vissza a főoldalra

 2011.02.18. 

Elisabeth Vera Rathenböck: Jéggyermek

(Kultea – Kiss Manyi Társulat)

Az osztrák szerzőnő 1966-ban született Linzben. Gyermekkönyveket, valamint művészeti tanulmányokat is ír. Idáig 12 színművet alkotott, amiket gyakran tűznek műsorukra a színházak. Az Eiskind, azaz a Jéggyermek című monodrámáját 2007-ben írta, és egy évre rá mutatták be Linzben, de játszották Kölnben és Bécsben is. Magyarországi premierje most január 22-én volt a Kiss Manyi Társulatnak otthont adó Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színháztermében, azaz a Kulteában. Az előadás létrejöttét az Osztrák Kulturális Intézet is támogatta. A Jéggyermeket Schubert Éva fordította le, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntöttek az előadás után. A Jéggyermek napjaink két, egymásból kiinduló betegségét, az anorexiát: az étvágy teljes elvesztését és a bulímiát: az evési rohamok utáni önhánytatást járja körbe. Maga az orvostudomány is csak jó negyven esztendővel ezelőtt diagnosztizálta, és írta le ezeknek a táplálkozászavarból eredő betegségeknek a tünetegyüttesét. Általában fiatal nők, leggyakrabban a tinik esnek áldozatául. A nagyvilág az 1990-es évek elején szerzett tudomást arról, hogy léteznek ilyesfajta nyavalyák. A leghíresebb bulímiás Diana walesi hercegnő volt, aki miután meggyógyult, nyíltan beszélt azokról a testi-lelki kínokról, gyötrelmekről, amiket ez a kórság okozott neki. Vallomása óta bulvárlapok sokasága számol be, és közöl ijesztő fotókat anorexiás vagy bulímiás színésznőkről, topmodellekről, celebekről.

A Jéggyermek főhőse a középkorú zeneművész Kathrin, aki kamaszként előbb az anorexiától, majd a bulímiától szenvedett. Édesapja vele szemben támasztott túlméretezett igényei, követelései váltották ki a bajt. Már ez az apai követelőzés is éppen eléggé megviselte, de minderre még rátett egy lapáttal barátnője, Judit, aki állandóan csúfolta, hogy kövér. Kathrin először csak keveset evett, majd jóformán semmit. Majd átesett a ló túlsó felére, tömte magába az ételt, amitől hányással megszabadult meg. Az anyjára sem számíthatott, akiben szemernyi részvét nem ébred lánya iránt, nem hallotta meg, - mert nem akarta meghallani - segélykiáltásait. Kathrin fokozatosan elvesztette maga fölött a kontrollt, a körülötte lévőkre gyanakodott, senkiben nem bízott meg. Hiába ért el sikereket, ezek nem bírták megnyugtatni, nem tudott jó és rossz között különbséget tenni, mindenben és mindenkiben ellenséget szimatolt. Megkeseredett, önmagával perlekedő, nehezen elviselhető öregasszony lett belőle,aki önmaga számára is csak teher.

A Jéggyermek végeredményben egy monológ, amit két színésznő ad elő. A zsenge korú lányt, a betegségbe menekülő kamaszt Kakasy Dóra, a meglett, félresiklott életű zongoraművészt Pálos Zsuzsa személyesíti meg. A fiatal és az idős Kathrin megformálása bizony parádés szerepet jelent mindkettejüknek, és élni tudnak ezzel a lehetőséggel. Hálásabb szerep a középiskolás és egyetemista lány színrevitele, mert több árnyalatnak a bemutatását teszi lehetővé, ezáltal a színészmesterség szélesebb eszköztárának a felvonultatására nyílik mód. Összetett jellemábrázoló képességgel rendelkezve lehet végigvonulni azon a fájdalmakkal teli úton, amin ez a jobb sorsra érdemes, szánni való karakter jár. Kakasy Dóra kiváló színésznő, a nyafogástól kezdve a ’majd én megmutatom’ dacán át a belső bizonytalanságig kifogástalanul jeleníti meg Kathrint. Sokkal egysíkúbb szerep a már összeroppant, a világ hívságaitól távol levő Kathrinnak az életre keltése. Ez a kiégett nő, majdhogynem emberi roncs csak emlékezni tud, mozgása lelassult, egyik fotelból ül át a másikba. Az előadás elején összegörnyedve fekszik a zongora alatt, onnan kikecmeregve kezd bele sztorijának elmesélésébe. Pálos Zsuzsa fémesen csillogó, mélyzengésű hangja és sallangmentes színészi játéka mégis ezerszínűvé varázsolja ezt a befelé forduló alakot.

Szitás Barbara rendezése a két ellenpont között megtett sok-sok évre, az eközben végbemenő szomorú leépülésre alapozza a produkciót. A nyüzsgő, tettvágytól égő Kathrinra, a tespedő, az életből kifelé jövő asszonyra, és az eközben megtett lelki visszafejlődésre teszi a hangsúlyt. Szitás Bernadett jelzésértékű díszletei és feszes, testre simuló ruhából meg bő lebernyegből álló jelmezei mind ezt a koncepciót erősítik. Elisabeth Vera Rathenböck az irodalom, a dráma nyelvére fordítja le az aneroxia és bulímia kiváltó okait, kialakulását, lefolyását, és azt a mérhetetlen pusztítást, amit külön-külön és együtt fizikailag és pszichésen okoznak annak a szerencsétlennek, akit hatalmukba kerítenek. Nemcsak művészileg ábrázolja hitelesen főhősének, ennek az érzékeny lánynak, asszonynak lépésről lépésre bekövetkező szétesését, életének tönkremenetelét, hanem orvosi szakkönyvbe illő pontossággal is.