|
 2011.02.18.
Az alma nem harap vissza?
„– Mi lesz az
ebéd? – Mi lenne, hát az, amit adnak.” Az efféle
diskurzusok magától értetődőnek tekinthetők a diákmenzára
igyekvők, az üzemi étkezdében tolongók vagy éppen az egykor
volt sorkatonaság éhesei között. De vajon hányunknak tűnt
fel az, hogy az elmúlt évtizedekben mintha erőteljesen kitágult
és szélesebb érvényűvé minősült volna a fentebbi párbeszéd,
amely már messze nem csak a menzára vonatkoztatható, de szinte
mindenre, ami életünkben előfordul. Sőt már saját vágyainkra
is.
A Népszabadság
portrét közöl Amerika egyik élő ikonjáról, Steve Jobsról,
a kaliforniai Szilikon-völgy nagyfőnökéről, a világ vezető
technológiai cégének, az Apple-nek első emberéről, akit amúgy
mindenki csak Mr. Apple-ként emleget. Meglepve olvasom, hogy az
USA talán legsikeresebb emberének apja valójában szíriai
volt, de adoptálta őt egy Jobs nevű amerikai. (A jelek szerint
mindenki jól járt ezzel az örökbe fogadással.) Viszont nem is
meglepve, de egyenesen megdöbbenve olvasom Mr. Apple válaszát a
kérdésre, amely azt firtatta, hogy a legutóbb piacra dobott –
amúgy óriási üzleti sikert hozó – iPod termékükre miért
nem rendelt a cég előzetes piac-felmérést, amely minden új
termék tömeggyártásának beindulását rendesen meg szokta előzni.
Mr. Apple válasza nyilván már régen készen volt erre a várható
kérdésre: „Nem a fogyasztó dolga, hogy megmondja, mit
akar.”
Hát, nézhetem
jobbról és nézhetem balról, de ez bizony már nem az a
klasszikus kapitalizmus, ahol a piaci kereslet határozta meg a kínálatot,
sőt a lehetséges kínálatok kemény konkurenciáját is
megteremtette. Marx és hűséges fegyverhordozója, Engels, azt
hiszem még csak egy lábjegyzetet sem tudnának hozzáfűzni Mr.
Apple nyilatkozatához. Új világ ez, egészen új. És csak
ennyi az, amit biztosan tudni lehet róla, mert azt, hogy hová
vezet, ma még megsaccolni is lehetetlen. Szegény Molnár Tamás
professzor jut az eszembe, akit szinte eszelősként kezelt a
filozófiai szakma, mivel több évtizeddel ezelőtt már rámutatott,
hogy a világ politikai szellemisége egy új baloldali irányt célzott
meg: amíg korábban a baloldal egy az eszményi emberi élethez méltó,
azt jól szolgáló társadalmat akart teremteni
(„kommunizmus”), ma az eszményi társadalmat jól szolgáló
ember megteremtése a cél („liberalizmus”). Ennek az embernek
pedig meg kell mondani, rá kell vezetni őt, hogy mi jó neki,
hogy ő valójában mire is vágyik, mire nem. Ebben a pedagógiai
folyamatban Mr. Apple és cége élen járnak.
Ha most valaki azt
gondolja, hogy innentől kezdve a reklámok világának moralitását,
károsságát, erőszakosságát kezdem el szapulni, téved. Erre
ugyan minden okom és jogom meglenne, de tapasztalataim szerint a
klasszikus reklám ideje éppen úgy lejárt, mint a klasszikus
kapitalizmusé. Egy új autót, egy eddig nem volt ételízesítőt,
a hatékony aranyér-kenőcsöt vagy a már megismert mosogatószer
egy vadonatúj illatváltozatát intenzív fény és zenei hatások,
valamint negédesen mosolygó hölgyek között megvételre ajánló
rövid klippek, igazán már senkire sem hatnak. Ha azokon állna,
megfeneklene a kereskedelem. Állítom, hogy Mr. Apple magabiztossága
sem a reklámfilmek várható hatásán alapul, mert azok csak
olyan hab a tortán. A mai tudatmanipuláció ennél ezerszer
sunyibb és észrevétlenebb, mert látszólag nem is reklám az,
ami valójában semmi más, csak reklám. Egy ügyesen lepaparazzózott
fotó, ahol a körülrajongott celeb kilép a kocsijából, amely
– minő véletlenek vannak! – éppen az a bizonyos új márka,
amit amúgy hirdetnek is, nagyobb hírverés annak a kocsinak,
mint az „autós szakíró” tízperces nyöszörgése a márka
előnyeiről. Szó nincs autóreklámról, csak a celebről van szó.
Látszólag. (Ha esetleg kitudódik, hogy valójában ez nem is az
ő kocsija, csak némi készpénzmagért cserébe megkérték,
hogy üljön bele, majd szálljon ki nagy vihogással, hogy le
lehessen fotózni, azzal már senki sem fog törődni: a celeb
puszta látványa sokkoló és mindent überol.)
Életünk egyre
inkább a virtualitás szféráiban zajlik, ami azt jelenti, hogy
mi magunk egyre kevésbé érintkezünk a valósággal, mert – hála
tévének, internetnek, rádiónak, mobilnak miegyébnek – mások
látnak, mások hallanak, mások értelmeznek és értékelnek
helyettünk, velünk csak közlik a végeredményt, amivel mi úgy
99 százalékban egyet is értünk. Miért ne értenénk egyet,
hiszen akitől származik a konzekvencia, úgyis jobban tudja,
mint mi, továbbá véleménye pontosan egybe is vág a miénkkel.
Mintha méretre készült volna. Mintha a saját titkos vágyainknak
adna hangot. Hát lehet egy ilyen kihívást nem komolyan venni?
Mert „neked jár” és nekem is jár az a dolog, amit éppen
nem reklámoznak ugyan, de felejthetetlenül a fejünkbe kalapáltak.
Ma még föl nem mérhető,
minden kulturális, gazdasági és rendőri erőn túltevő hatású,
manipulációs nagyhatalom lett a média: csak az van, amiről ő
beszél, semmi sincs, amiről ő nem tud. Mindemellett az ártatlanság
netovábbjának látszik, semmi okunk, tartsunk tőle, hiszen csak
információ. A rendőr az kardlapoz, a katona lő, a terrorista
robbant, de mit is csinál a média? Ó, semmit, csupán ártatlanul,
önzetlenül és részrehajlás nélkül tájékoztat mindenről,
például arról is, hogy a celeb milyen kocsiból szállt ki. Mr.
Apple nyilván kemény dollár tízmilliókat öl bele abba, hogy
szerény személyéről, és dicső termékeiről – pl. az
„okos telefonról” – tudjanak a nyomtatott, sugárzott vagy
chipes médiumok. Ez ugyanis azt jelenti, hogy beszél róla a világ,
amiről pedig beszél a világ, az fogy is veszettül.
A jelek szerint a
világot nagymértékben befolyásoló – mindig láthatatlan, de
mindenütt jelenlévő, ezúttal EU-köntösbe öltözött –
politikai erő el fogja érni, hogy a magyar kormány enyhítsen a
média ámokfutását korlátozó új törvényein. Vagyis a kívánatos
mértékben nem tudjuk majd letörni sem a liberális sajtó túlhatalmát,
sem a vele egyet jelentő tudati manipuláció mesterkedéseit.
Megint az lesz az ebéd, amit adnak?
Nézem a Steve
Jobsról íródott cikket, és hirtelen szemembe ötlik az Apple
világbirodalom félre nem érthető jelképe, egy nagy stilizált
alma, amelynek jobb oldalából kiharaptak egy nagyot. Az alma
nyilván a világot jelenti, a piacot, az élet és a lehetőségek
összességét, a kiharapott rész pedig az Apple-érdekeltségek
által már elfogyasztott, megemésztett, asszimilált részt.
Nagy harapás lehetett, jó fogakra és jó étvágyra utal.
De mi lesz a
Szilikon-völggyel, ha egyszer az alma visszaharap?
Szőcs Zoltán
|
