vissza a főoldalra

 2011.01.14. 

Azok támadják, akik nem is olvasták

Tavaly decemberben szavazta meg az Országgyűlés az új médiatörvényt, amit az ellenzék és a liberális média rögtön szapulni kezdett, sőt még nyugati lapok is támadták ezért a magyar kormányt. A médiatörvényt kritizálók egyik véleménye, hogy a parlament gumiszabályokat hagyott jóvá az új médiatörvényben és ezek alapján könnyen bírságolhatóvá válnak az egyes médiumok. Minderről L. Simon Lászlóval, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökével beszélgettünk.

– Egyik német lap szerint Führerstaat lett Magyarország. Mit gondol, a cikk írója ismeri egyáltalán a jogszabályt, vagy egyszerűen szándékosan félretájékoztatták őt a magyarországi kollegák?

– Szerintem az illető újságíró nem ismeri a magyar médiatörvényt. Számomra érthetetlen: egy újságíró hogy veszi magának a bátorságot ahhoz, hogy olyat bíráljon, ráadásul ilyen címmel, amit nem olvasott el.

– Nem csak újságírókról van szó, hanem nyugati politikusokról is, pl. a luxemburgi szocialista külügyminiszterről. Biztos, hogy nem irányított ez az akció?

– Nem ismerem ennek a működését, ahogy azt sem, honnan indult el a folyamat. Tény és való, Magyarországra sokkal jobban figyelnek az EU soros elnöki posztja miatt. Ez viszont önmagában kevés indok arra, hogy hazánkról ilyen lejárató cikkeket tegyenek közzé. A másik ok: az elmúlt fél évben egy sor olyan döntést hozott a magyar parlament, ami szokatlan az európai politikában. És adott esetben német, francia gazdasági érdeket is sértenek, ami érthető módon nem tetszik mindenkinek.

– Tehát bosszúról van szó?

– Ezt így nem lehet kijelenteni. Az egész folyamatnak a pszichológia hátterében ezek a gazdasági döntések is meghúzódhatnak.

– Miért olyan fontos, hogy a most elfogadott szabályozás nem ad automatikus halasztást a Médiahatóság kiszabta büntetések befizetésére akkor sem, ha a megbírságolt megtámadja a hatóság döntését?

– Ha valakit megbírságol a Médiahatóság, akkor a bíróságnál kezdeményezheti a bírság kifizetésének felfüggesztését. Ez a passzus Pálffy Istvánnal közös módosító indítványunknak köszönhetően került be elsöprő parlamenti többség támogatásával a jogszabályba, azért, mert nagyon sok szakmai szereplőtől azt hallottuk, ha ez nem történik meg, akkor a büntetésekkel ellehetetlenítik azokat a lapokat, amelyeket bírságokkal sújtanak. Ez önmagában is igaztalan vád, de a szakma megnyugtatása érdekében beiktattuk ezt a módosítást. A bíróságnak van mérlegelési jogköre. Mondhatja azt, hogy úgy ítéli meg: a Médiahatóság által kiszabott bírság mértéke valószínűsíthetően arányban van azzal, amit az adott médium elkövetett, és nem dönt a halasztó hatály mellett. De dönthet úgy is, hogy megvizsgálja az ügyet, és ezért halasztó hatállyal bír. Meg kell jegyezni: számos más hatóságnál nincs is lehetőség halasztás- kérésre; ha például valakit megbüntet az APEH, az köteles befizetni a díjtételt, máskülönben azt az adóhatóság behajtja rajta, majd az illető pereskedhet az adóhivatallal az igazáért. Amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy az APEH hibásan szabta ki az illetőre az adott díjtételt, akkor azt a hivatalnak vissza kell fizetnie. Tehát mi egy könnyebb szabályozást vezettünk be.

– Sikerült olyan jogszabályt alkotniuk, amely lehetőséget teremt az illegálisan működő, személyiségi-, közösségi- és egyéb alkotmányos alapjogokat sértő orgánumok korlátozására?

– Nagy lépést tettünk ebbe az irányba. A legnehezebb helyzetben az internetes sajtót illetően vagyunk. A hagyományos sajtótermékek, mindegy melyik politikai oldalhoz tartoznak, legálisan működnek a felelős vezetők, a kiadó megjelölésével az impresszumban. Így az olvasók tudják, ki a felelős a lapért, és bármilyen kétes esetben ki perelhető. Ennek a tiszta helyzetnek a megteremtése az internet világában nehezebb. Viszont a törvényben egyértelműen megfogalmaztuk azt, hogy az internetes hírportálok is sajtótermékek és ezek is a médiajogszabály alá tartoznak. Azon az internetes oldalaknál, melyek magukat nem sajtótermékként definiálják, még vannak törvényi szempontból nyitott kérdések. Ebben az évben kiderül, mennyire hatékony a médiatörvény, és szükséges-e ezen a téren módosítani.

– Nagy újságírói lelemény a kérdőjeles cím, amikor csupán elültetjük a bogarat az olvasó fülébe. Ezeket szabályozza-e a médiatörvény?

– Valóban elég sok újságíró él ezzel a lehetőséggel, politikai beállítottságtól függetlenül. Bizonyos perekben egy ilyen cikk véleménynyilvánítónak és nem tényközlőnek minősül. Én tisztességtelen magatartásnak tartom azt, ha egy újságíró egy köz- vagy médiaszereplő besározását „kérdőjeles címbe csomagolja”. Ezzel nem a törvénynek, hanem a szakmának kell foglalkoznia. Erre alkalmas lesz a törvény által garantált önszabályozó testület és az etikai kódex létrehozása.

– Az egyik netes lapból, a mindennapi hu egyik cikkéből idézek: „»hogy a médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére«, őrület. Szerintem például a Szcientológia Egyház agymosó szekta, nagyon utálom, és ezt alkalomadtán részletesebben is meg szeretném írni, baj?” A netes lap szerint ezt a törvényt vissza kéne vonni. Mi erről a véleménye?

– Aki úgy gondolja, hogy mindezért a törvényt vissza kéne vonni, nem olvasta el, vagy nem érti a jogszabályt. Teljesen egyértelműen elkülönül a tényközlés, a hírszolgáltatás, és a véleménynyilvánítás. Tehát véleménynyilvánításra ezután is lesz lehetőség a sajtóban. A felhozott példára a válasz: ha hazánkban a Szcientológia Egyház bejegyzett egyház lenne, akkor ez az intézmény perelhetne, bár nem biztos, hogy sikerrel. Hiszen a bíróságnak joga van eldöntenie azt, mi minősül tényközlésnek, s mi értelmiségi, újságírói véleménynyilvánításnak.

– Január 3-án két napilap is szokatlan címoldallal jelent meg, s a nagy fehérségben nagy betűkkel közlik: „Magyarországon megszűnt a sajtószabadság.” Ez most vélemény, vagy tényállítás?

– Ez egyszerűen marhaság. Ha igaz lenne, amit leírtak, akkor meg sem jelenhetnének ezzel a címlappal. Így saját maguk bizonyítják állításuk abszurditását. Az a példátlan, és sok esetben ízléstelen hazai sajtótámadás, ami a kormányzatot éri, éppen hogy a sajtó szabadságának a bizonyítéka.

– Végezetül beszéljünk a kultúrára jutó költségvetési keretről. Ön több forrást szeretett volna a területnek, sőt a Magyar Mozgókép Közalapítvány 2011-es költségvetési támogatását 3,5 milliárddal megemelő módosító indítványt terjesztett az Országgyűlés elé, amely azonban nem támogatta azt. Csalódott?

– Több forrást szerettem volna a kulturális területnek, de tudomásul vettem, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben erre nincs lehetőség. Így nem sikerült jelentős forrásnövekedést elérni, de az az állítás sem igaz, hogy kevesebb pénzzel gazdálkodhat a kulturális ágazat. A filmfinanszírozás átalakulása fontos lenne, de tudni kell, hogy 8 milliárd forintnyi adósságot halmozott fel a Magyar Mozgókép Közalapítvány, amire vezetőinek nem volt felhatalmazása. Ezt az ügyet ki kell vizsgálni. Miközben számon kérik rajtunk, hogy nem adunk elég forrást a magyar filmkultúrára, látni kell, hogy a pénzt előre elköltötték az alapítvány korábbi vezetői.

Medveczky Attila