vissza a főoldalra

 

 

 2011.02.16. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 7. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

Mihasznák (2.oldal)

Bizony, a demokrácia temetése zajlott le hétfőn, amihez az egyik temetésrendező, az ellenzék legnagyobb üzleti vállalkozásának, az MSZP-nek a kirakati bábujára feladták gárdajelvényeit, hogy jelmezben mondja el, a Jobbik nevében mondja el követeléseit, amelyekről tudta, hogy a jelen világhelyzetben lehetetlenek. Értelmes vita, ellenérvek helyett Vona jelmezében állított kettős csapdát természetesen az MSZP és a szétesett SZDSZ nevében Orbán Viktornak, Magyarországnak. Ha a házelnök észreveszi rajta a betiltott maskarát, botrány tör ki, elszalad az idő, a miniszterelnök nem tudja a tévéműsor keretei között elmondani beszédét és bebizonyíttatik, hogy már kormányozni és a rendet fenntartani sem képes. Magyarországon, az Európai Unió elnökségét adó országban anarchia felé hajlanak a dolgok. Csinos kis csomag volt, igencsak Gyurcsány elméjéből pattant ki. Ha pedig az európai elnökség miniszterelnöke nem ad egyértelmű választ az adósságátütemezés kérdésére, ha nem utasítja el, akkor megered a Cohn-Bendit vezette sereg és a rajtakapott lukácsista filozófusok sunyi csoportja is csatlakozik hozzá, s Magyarországot nem kalodába, hanem kínzópadra teszik. Amíg nem vall. És nem egyezik bele az IMF-csapatok bevonulásába. Az adósság-átütemezés 1990-ben lett volna esedékes, érdemeket is gyűjtött hozzá a magyar társadalom a rendszerváltások sorának elkezdésével, de Vona mai megbízóinak elődei, köztük elsősorban Surányi György, megakadályozta, s azóta húszéves politika épült arra, hogy nem kérünk átütemezést. Hanem közben minden vagyonunkat elveszítjük és átadjuk a hitelezőknek.

 „Ismertük a diktatúra természetét” (3.oldal)

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából immár tizedik alkalommal adják át a Parma Fidei – Hit Pajzsa-elismerést, amelyet Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő és Horváth Béla volt országgyűlési képviselő alapított. Az idei kitüntetett Dr. Rédly Elemér Győr–szabadhegyi plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára. A rangos kitüntetést február 26-án, szombaton 11 órakor adja át Mádl Dalma asszony a budapesti Egyetemi-templomban (V. kerület, Papnövelde u. 5–7.). A jeles eseményre várakozva az ünnepelttel, Rédly Elemér atyával beszélgetett Zsille Gábor.

 Somodi István: Szárszó – Modell vagy emlék? (4.oldal)

Elhangzott 2011. február 6-án a Testnevelési Egyetemen

A Magyar gondolat – 100 éve született Püski Sándor című konferencián

Ha megkíséreljük közérthetően megfogalmazni mibenlétét: Szárszó tanítása az, hogy amikor az ország veszedelembe kerül, helyzete válságosra fordul, és úgy tűnik, hogy a Hivatalos Magyarország nem tud, vagy nem akar segíteni, akkor azok, akik felelősséget éreznek a nemzet sorsáért, keressék meg a módját, hogy szót értsenek egymással, és próbálják maguk megtalálni a kivezető utat. Nem várva utasításra vagy engedélyre, állapítsák meg a bajt, annak okát és orvosságát, és fogjanak össze a Haza megteremtéséért. Ebben az értelemben az egyszervolt Szárszó minden korokra érvényes modellé emelkedik, mint a nemzeti felelősség mindenkor követhető példája. Ennek a példának félelmetes ereje van. Amikor az ország gyakran veszélyeztetett állapotában közéleti formát ölt a felelősen gondolkozó magyarok kritikai fellépése, az, mint a számon kérő nemzeti lelkiismeret tölti el félelemmel azokat, akik a hatalom birtokában a társadalom akaratának szabad megnyilvánulásától tartanak.  

Ne legyenek gyermekeink az erőszak zsoldosai (5.oldal)

Illéssy Mátyás százhalombattai plébánost, az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület elnökét kérdeztük.

Annak idején – bár tudom, hogyha ezt említem, akkor szélsőségesnek bélyegeznek meg – Prohászka Ottokár püspök és Bangha Béla páter világosan beszélt a múlt század ’20- as, ’30-as éveiben azokról a gazdaság- és társadalom- filozófiai eszmékről és az azokhoz kapcsolódó médiumokról, amik Istentől elrugaszkodva manipulatív módon mérgezik a közerkölcsöt. Most ugyanaz a helyzet. A „vedd meg, használd, dobd el rendszerébe” került az ember. Egyértelmű, hogy ha a médiumok többsége egy bizonyos zenei stílust közvetít, akkor a fiatal olyan szórakozóhelyet keres föl, ahol ilyen zenét játszanak. A West Balkán-tragédia egy figyelmezetés, egy fontos jel. Hétvégenként sajnos ugyanennyi fiatal hal meg kábítószertől, alkoholtól, vagy drogos befolyásoltság miatt közlekedési balesetekben. A média azért is felelős, mert nevelő szereppel bír, de ma inkább népbutításról van szó.  

Megtagadott, elárult 1956.

Fekete Pál: Az utolsó szó jogán c. könyvét Győri Béla ismerteti (7.oldal)

Fekete Pál, a békéscsabai Forradalmi Bizottság elnöke könyvet írt az 56-os Békéscsabáról és saját sorsáról. Ez a könyv azon kevesek egyike, amelyek pontosan tájékoztatnak bennünket a magyar október különös fordulatairól. Azt mondják, a magyar falu kimaradt 1956-ból. Nem igaz. A magyar falu éppoly tevékenyen részt vett az októberi-novemberi történésekben, mint a városok. Azt mondják, a magyar irodalom kevés könyvvel tisztelgett 56 előtt. Ez viszont igaz. Néhány magánkiadásban megjelenő verseskötet, rövidke füzetkék emlékeztetnek bennünket a magyar történelem különös, feledhetetlen napjaira. Azt mondják, a magyar vidéken elnézőbben bántak az 56- osokkal, mint Budapesten. Ez sem igaz. Egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a megyéket, ahol nem akasztottak. Békés megyében nem akasztottak, hanem agyonlőtték a fiatal lányt, Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt. A forradalom többi emberét 20 évre, 15 évre ítélték. Az emlékezet csikorog és hiányos.

 Dr. Boros Imre: Első a nemzet érdeke (9.oldal)

Simorék körbejajongták a világot, írtak az Európai Központi Banknak, írtak a költségvetési bizottságnak, a Matolcsynak, hogy jaj, Istenem, dől össze a világ. Na most az Európai Központi Bank ezt speciel nem észrevételezte, Simor magas fizetését sem, annyit mondott, hogy a jelenlegi helyzethez majd arányosítani kell a felügyelőbizottság pénzét, az ugye megtörtént, és ha már azt arányosították, akkor tulajdonképpen a leendő Monetáris Tanács tagoknak is a pénzét arányosítani kell, mert az nem járja, hogy az elnök, az elnökhelyettesek pénzét levették, a felügyelőbizottságét megemelték és a Monetáris Tanács tagokét javasolja, hogy arányosítsák, meg azt kifogásolta ez a levél, hogy a kormány nem konzultált olyan lépésekben az MNB-vel, amibe kellett volna, de az MNB előre kikotyogta a véleményét, szétdobolta az egész világba. Ismert volt a véleménye. Akkor még mit konzultáljon vele, ha olvashatta a New York Timesban és a Washington Postban, meg a Financial Timesban és a The Economistban a Simor véleményét a kormány, hogy mit gondol bizonyos dolgokról, a költségvetésről, egyebekről, ezek után minek a pusztán formális konzultáció? Akkor lenne szükség erre, ha ezt szépen egymás között hivatali rendben le lehetne rendezni, de ha ezt előre már a nyilvánosság elé tárták, mit konzultáljon a kormány?

 Szőcs Zoltán: El fog-e tévedni Orbán? (15.oldal)

Orbán népszerűsége példátlanul nagy, tény, hogy az ország kétharmada felsorakozott mögé, és felszólítottuk őt: Vezess minket! És elindultunk, a jelek szerint jó irányba, helyes céloktól vezérelve, az IMF atyáskodásától elszakadva. Sőt, már határozott sikereink is vannak a bátor huszárvágások miatt (bankadó, energiaszolgáltatási különadók, nyugdíjreform), miket – nyíltan vagy burkoltan – kezdenek átvenni más országokban is. Mondhatjuk tehát, mi voltunk az úttörők. És most, az uniós ET-elnökség féléve tovább növeli a kormány presztízsét. Most még minden jól van, most még a saját utunkat járjuk, de az eltévedés veszélye nagyobb, mint gondolnánk. Afféle laikus közmagyarként két gyakorta felemlegetett fogalom aggaszt leginkább, amelyeken, mint az eldobott banánhéjon, nagyot lehet esni, vagy hogy maradjunk eredeti toposzunknál, el lehet tévedni. Az egyik, hogy még mindig szempont számunkra a külföldi befektetők, valamint a nemzetközi pénzvilág bizalmának elnyerése, sőt az egyik legkiemeltebb, nyíltan vállalt kormánycél a horribilis államadósság minél hatékonyabb, gyorsabb, jelentősebb csökkentése. A másik az a fránya 3,8 százalékos hiánycél teljesülése, amit annyira komolyan veszünk, hogy – Európában talán egyedüliként? – immár 3 százalék alá sikerült lenyomnunk a költségvetési hiányt.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu