulnak hozzám, holott ugyanaz az ember vagyok. Sajnos nem lehetek ugyanaz a Kató, mint régebben. Azt az embert látják bennem, aki a nagyvilágban énekel.

 Szülőfaludban honnan értesülnek arról, merre is visz az utad?

 –Egyrészt szüleim mesélik el a helyieknek, másrészt elég sok felvételem látható a Duna Televízióban. Vannak, akik megállítanak Erdélyben, s mondják: magát láttuk a tévében énekelni. Nagy álmom volt, hogy egyszer a Duna Televízióban énekelhessek, mert akkor az otthoniak is láthatnak.

 Közeledik a Szenteste. Milyen emlékképek élnek benned gyermekkorod, a ’80-as évek végének karácsonyairól?

 –Gyönyörű havas tájat látok ilyenkor magam előtt. Áldott ünnepeket kívántak egymásnak a falu lakói, meglátogattuk rokonainkat, barátainkat. Sütöttünk, főztünk, énekeltünk, szánkáztunk; együtt volt a család. Nem sokat éreztem akkor a politikai elnyomásból. Olyan nagy szeretet vett körül engem, hogy semmi rossz emlékem nincs. Édesanyám volt a művelődési ház igazgatója, és meghagyták neki a kommunisták: bálokat kell szervezni, hogy a nép ne járjon templomba. A falusiak viszont mindig elmentek hálát adni az óesztendőért a templomba. Édesanyám azt mondta feletteseinek, hogy az a szokás: az emberek haza mennek vacsorázni, s csak utána jönnek bálozni. Nagyon jó visszagondolni ezekre az ünnepekre. Most mi történik? Már november elején azon törik a fejüket az emberek, hogy kinek mit vásároljanak, s mennyiért. Azon, hogy mit és mikor főzzenek. Otthon ezt a rohanást és ünnepek előtti idegességet soha nem tapasztaltam. Már Mikulás-ünnep idején is vásárlási lázban égnek az emberek. Régebben nagymamámék átjöttek Mikuláskor, almát hoztak, diót festettek. Mi ennek nagyon örültünk, s eszünkbe se jutott, hogy más is van a világon. Szerintem nem a vásárlásról és a főzicskézésről szól a karácsony.

 Jól be kell osztani az idődet. Idén felléptél már a Kanári –szigeteken, Madridban, Düsseldorfban, Bécsben.

 –Ezek mind kurzusokkal egybekötött koncertek. A nemzetközi kurzusokon 10-15 művész vesz részt, és egymástól is sokat tanulunk. Két éve dolgozom együtt Laki Krisztina művésznővel, akinek a mesterkurzusaira járok. „Beérett a vetés.” Sok helyre visszahívnak, így a Duna Televízióba is. Én éneklem majd szilveszter éjjelén a Székely himnuszt, és előtte ifj. Sánta Ferenc zenekarával lépek fel.

 Remek! Akkor lapunknak sikerült most „összehozni” a fellépőket.

 –Nagyon örülök ennek, ahogy annak is, hogy várakozáson felül teljesítettem a bécsi meghallgatáson. December végén pedig Hamburgban éneklem német nyelven a Víg özvegy Valencienne szerepét. Januárban pedig Mozart A színigazgató c. operájában énekelek. Jövő nyáron pedig várnak a Kanári szigeteken és Spanyolországban, ahol tervbe vettek velem egy Csárdáskirálynő előadást. Köszönöm az érdeklődést, áldott ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a kedves olvasóknak!

M.A.