|
 2011.02.11.
II. Érdi Művésztelep
Kiállítás az érdi Szepes Gyula Művelődési
Központban
Egy jól vezetett
művésztelep nem csupán az összetoborozott – meghívott – művészek
közötti együttgondolkodást segíti, hanem versenyhelyzetet is
teremt. Ám ennek az „összeütközésnek”, mert karakter találkozik
karakterrel, nem kis hozadéka van. Egy határozottan megmunkált
egyedi arc – irányzattól, kifejezésmódtól függetlenül –
úgy is képviselheti az egészet, hogy mer a többitől különbözni.
Avval, hogy értéket állít szembe értékkel, a legtöbbet
teszi: akarva-akaratlanul kitágítja azt a kört, amelyben – a
művészetben nincs demokrácia – egyedül csak az esztétikailag
mérhető teljesítmény számít.
A nemzedékek közötti
„harc” így rögtön más színezetet kap. A legfiatalabb is
– esetünkben a nagyon tehetséges Hudák Mariann és az egyre
izgalmasabbá váló Csetneki József – műveivel fölnőhet a
legidősebbhez, nevezetesen az érdi X Art csoport doyenjéhez, Eőry
Emilhez. S a középnemzedék tagjai (Sz. Varga Ágnes Kabó,
Wrobel Péter) sem maradnak munkáikat ösztönző társ nélkül,
hiszen a náluk alig idősebbek (Aknay János, Puha Ferenc, Kéri
Mihály, Győrffy Sándor) a modern művészetért vívott csatáikban
már ugyancsak letették a névjegyüket.
S a II. Érdi Művésztelep
azért is szerencsés – a múlt év nyarán készült munkák
ezt fölöttébb bizonyítják –, mert több irányból merített.
Tagjai között a szentendrei Vajda Lajos Stúdió (Aknay, Sz.
Varga) éppúgy képviselve van, mint a szigetszentmiklósi Patak
Csoport (Puha, Kéri, Wrobel, Csetneki), a helyi X. Artról (Eőry,
Karsch Manfred) nem is beszélve.
Hogy egyik-másik művész több társaság munkájában is
részt vesz, az fölfedező kedvükön túl szertesugározni akaró
erejüket is jelzi.
Aknay János föltétlen
ilyen összekötő kapocs, hiszen avantgárd konstruktivitása
nemcsak a helyi – szentendrei – hagyományra, motívumvilágra
épül (Vajda, Barcsay), de bizonyos megszenvedett magánmítosz
ugyancsak talpköve (innen angyalainak életessége). Szerkezetes,
statikájukban szinte robbanó festményei – Emlék I.-II. –
akkor is elevenek, ha a kontúrokat kitöltő szín harmonizál a
háttérrel, és akkor is, ha a kékkel erezett fekete és a
foltosan szürke-fehér kontrasztja révén jelenik meg az én-teremtő
nyugodtság „feszített” rendje. Egészen különleges, jóllehet
nem előzmény nélküli, vallomásos Festőangyala. A
Szentendre-ikon – Vajda Lajos-i nyak tartja a fejet/fejeket –
a bensőt fölkavarva egészen mélyre ás, s ez az önazonosító
gyónás adja a kép auráját.
A figuralitás
napjainkban nem új jelenség, a mostani tárlaton szinte
nincs is jelen, annál több viszont a jobbára konstruktív létélményt
– persze más-más hangsúllyal és kifejezésmóddal – közvetítő
mű. Amelyeknek letisztult ikonszerűsége (Eőry), festőileg jól
kimunkált, csaknem érzéki faktúrája (Sz. Varga, Győrffy, Kéri)
és emlékezőn is drámai absztraktja (Karsch) irányzatokat,
gondolkodás- és kifejező-módokat jelöl. Itt-ott a Biblia
szimbólumvilága is megjelenik, lásd Eőry Emil görög
tau-keresztben fejjel lefelé lógatott korpuszát (Mártírium),
illetve Sz. Varga Ágnes Kabó pasztelljének a puhára borzolt
papíron valóságos térélményt nyújtó mértani-lélektani
alakzatait (Labirintus). Eőry
boldogságra fölkent bábújával – szobrainak anyagszerűsége
itt szakralizálódott – remekel (Aranykor, Diagonális egyensúly),
és Sz. Varga is „fénykalapot” kapó, sugárzó fekete négyzeteivel
legjobb önmagát adja (őrzők).
Érdemes
megfigyelni, hogy a nonfiguratív ábrázolásmódon belüli
konstruktív (vagy abból kiinduló) szerkezet szín- és formahatásában,
faktúrájának kitárulkozásában miként válik karakteres
kifejezőerővé. Győrffy vásznainak szigorú mértaniságát
valaminő organikus (kert?) élmény (Távolodó) és nem kis festői
erőről tanúskodó felületi gazdagság oldja. Általuk az
Osztott terek, a Közelítés és a Tűzföld – hihetetlen
ecsetmunkával – a tárgyiasult világ lírai-lélektani mezejévé
alakul. Kéri akril-vásznainak a felületei ugyancsak gyönyörűek;
s avval, hogy a művész nonfiguratív, szinte monokróm hatású
térhálózatába az izzó ecsetrajz (festőiség!) „kazettáit”
is belopja, megteremti – paradox – a szociografikus líraiságot
(Földközelben). A felületi villódzás (Aszimmetria) nála is a
festőiség mint érzelmi én-kép megjelenítője.
A jel, a jelszerűség
– enigmatikus voltában is (Wrobel Péter), szimbólummal telítve
is (Puha Ferenc), sőt őstörténeti vonatkozásában is (Karsch
Manfred) – olyan tág értelmezési mezőt kínál, hogy ember
legyen a talpán, aki – a festmények tükrözte látványszépsége
túl – teljességgel meg tudja fejteni egy-egy mű üzenetét, rá
tud világítani a festői gondolkodás mikéntjére.
Wrobel jelimádata,
minimal art-ja– félelmeket elűző fénnyel – az éjszakát
emeli, sötét zománccsillogással, bizonyos égi tartomány tükrözőjévé
(Éjszakai napsütés I.-II.). A
vertikális tengely szinte szekvenciaszerűen sorjázza,
ki-kilengve, jeleit-motívumait – egyik táblától sem annyira
távoli a zenei építkezés –, mintha a talány megvilágosodása
egyben valaminő tisztulási folyamat elindítója volna. Karsch
olaj-vásznain – drámai absztrakt-képek, halovány
konstruktivista előzménnyel – a folt alatti folt bensőt
mozgató lélek-magyarázat (Táj). Hihetetlennek tetszik, hogy a
német-magyar művész az ősi magyar rovásírást is diszkréten
érzelmi erővé téve (Nyomok), mily érdeklődéssel fordul egy
számára is fontos – vallomás értékű – toposz felé.
A rovásírás betűkészletéből
építkezik Csetneki „Magam” című konstruktivista-érzelmi
kompozíciója, s fél-figurális absztraktja – a Második ablak
megcsavart teste akárha angyalt rejtene – az alakuló képvilág
dinamikájáról ad hírt. A „Magam” – hiedelemvilágánál,
jelszerűségénél fogva – egy kissé rokona Puha nagy hatású
olaj-farosttábláinak. Csakhogy ez utóbbiak, nem minden előzmény
nélkül, impulzívabbak, kitekintőbbek. A motívumrészecskékké
tördelt figuralitás egyszerre történelmi, viselkedéstörténeti
példatár. Élő nemeseket, fő embereket formáz, pompájában mégis
a Fennvalót juttattja eszünkbe (Király, Királynő).
Hudák Mariann kivételes
tehetség. Exkluzív rácsszerkezete (Elveszett kapcsolatok keresése
I.) érzelmi tabló, míg több rétegű textilképe (Feketedoboz
II.) invenciózus rejtezés. Avval, hogy megdolgoztatta képzeletét,
egyúttal ki is tört a doboz-létből.
Szakolczay Lajos
|
