vissza a főoldalra

 

 

 2011.03.01. 

Önző küzdelem

Csurka István húsz év után írt új drámát. A hatodik koporsó című, kétfelvonásos munka decemberben jelent meg. A kérdés, hogy ez kivezetés a politikából és visszatérés az irodalomba, vagy mindkettő a helyén marad. Ezt talán sem az író, sem a politikus nem tudja igazán eldönteni.

 – Az új dráma mintha nagyobb visszhangot kapott volna, mint teszem azt egy politikai nyilatkozata.

 – Politikai nyilatkozatot már régen tettem. Azért a Magyar Fórumban rendszeresen jelennek meg politikai írásaim, meg hát a MIÉP-nek vannak erre eszközei. Utoljára egyébként 1988-ban írtam darabot, akkor a Megmaradni című drámát, amit az akkori Nemzeti Színházban és a Gyulai Várszínházban be is mutattak, 1989 végén, 1990 elején vették le a műsorról. Azóta ilyen összefüggő művet nem írtam. Nem volt ösztönző erő, és hamar kiderült, hogy miután a Kádár- és Aczél-féle szilencium véget ért, újabb szilenciumra ítéltek.

 – Mi a kettő között a különbség?

 – Az utóbbi húsz évig tartott, a Kádár- és Aczél-féle meg többször egy-másfél évig. A rendszerváltás után világossá vált, hogy egészen másként képzelem a politikát, mint ahogy a többiek, első számú ellensége és céltáblája lettem az SZDSZ-nek, a globalizmusért küzdő nemzetellenes csoportoknak. És ők bizony leradíroztak a színpadról.

 – Ők kényszerítették volna szilenciumra?

 – Nem teljesen. A politikával az egész életem megváltozott.

 – Az lehet, de közben azért csak-csak írt, hiszen A hatodik koporsó is egy folytatásokban megjelenő regényből nőtte ki magát.

 – Igen, a Sorskérdésünk sorsa már négy éve folyamatosan jelenik meg részletekben, és közeledem a vége felé. A dráma pedig tulajdonképpen ennek a regénynek a záró része. Amikor a regény végét elképzeltem – még nem írtam meg, de a fejemben már megvan –, akkor szinte magától előkerült ez a dráma. Mindkettő a történelemhamisítás ellen született, a regény Tiszaeszlártól Trianonig tárgyalja a magyar életet és a világtörténelmi vonatkozásokat, a dráma pedig Trianontól máig.

 – Bizonyított önmagának? Tud még drámát írni?

 – Politikailag már nem vagyok annyira leterhelve, mint az elmúlt húsz évben, és a regény is kidobta ezt magából. Hetvenhét éves vagyok, s ez valóban vizsga volt, hogy ilyen idős létemre létre tudok-e még hozni egy drámát. Mert a dráma rendkívüli koncentrációt követel az írótól, amíg mondjuk egy regényt lehet szünetekkel írni, lehet közben másra figyelve dolgozni, addig itt mindent összpontosítani kell. Azt hiszem, sikerült, de dolgozni fogok még rajta.

 – Ez nem a végleges szöveg?

 – A szerkezet, a mondanivaló kész. Lassan le is higgadok, és messzebbre kerülök tőle. Így dramaturgiailag jobb a rálátásom, és hozzá tudok nyúlni a belső szerkezethez, a technikai megoldásokhoz, viszont lesznek jelenetek is, amelyeket biztosan átírok. Ez egyébként minden darabom megírásakor így történt. Mindegyiket gyorsan megírtam, egyik sem tartott egy hónapnál tovább, aztán nekiálltam csiszolgatni.

 – A Magyar Fórumban megjelent irodalmi írásai nemigen kerültek be az irodalmi körforgásba. Amióta politizál, azokról a művekről beszélnek, amit még a rendszerváltás előtt írt. Ha már ez a dráma átlépte ezt a küszöböt, akkor ez most visszatérés az irodalomba, vagy a témaválasztást figyelembe véve ez egy irodalmi műbe oltott politikai kiáltvány?

 – Azt hiszem, visszatérés az irodalomba, miközben a politikum is – ahogy a korábbi darabjaimnál – jelen van. Így alakult a történet, már módomban áll visszatérni, hiszen az elmúlt parlamenti választásokon elindultunk, és az önkormányzati választásokon is nyertünk egy-két polgármesteri széket, s lényegében mi is bekerültünk a Fidesz kétharmados nyereségébe, közben persze lelepleztük a Jobbikkal kapcsolatos hamisságokat, de több időm van az írásra, az irodalomra. Az aktív napi politikában tehát már nem veszek részt, és ebben a korban már nem is volna ízléses részemről. Szóval tényleg nevezzük ezt visszatérésnek. És akkor vissza is kanyarodhatunk a vizsga és bizonyítás kérdésköréhez: valóban meg kellett néznem, hogy működik-e még. És szerintem működik. Ezért szeretnék egy színházat is, az új drámához és a régebbi darabok bemutatásához is, és persze sok, jó magyar szerzőt is oda lehetne vinni. Nem eldugva egy kis stúdiószínházban, hanem egy igazi nagy színházban. Mert vannak olyan magyar írók, akik képesek beleszólni az élet dolgaiba, és a közönséget is vonzzák. A társadalmi kérdéseket nekik kellene feldolgozni.  

Nem tudom szétválasztani önben az írót és a politikust.

 – Én sem. Viszont nem tudom eldönteni, hogy hasznom volt-e, vagy károm az elmúlt húsz-harminc esztendőből, amit a politikában töltöttem. Mindig azt mondták, hogy ne politizáljak, menjek vissza írónak. Úgy éhen haltam volna. De végül is, legyen nyereség, mert olyasmiket láttam meg íróként a politikai küzdelmekben, amiket kintről nem lehet. És ezt feldolgozni most kezdem igazán.

 –Létezik irodalmi igazságtétel?

 –Önző küzdelmet folytatok. Hiszen a magyarság fennmaradásáért küzdök, és nekem csak így marad némi esélyem arra, hogy – ha most nem is, de később – megértsenek. Irodalmi igazságtétel csak akkor lesz, ha folytatódik a magyar történelem. Ha idegenek veszik át a hatalmat, akkor nem lesz tovább magyar történelem. És akkor a magyar irodalomnak az a része sem marad meg, amit eleddig kanonizáltak.

 Pion István

 

(Forrás: Magyar Hírlap)