vissza a főoldalra

 2011.02.18. 

Csurka István: Magyar sors

Elhangzott 2011. február 6-án A Magyar gondolat –  100 éve született Püski Sándor című konferencián

 A magyar változások földtani térképén egy nagy törésvonal húzódik végig, azok között, akik felismerték a változások lényegét, és azok között, akik nem. Ez a szétválasztás azonban pontosításra szorul, mert a sorsváltozásokat a háborúk, a levert szabadságharcok olyan erővel és annyira kegyetlenül közölték, hogy mindenki észrevette, sőt elszenvedte azokat. A kérdés inkább az volt tehát, hogy elfogadta-e a kikényszerített változást vagy szembeszállt-e vele, még ha tragikus pesszimizmussal és reménytelenül is. A magyar társadalom1944–45-ben került ilyen végzetesen kettéosztó változás elé, amikor a román kiugrás következtében gyorsabban és feltartóztathatatlanul került szovjet megszállás alá. A háborúvesztés már úgyszólván befejezett tény volt, annak ellenére, hogy az országnak még csak a keleti felét szállták meg a szovjet csapatok, de a magyar sorskérdés nem is ez volt, hanem az, hogy mi lesz utána. Elképzelhető-e, hogy a szovjet hatalom és a vele együtt bevonuló 19-es kommunisták engedik megvalósítani a régóta esedékes magyar változásokat, megengedik a magyar nemzeti-népi kibontakozást, vagy a megmaradt ország ismét a hódoltság állapotába kerül. Az új hatalom első perctől kezdve kétséget sem hagyott afelől, hogy csak beilleszkedést és feltétlen szolgálatot, ténylegesen hazaárulást fogad el. Érvényesülni csak idegen parancs teljesítése esetén lehetett; megmaradni, becsülettel élni, tenni, amint lehet és ahogy lehet, s lemondani az idegen hatalom kínálta érvényesülésről, bujdosóként küzdeni azonban újraválasztás, becsület és tisztesség dolga lett.

Az egyén döntését azonban sok minden megzavarta. A régi rendszerrel elégedetlenek elsősorban a földkérdés megoldatlansága, a paraszti szegénység miatt voltak elégedetlenek, és most a földosztás lehetősége megnyílt. Ez sok embert vakká és elnézővé tett. A nemzeti tragédiában a megmaradás magyar és keresztyén útját kereső igaz magyarok között, Püski Sándor a békési szélárnyékban elgondolta a földosztás egy ésszerű, tisztességes, a parasztpárti elképzeléseket tartalmazó változatát, szeretett volna önfeladás nélkül, „ahogy lehet” módra szerepet vállalni a megújulásban, bármennyire kétségesnek látta is annak sikerét, de a jövőjüket a másik oldalon elhelyezkedő magyarok, az egzisztenciájukat a szolgai beilleszkedéssel elképzelők megakadályozták. Püski Sándor életműve, amelynek foglalata a „Könyves sors – magyar sors” a huszadik század legszélesebb, egyetemesen magyar kordokumentuma, a benne foglalt ezer regénnyel, levélben kifejtett portréval, drámával és újrakezdéssel ennek a törésvonalnak tudományos pontosságú leírása.

Ezúttal az 1944–45-ös Erdei Ferenc és Veres Péter kontra Püski Sándor konfliktust, a belőle kirobbanó drámát kísérelem meg mai szemmel, rácsodálkozással és természetesen a mai viszonyainkban való eligazodás céljával bemutatni. Eljátszani vele, mintha egy tragikomédia vázlatát készíteném.

 Békés, a Püski család fészke 1944. október hatodikán kerül szovjet megszállás alá. Püski Sándor és Ilus előtte néhány nappal már hazarohannak Budapestről, mert Püski Sándor attól tart, hogy a húgát elfogja a menekülhetnék, az a szovjet hadsereget megelőző, egyáltalán nem alaptalan pánik és útnak erednek gyerekestől. Célja ezenkívül Püskinek az is, hogy majd, amint lehet, felvegye a kapcsolatot Erdei Ferenccel és megindítsák az előzetes megbeszélés alapján a Parasztpárt szervezését. Több levelet ír Erdeinek, melyekre nem jön válasz. Később kiderült, hogy a legfontosabbat megkapta.

Októberben, a frontkörzetben, majd a front után vonuló megszálló hadsereg áradásában nincs mozgásra lehetőség. Mindenki a házát és a családját őrzi. A család szerencsés, mindenki megússza ép bőrrel, bántatlanul. Miután valamelyest rendeződik a helyzet és az egész Délalföld front mögötti területté válik, s Budapestet lassan körülzárják, Püski mozogni kezd és megindul megkeresni Erdei Ferencet. Ahogy megbeszélték, ahogy megegyeztek. Mindezt Veres Péternek írt tájékoztató és részben segítségét kérő levelében veti papírra. Segítséget persze nem remél sokat, de a tájékoztatást kötelességének érzi. Végül december közepén kezébe kerül a szegedi Délmagyarország egy példánya, amelyben közlik, hogy Debrecenben megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, s ennek tagjai között ott szerepel Erdei Ferenc neve. Ebből aztán nem csak az válik világossá Püski számára, hogy ebből őt kihagyták, hanem az is, hogy a szovjetek által megszállt országrészben megkezdődött valami, amit a megszállók engedélyeznek, támogatnak és amelyből ennek ellenére talán lehet valami. Miközben az ország másik fele még nincs megszállva, ott még magyarok, parancsot teljesítő hős katonák – és nem csak nyilasok harcolnak, mint azt a később megírt hamis történelem állította és állítja ma is – a szovjet ellen, amely ideiglenes kormányt engedélyez a keleti országrészben, s Budapest ostromnak néz elébe, mert körülzárása befejeződött.

Kell-e nagyobb, végzetesebb megosztottság? Kell-e képtelenebb helyzet egy nemzet életében? A megszálló szovjet hadsereg a régi magyar rendszer minden állítását, minden róla terjesztett hírét igazolja. A bolsevizmus alaptermészete, eredete nyilvánvalóvá válik. Már nem hír és nem háborús propaganda, hanem megszenvedett valóság, tény.

Békésen a Klein testvérek, a volt bankigazgató és egy-két munkaszolgálatból hazatért társa vezeti a Kommunista Pártot és igyekszik terrorizálni a lakosságot. Elsőnek a rendőrséget veszik a kezükbe, s támaszuk a proletár szellemű csőcselék. Velük nyíltan csak Püski mer szembeszállni. Részt vesz a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front békési megalakulásán, kifejti, hogy pártja a magyar szegényparasztság felemelkedését és földhöz jutását szolgálja, a művelt, tájékozott, a többi nemzetrésszel egyenlő elbírálású nemzetrészszé válását kívánja. Szerencsétlen véletlenek folytán ismét nem kerül bele a Debrecenbe utazó küldöttségbe, ezért Békést csak a szocdemek, a kommunisták és a kisgazdák képviselik a Frontban. Végül aztán december végén mégiscsak sikerül feljutnia Debrecenbe és találkoznia Erdeivel. Kiderül, hogy Erdei bujkálása előle szándékos volt, mert Erdei őt már jobboldalinak tartja. Elsősorban a második szárszói konferencia, az ott elhangzott Németh László-előadás miatt. Ezt mint belügyminiszter nyíltan el is mondja. A karrierje szempontjából ez előnytelen számára. Lépéseit már a kommunisták és a szociáldemokraták elvárásaihoz igazítja. Azt mondja, hogy még Veres Péter ezekkel való elfogadtatása sem akadálymentes, aki világéletében szocialista volt, mert egy-két célzás bizony előfordult korábbi írásaiban a zsidó nagytőke ártalmasságára. Még Illyéssel is vannak problémák. Németh László, Kodolányi János, Sinka István, Féja Géza, Szabédi László pedig most nem fér bele a Parasztpártba. Mondja a belügyminiszter. Püski előtt világossá válik, hogy Erdei már más ember. Mint baloldali kapott szót tőle Szárszón, de most már nem baloldali gondolkodású népi, hanem nemzet-tel szembeni, kommunista. Ez nincs kimondva a Veres Péternek írott levélben, de nyilvánvaló. Püski Sándor szerényen megkérdezi tőle, hogy teljesíti-e azt a szerződést, amit ő, a jobboldali kiadó nyújtott neki. Másfél évig havi ötszáz pengő előleget adott neki, amiért nem tett le az asztalra semmit. Erdei válasza: becsületérzésem azt mondja, hogy teljesítsem, de politikai érdekem azt követeli, hogy ne. A politikai érdekem a nyomósabb.

Erdei már szinte cinikus, mert hatalmon van. A konfliktusból feltárul, hogy Erdei várta a szovjet csapatokat, mert a szovjet megszállást sem tartotta nagy árnak azért, hogy hatalomra kerüljön.

Ez a törésvonal. S e mögött nem naivság, nem a szovjet rendszer fogyatékos ismerete, hanem egyenesen bolsevista gátlástalanság rejtezik. Lenin ugyanígy vélte, amikor megkötötte a Brest-Litovski békét a németekkel és átengedte nekik az országa egy részét. A hatalomra kerülés, minden ellenfél eltiprásával, összeesküvéssel, vérfürdőkkel, árulással és hazugsággal minden árat megér. S Erdei ráadásul még egy újabb fejleménnyel is szembekerül. A Moszkvából hazatérő kommunisták mind az országot 133 napig terror alatt tartó, bosszúszomjas zsidók. Bosszújuk elsősorban a Püski-félék és a Püski által kiadott írók ellen irányul, akik közül nem is egy megírta, hogy a német bevonulásig, a semmiképpen nem igazolható zsidótörvények idején életszínvonaluk magasabb volt, mint a szegényparasztságé. Németh László, Kodolányi János, Veres Péter vagy Sinka István szembenállása a németekkel, a megszállással, az egész Horthy-rendszerrel már nem számít, ők már jobboldaliak, s lényegében a háborús bűnösök közé soroltatnak, mert szellemi harcukban szembe találtak nézni a zsidókérdéssel. A kialakuló új rendnek, amelynek belügyminisztere Erdei, két arca van: egy szovjet arc, a háborús ellenség arca és egy belső magyar arc, Kun Béla népbiztosainak arca. Erdei, a hagymás makói parasztok ivadéka, a Futóhomok írója ezt is vállalja. S itt már naivságot és jóindulatot nem lehet feltételezni. Püski azt látja, akár ír erről Veres Péternek, akár nem – csak a sorok közötti célzásokban ír –, hogy a felszabadulási hangulat elömlik azokon, akik már pozícióban vannak, de nem ömlik el a népen, amely még a földosztást is bizalmatlanul fogadja egyes helyeken.

Ez a magyar törésvonal mélyebb árka. Erdei hajlandó ezt az új szempontot, Rákosi, Gerő és Révai új szempontját is kiszolgálni. Klein bankigazgató megragadja és szolgálatába állítja Békésen a rendőrséget, a Magyar Nemzeti Függetlenégi Front megteszi belügyminiszternek Erdei Ferencet, a szociográfust, hogy rekessze ki a minőségi szocializmus íróját, mint nem is annyira a szovjeteknek, hanem a szovjetek új helytartónak útjában lévő magyar keresztyéneket.

Püski Sándor levele Veres Péternek egy múlttal szembesítő ibseni dráma anyaga. Tények, adatok, események halmaza. Minden mondata realizmus, valóság, jó szándék és szeretet, de küzdelem is és igazság is. A levél záró mondatait idézem:

Tudod nagyon jól, hogy mindezt a szellem önmagáért való szolgálatán kívül azért a politikai fejlődésért csináltam, amelynek most jött el az ideje. S most én vonuljak vissza a pult mögé, közönséges kereskedőnek, mondjak le a teljes magyar szellem szolgálatáról, nézzem ölbe tett kézzel népem kínos vajúdását, most, a „szabadság” idején, akkor, amikor minden léhűtő ágálhat, minden vajákos kuruzsolhat? A Ferenccel való beszélgetésem után rövid időre erőt vett rajtam a hosszú évek fáradtsága, de mire e levelem végére értem, elszántsággá erősödött bennem: bármi légyen is döntésetek, nem vonulok vissza. Ha bennetek nincs elég bátorság a nyílt és igazságos élethez, találok más – nyilván nehezebb – módot a folytatásra.

A nehézségekhez már úgyis hozzászoktam,de Péter, tudod, hogy mennyire tartottalak, s tudod, mennyire tartott nehéz sorsú, nem megvetendő fiatalságunk, légy méltó magadhoz. Üdvözöl Sándor.

Veres Péter csak 1945. február 6-i keltezéssel válaszolt. Válasza még az Erdei viselkedésénél és a Révaiék szolgálatába állásánál is mélyebb bugyra a nemzeti öntudatvesztésnek. Veres Péter le tudta írni a következő mondatokat: „Amit írtál, az nagyjában helyes és jó, de a népünket fenyegető káosz és éhhalál mellett kissé doktrinér ízűnek látszik.” Püski Sándor mint doktrinér.(!)

Ez sajnos, akármilyen nagyra tartjuk is Veres Pétert mint a „Számadás” enciklopédikus látású íróját, mint a Gyepsor és a Paraszti Jövendő íróját, egy hatalomba már beérkezett ember vakságának és szinte dölyfének a megnyilvánulása. Egy freudi elszólás Veres Pétertől. S egyben annak a magyar tragédiának a megmutatója, amely a magyarságot a következő években és úgyszólván máig szétválasztotta és ma is szétválasztja. Veres Péter ezzel a „doktrinér”-rel elnézi Erdeinek, hogy becsületénél fontosabbnak tartja politikai érdekét, és kirekeszti az idegenektől kapott hatalomból azokat a küzdőtársakat, akik korábban a mozgalom gerincét adták. Elfogadja, hogy van magyar, akinek azért kell lakolnia, félreállnia, mert az új urak, az elvtársak nem szeretik. Kiderül, hogy Rákosiék kész programmal érkeztek, magyar- és népellenes, szovjet mázú,

a szovjet igényeket maradéktalanul kiszolgáló, de sajátosan magyarellenes bolsevik-zsidó programmal. Ez végbe is megy, mégpedig úgy, hogy a legjobb villák, állások, a legtöbb potya- pénz a Gergely Sándor-, Illés Béla-, Zsolt Béla-féléknek jusson. Ez a program csak úgy valósulhatott meg, ha a magyar minőséget kiszorítják.

A „doktrinérben” sajnos az is benne van, hogy a nyilasok elleni küzdelem szinte másodlagos. A régi államhatalom már elmenekült. Nemsokára összefogdossák őket Nyugaton, egy Himler Márton nevű amerikai zsidó katona fogja ezt foganatosítani. Hazahozzák őket, népbíróság elé állítják és kivégzik. Erdeinek egy szava sem lesz hozzá. De mégsem ők az igazi ellenfelei a kialakuló rendszernek, hanem az a népi-nemzeti keresztyén értelmiség, az a szellem, amelynek a könyveit oly nagy szorgalommal és odaadással adta ki a „Doktrinér”. Ez a törésvonal. Amely szolgálatába képes állítani a jó magyarokat – Veres Péter az volt – a másik magyar ellen.

Aztán eltelik tizenegy év és annak az ifjúságnak egy következő nemzedéke, amely korábban a szárszói Soli Deo Gloria táborban Püski szervezésében Németh Lászlót hallgatta, most kimegy az utcára és „ruszkik hazát” kiált. Veres Péter ott áll ennek az ifjúságnak a lelkes tömege előtt a Bem-szobornál, már elfelejtette a „doktrinért” és most, talán nem is gondol rá, igyekszik jóvá tenni. Erdei pedig néhány nap múlva kint ül Tökölön Maléter Pál mellett, amikor Szerov géppisztolyosai rájuk törnek. Malétert 1958-ban kivégzik, Erdeit két hétre letartóztatják, aztán állítólag Kádár közbenjárására kiengedik. Vagy mert ő ugyanott áll, ahol akkor állt, amikor azt mondta Püskinek, hogy a becsületérzése a   havi ötszáz pengő leszolgálását kívánná, de a politikai érdeke a szakítást kívánja? Erdei később az Akadémia főtitkára lesz, majd a Hazafias Népfronté. Ha Erdei politikai érdeke akkor tisztán szovjet érdek lett volna és nem a Rákosi–Rosenfeld és Gerő–Singer érdek uralta volna, akkor a Maléter sorsában kellett volna osztoznia. Őt azonban szabadon engedték és később részese lett a hatalomnak.