vissza a főoldalra

 2011.02.04. 

Véget ér-e a Tokaj-borháború?

A tokaji név használatával kapcsolatos megbeszélések még a Bajnai-kormány idején szakadtak meg, de most szlovák kezdeményezésre folytatódhat az egyeztetés. Simon Zsolt szlovák agrárminiszter Egerszalókon egy magyar-szlovák szakmai rendezvényen említette meg, hogy a tárgyalást folytatni kellene. A Tokaji név használatának feltételeiről Marcinkó Ferencet, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökét kérdeztem.

 – A két ország 2004-ben megállapodott arról, hogy milyen feltételekkel használhatja Szlovákia a Tokaj nevet. Mit tartalmazott ez a megállapodás? Milyen engedményeket tettek a magyar termelők?

 – A megállapodás az alábbi főbb tételeket tartalmazta: 565, 2 hektárban meghatározta Szlovákián belül azt a területnagyságot, amelyen ott Tokaj megnevezésű borokat lehetne előállítani. Ez egy magyar kompromisszum volt a szlovákok kérésére. Szlovákia a történelmi alapokra hivatkozva kérte a névhasználati jogot az Európai Uniótól. A trianoni békediktátum alkalmával három községhatárt és benne akkor 178 hektár szőlőt a Tokaji Borvidék területéről átcsatoltak Csehszlovákiához. A 2004-es megállapodás tehát túlment a három községhatáron és a terület nagyságán is, annak ellenére, hogy 2003 novemberében kint járt Szlovákiában egy magyar szakmai delegáció és a három községhatárban – szlovák kollegáikkal együtt – felmérték a szőlőtelepítésre alkalmas területek nagyságát. Akkor és ott 330 hektárt találtak ehhez alkalmasnak. Ilyen előzmények után Magyarország mégis elfogadta azt, hogy 565,2 hektáron és nem három községhatárban – Szlovákújhely, Kistornya, Szőlőske – lenne Szlovákiában a Tokaji-termőterület. A másik fontos kritérium az volt, hogy a két ország vállalja: törvényeit és az ehhez kapcsolódó rendeleteit harmonizálja egymással. Az is a megállapodás részét képezte, hogy Szlovákiában is felépítik azt a szakmai, önigazolódási rendszert, amely Magyarországon működik. Hazánkban ezt hegyközségi szervezetnek hívják.

A szabályozás fontos eleme a hegyközségi rendtartás, ami helyi szinten részletesebben meghatározza a termelési feltételek kritériumait. Az is a megállapodás része volt, hogy ugyanazokat az ellenőrzési elemeket alkalmazza Szlovákia is, mint Magyarország. Szlovákia akkor vállalta, hogy mindezt három hónapon belül teljesíti, s ha ez így lett volna, akkor 2004. augusztusától azonos szabályok mentén lehetett volna tokaji bort készíteni. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a mai napig nem tartják be szlovák oldalról ezt az egyezményt. Igaz, most Simon Zsolt miniszter vetette föl az egyeztetés folytatását, mert azt tudni kell, hogy 2009-ben az akkori szlovák kormány miatt szakadtak meg a tárgyalások. Ők ugyanis bejelentették, hogy önálló termékleírást kívánnak benyújtani az EU-hoz, ami számunkra a tárgyalások végét jelentette. Az önálló termékleírás kizárja ugyanis a határon átnyúló egységes borvidék tervét. A szlovák tárgyalók azt hangoztatták, hogy amit Simon Zsolt annak idején aláírt, azt magukra nézve nem tartják kötelezőnek, mert az akkori miniszterüknek az egyezmény aláírására nem volt felhatalmazása. A termékleírás kötelező határideje 2011. december 31. Mi elkezdtük a termékleírásunk készítését, de azt nem tudom: a másik oldalon hogyan állnak ezzel a kérdéssel. Ha újra kezdődnének a tárgyalások, az azt jelenti, hogy rövid időn belül kellene Szlovákiának teljesítenie a vállaltakat. Most, mivel ugyanaz a személy a szlovák agrárminiszter, mint aki volt a 2004-es tárgyalások idején, tehát nagyobb a reményünk a megegyezésre. Valószínűleg ő nem fogja kétségbe vonni a korábbi megállapodás hitelességét.

 – Tehát az uniós borreform miatt kell ennek a vitának lezáródnia?

 – Az EU-s borreform megszünteti a nemzeti minőségi borbesorolási szabályokat és közösségi egységes minősítési és eredetvédelmi szabályozást léptet életbe. A már említett termékleírásoknak ezeknek kell megfelelnie. 2009. augusztus 1-jétől automatikusan besorolásra kerültek a nemzeti szabályozásnak megfelelő borok az EU–s szabályzat szerinti borkategóriákba, de hogy bent is maradjanak, ez év végéig ennek megfelelő termékleírást kell készíteni és benyújtani az unióhoz. Az EU-nak viszont nincs határozott álláspontja arra az esetre, hogy hogyan fogja kezelni az eltérő tokaji termékleírások kérdését. Ha nincs egységes borvidék, akkor két termékleírásról kell beszélni, s ebben az esetben azonos megnevezés sem lehetséges. Az unió is azt szeretné, ha addig meg tudnánk állapodni, és nem neki kellene a döntőbíró szerepet betöltenie. A zavart az is tetézte, amikor a közösségi elektronikus nyilvántartási rendszerbe Szlovákia számára – szerintünk jogszerűtlenül – bejegyezte a Tokaj nevet.

 – Azt mondja, hogy az EU nem járt el jogszerűen, amikor tavaly az Európai Bizottság bejegyezte és így lehetővé tette Szlovákia részére a Tokaj név használatát. Az nem volt egyértelmű döntés?

 – Véleményünk szerint azért nem volt jogalapja ennek, mert a korábbi bejegyzés és megegyezés szerint is a határ túloldalán a bortermelő térség neve Tokajszká Vinohradnyicska Oblast. Tehát a Vinohradnyicska Oblaszty Tokaj megnevezés esetünkben megtévesztő és a megállapodással is ellentétes. A megnevezési vitán túl mi úgy gondolkodunk, hogy megegyezés esetén a két területnek viszonylag rövid időn belül egységes szakmai irányítás alá is kellene kerülnie.

 – Tehát egy elnöke lenne a Tokaji Borvidéknek?  

– Hosszú távon csak ez képzelhető el. Rövid távon viszont ahhoz ragaszkodunk, hogy egy ugyanolyan jogosítvánnyal rendelkező szakmai szervezetet hozzanak létre a határ túloldalán, ami a mi hegyközségi tanácsunknak a partnere és kötelező módon végrehajtatja azokat a rendtartási elemeket, amelyeket mi Magyarországon. Erre egy példa: a magyar hegyközségi rendtartás kötelezően előírja az aszúszedés kiszedésének és felhasználásának ellenőrzését, míg Szlovákiában nem él ilyen szabályzat. Azt mondják, amiről mi beszélünk, az benne foglaltatik olyan rendeletekben, amiket központilag ellenőriznek Pozsonyból. Számunkra ez elfogadhatatlan, mert pl. a szüret idején az elképzelhetetlen, hogy a szlovák fővárosból minden nap kiutazik valaki és elvégzi azt az ellenőrzést, amit nálunk a helyben lakó hegybíró végez.

 – Milyen állapotban vannak a határ túl oldalán lévő szőlők? Azt olvastam, hogy Szlovákiában elhúzódott a kárpótlási folyamat,azért sokáig gazdátlanok voltak az ültetvények.

 – Összességében nem is ez okozza a gondot. Nekünk nem is a jelenlegi területtel van a problémánk, mert annak hozamai olyan alacsonyak, hogy csak belföldi fogyasztásra kerülnek értékesítésre. Az ültetvények többsége valóban nagyon lerobbant állapotban van, de ugyanakkor egyes részeken jelentős beruházásokat hajtottak végbe. A terület bővítésének a későbbiekre nézve van igazi jelentősége. A zavart az okozza, hogy Szlovákiában még szakmai berkekben sem tisztázott az, hogy milyen területnagyságot szeretnének kiharcolni maguknak. 1959-ben a már említett három települést az akkori Csehszlovák állam korábban más borvidékbe tartozó területeken további négy faluval – Nagytoronya, Csörgő, Nagybári, Csarnahó – egészítette ki. Ezzel a szőlőterület nagyságát 908 hektárra emelte, miközben magyar oldalon nem történt területi bővítés. Szlovák termelői oldalról vannak, akik ezt a területnagyságot tartják elfogadhatónak, ugyanakkor a szlovák állam az EU-nak folyamatosan 1474 hektárt jelöl meg a borvidék területeként. Így önmagukkal is sokszor ellentmondásba kerülnek. Mi ragaszkodunk ehhez az 565 hektárhoz, illetve, ha ennek a kivitelezése nehezen menne Szlovákiának, akkor a már általunk korábban jelzett un. „B” változatot is elfogadhatónak tartjuk. Ez a magyar delegáció által előterjesztett kompromisszumos javaslat szerint pedig a történelmi három települést kiegészítené Nagytoronyával, és még egy általuk kért Lada dűlő bevonásával. Ebben az esetben a terület nagysága e községhatárokon belül kerülne megállapításra. Szakmai oldalról ezt egy időben elfogadta volna a szlovák delegáció. Most az egyeztetést gyakorlatilag minden kérdésben elölről kell kezdeni.

Medveczky Attila