2011.01.14.

Bajban a dokumentumfilmes szakma

2010. április végén lépett hivatalba a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) új kuratóriuma, amely többek között azt tervezte, hogy nagyobb lehetőséghez juttatja a méltatlanul háttérbe szorított filmes műfajokat, így a dokumentumfilmet is. A teljes magyar dokufilmes szakma korábban évente egy átlagos játékfilm büdzséjének megfelelő összegen osztozott, ám 2010-ben nem fikciós filmekre a közalapítvány egy fillért sem tudott adni. Az ok prózai, a közalapítvány adóssága jelenleg több mint ötmilliárd, a kuratóriumi elkötelezettség 2,5 milliárd forint. „Köszönhetjük” az előző vezetésnek. A magyar dokumentumfilmes szakma helyzetéről Sára Sándor Kossuth-díjas rendezőt, operatőrt kérdeztem.

– Arról van szó, hogy eddig volt pénz az MMKA-nál, de abból keveset kaptak a dokumentumfilm műfajra, most változott a szemlélet, viszont kimerültek az anyagi források?

– Eddig kaptunk pénzt az MMKA-tól, de annak összege közel sem volt elegendő, így más forrásokból is táplálkoztunk. Az az adósságteher, ami kétségtelenül nyomja az MMKA-t, azt a játékfilmesek hozták össze, de a büntetés, a szankcionálás a dokumentumfilmeseket is sújtja. Hiszen az új kuratórium mozgásterét csökkentette az is, hogy gazdasági kényszerből a Nemzeti Erőforrás Minisztérium másfél milliárdot zárolt a közalapítvány költségvetéséből, így hivatalba lépése óta egyetlen pályázatot sem tudott meghirdetni. Az MMKA kapott egy kevés pénzt erre az évre is, de azt még nem tudom, hogy mire fordítják.

– Nem csak a dokumentumfilmesek, hanem pl. a rajzfilmesek, így Mikulás Ferenc is panaszkodott a játékfilmes lobbi erejére. Miért nem tudott lobbizni a dokufilmes szakma?

– Lehet, hogy kevésbé erős, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a dokumentumfilmek sokkal jobban irritálhatják a hatalmon lévőket, mint a játékfilmek, hiszen társadalmi, politikai problémákat vetnek fel. A dokumentumfilmesek azt keresik, hol van hiányosság, baj, s felmutatják, min, kiken kéne segíteni. Az egész világon ezért vannak hátrányban a dokumentaristák.

– Nemcsak az MMKA, hanem az 1992-ben létrehozott Magyar Történelmi Filmalapítvány is adott pénzt dokumentumfilmekre.

– Ez a már említett másik forrás. Az 1992-ben létrehozott alapítvány kezdetben 100-350 millió forinttal segítette pályázati úton a dokuk és játékfilmek elkészültét, ez az összeg a Horn-kormány alatt lecsökkent, sőt, Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt volt egy év, mikor az alapítvány egy fillért se kapott. Az MTFA büdzséje az utóbbi években 100 millió forint volt, ami a mai árakon számolva dokufilmekre igen kevés, mígnem 2009-ben az előző kulturális tárca ezt az összeget is megtagadta a történelmi filmalapítványtól. 2010-ben sem változott a helyzet, és mára pedig megszűnt az alapítvány, ami egy óriási kár. A közelmúlt hazai társadalmi változásai, a választások, az EU-elnökség, a természeti, ipari katasztrófái adnák a témát a dokumentfilmeseknek. Tehát számtalan olyan esemény történt, ahol jelen kellett volna lenni és forgatni. Ez nem történt meg, és most már ilyen filmek nem is készülhetnek el. Ha egy játékfilm forgatása késik egy fél évet, az nem olyan nagy tragédia, de ha megtörtént egy esemény, és ott nem voltak jelen, akkor nem lehet dokumentum szerint tudósítani róla. Azt is hozzá kell tenni, hogy a támogatás hiánya számos alkotót és műhelyt egzisztenciálisan is érint.

– A magyar dokumentumfilmek legjobbjai anno műhelyekben készültek. Nem lenne üdvös ezt a modellt újra feléleszteni?

– Dehogynem! Létezik még néhány működő műhely Magyarországon. Ha lenne is költségvetési pénz a dokufilmekre, akkor – a megszűnő alapítványok helyébe – a felélesztett műhelyek kaphatnának támogatást. A másik megoldás: a közszolgálati televíziókhoz kéne rendelni összegeket, hogy ott dokumentumfilmes műhelyek – ahogy régebben a Duna Tv-nél – működnének. A formát tehát ki lehetne találni, csak a pénzt kéne előteremteni hozzá.

– Nem félő, hogy a magyar dokumentumfilm pusztán televíziós műfajjá válik?

– Ettől nem félek, inkább attól, hogy nem készül dokumentumfilm. Az a legjobb, ha egy független, önálló műhelyben készül a dokufilm, de az sem baj, ha televízióban. Annak idején volt egy olyan megvalósult elképzelésen a Duna Tv-nél, hogy a reklámbevétel 10%-át játékfilmre, 5%-át dokumentumfilmre fordítjuk. Csak az volt a gond, hogy a Duna Tv-nek alig volt reklámbevétele. Gondolom most is ez a helyzet. Viszont, ha az MTV ugyanezt az utat követte volna, akkor kevesebb gond lenne a magyar filmgyártásban.

– Bakos Edit, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója szerint lényegesen nagyobb nézőszámot tud ugyanis produkálni egy jól felépített dokumentumfilm, mint sok játékfilm. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

– Nagyon sok esetben ez így van. Természetesen egy igazi jó játékfilmmel nehéz versenyezni egy dokumentumfilmnek. Az elmúlt néhány év játékfilmjeiről sajnos ez nem mondható el.

– Szalay Péter filmrendező szerint a dokufilmeknek a közönséggel való kapcsolata megszakadt. Mi erről a véleménye?

– Persze, hogy megszakad, ha egy filmes nem ápolja a közönséggel a kapcsolatát. Elég sok dokumentumfilmet készítettem, és több közönségtalálkozóra jártam. Ezeken az ankétokon a nézők feltehették kérdéseiket. A mai napig is hívnak ilyen rendezvényekre. Ez fáradtsággal, idővel jár, de megéri. Dárday István kollegám annak idején felvetette a társadalmi forgalmazás gondolatát. Ezt fel lehetne eleveníteni. Annak idején a cenzurális blokádot semlegesítette a társadalmi forgalmazás programja, amely mozin kívüli lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a betiltott filmek mégis a nyilvánosság elé kerülhessenek.

– Két évvel ezelőtt azt mondta: „hogy ha ma filmet készítenék, akkor a mai hazai lehetetlen állapotokról csinálnék filmet. Ez a film a rendszerváltás idején kezdődne, sok részes lenne.” Még mindig csak a film ötlete van meg?

– Már nem hiszem, hogy akár játék-akár dokumentumfilmet készítenék a jövőben. Az idő is elszállt felettem, bele is fáradtam a „küzdelmekbe”, no és pénz sincs rá.

– Ma is élénk téma a magyarok és cigányok együttélésének módjai, gátjai, korlátjai. Az 1960-as évek elején készült a Cigányok c. dokumentumfilmje. Ha lenne rá keret, ma is készítene ilyen témájú filmet?

– Azt hiszem, hogy nem, mert egy jó dokumentumfilm nagyon sok időt és elfoglaltságot jelent. Manapság ezt azzal spórolják meg, hogy riportjellegű dokumentumfilmek készülnek. Ha valaki jót akar alkotni, akkor akár évekig kell figyelemmel kísérni egy témát, mielőtt filmmel megfogalmazná.

– Tehát nem lesz több Sára-film?

– Ön most kérdezi ezt, s mostani válaszom: nem lesz. De mégis csak alkotó vagyok és az alkotás öröméről mégsem szeretnék lemondani…

– Mikor vetítettek a mozik utoljára filmjét?

– Tizenhárom évvel ezelőtt.

– Tanítással sem foglalkozik?

– 2000-ben alapítottuk a Dunaversitas alkotói műhelyt, a Duna Televízión belül. A műhely célja az volt, hogy határokon innen és túl televíziós szakembereket tovább képezzen, és dokumentumfilmek elkészítésére ösztönözzön. Azoknak a képzését szeretnénk megoldani, akik valamilyen szakmai kapcsolatban vannak a Duna Televízióval. Tehát ebben a műhelyben tanítok, és várom, hogy hazánk kulturális élete jobb irányba haladjon.

Medveczky Attila