vissza a főoldalra

 

 

 2011.02.04. 

Többek között négyszáz pap alma matere

Hamarosan nyílt napon mutatkozik be az érdeklődő diákok és szüleik számára az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, amely mintha korszerűség dolgában nem tartana lépést a korral. Vagy mégis?

 Ez a középiskola azon kevesek közé tartozik, ahol ma is csak fiúkat várnak hat és négy évfolyamos gimnáziumi képzésre. Olyan intézmény, ahol a háromszáz egynehány növendék több mint kilenctizede kollégista. Jönnek ide Szabolcsból, Vasból, a Felvidékről, a világ számos országából, de a többség a fővárosból, Nógrádból és Esztergom környékéről. S ami igen érdekes, hogy a mintegy ötven helybeli, vagyis esztergomi diákjuk túlnyomó többsége is internátusban lakik. Szüleik, illetve saját döntésük ez. „Frankás” diáknak lenni ugyanis – úgy tűnik – jó dolog. Ez igazi szerzetesi iskola, ahol még ma is minden osztályfőnök és az internátusi prefektusok is egytől egyig szerzetesek, akiknek „egyetlen” dolguk, hogy növendékeikért éljenek a nap 24 órájában.

Mik a fiúiskola előnyei? Tokár János igazgató szerint, aki maga is szerzetes, ez egy nagyon jó hagyomány. Meggyőződése, hogy a koedukáció hiánya valójában nem hiány, hanem lehetőség. Ez a nevelési forma sok olyan értéket hordoz, amelyekre korunkban szükség van. Az a tapasztalata, hogy a 12-18 év közötti, serdülő fiúk még igen gyámoltalanok, hiányoznak belőlük a férfiúi karakter olyan lényeges elemei, mint a belső tartás, az önismeret, és ezek a tulajdonságok koedukált közegben kevéssé tudnak kibontakozni.

A férfi a család és a társadalom tartópillére, támasztó ereje – vallja az igazgató. – A férfinak e két területen kell helytállnia. És ezt nemcsak a külső nemi jelleg kell, hogy kifelezésre juttassa, hanem az a belső attitűd is, amellyel biztonságot tud adni leendő feleségének, gyermekeinek. Ez nagyon fontos nevelési feladat a férfiak számára abban a korban, amikor azt látjuk, hogy elnőiesednek a férfiak. A püspöki konferencia által meghirdetett család évben különösen fontos ezekre a nevelési szempontokra felhívni a figyelmet. „Nem egyfajta rossz értelemben vett férfiúi öntudatot, büszkeséget akarunk diákjainkba táplálni, hanem e szerep szolgálati jellegét, hogy a családban, a társadalomban erre számítunk egy férfi részéről.”

Az esztergomi diákok a tanév alatt a hétvégéket is együtt töltik, és havonta csak egyszer, hosszabb hétvégére utaznak haza. Azonban a fiatalok ezt nem rabságnak élik meg, mert a szerzetesek segítségével olyan „szabadidős programok” várják őket, amelyekre minden nem internátusban lakó diák is vágyik. Amikor pedig hazamehetnek, az ünnep szülőnek és gyereknek egyaránt. Az intézménynek a Gerecsében van saját erdei iskolája, állatfarmmal és a természet kínálta számtalan lehetőséggel, a Duna-parton pedig saját sporttelepe csónakházzal, kiváló pályákkal. A megyében a frankásoké a legjobb foci- és rugbycsapat, de a színjátszó körük is szép sikereket ér el. A sok és intenzív együttlét kiváló közösségteremtő erő. Életre szóló barátságok köttetnek itt. Vagyis az átlag magyar diák unalmas vagy esetleg kifejezetten káros kikapcsolódási szokásaival, lehetőségeivel szemben a ferences gimnazisták öntevékeny, jellemnevelő és igazi élményt nyújtó közös alkotások sorozata közben érnek felnőtt férfivá.

Az iskola a teljes életre nevel, és nagy segítséget nyújt abban, hogy ki-ki rátaláljon a Jóistentől neki szánt családapai vagy papi–szerzetesi és legtöbb esetben értelmiségi hivatására. Nem mellékesen megemlítendő, hogy a mai magyar katolikus papság számot tevő része (400 fő) – köztük a ma élő ferencesek fele – az elmúlt hatvan év során itt diákoskodott.

A nyílt napot február 12-én tartják, 8.30-tól. Cím: Esztergom, Bottyán János u. 10. Telefon: 33/510-293

 

(Forrás: ofm.hu)