vissza a főoldalra

 

 

 2011.01.21. 

RMDSZ-esek a magyar ünnepnap ellen

Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte január 10-én György Ervin, Kovászna megye prefektusa. A kormány területi képviselőjének számító prefektus annak kapcsán beszélt erről hétfői sajtótájékoztatóján, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról. Mint arról tavaly már lapunkban beszámoltunk, november közepéig a Magyar Polgári Párt színeiben bejutó tanácstagok minden háromszéki helyi tanácsban beterjesztették azt a határozattervezetet, amely elfogadása esetén helyi hivatalos ünneppé válik március 15-e  és a város, falu saját ünnepe.

 – Gondolták akkor, hogy ilyen prefektusi határozat születik majd? – kérdeztem Kulcsár Terza Józsefet, a Magyar Polgári Párt (MPP) Háromszék megyei elnökét.

 – December 1-jén a románság nemzeti ünnepe egyben munkaszüneti nap, és ha Románia demokratikus EU-s országként viselkedik, akkor egyértelmű számomra, hogy a magyarság nemzeti ünnepét is figyelembe veszi, és Székelyföldön munkaszüneti nappá nyilvánítja. Jól tudjuk, ha egy magyar március 15-én dolgozni megy, vagy az iskolában tanul, akkor nem tud ünnepelni. Mi bíztunk abban tehát, hogy Románia demokratikus országként viselkedik. Mi nem kértünk semmilyen törvénybeütközőt. Ha György Ervin szerint mégis, akkor csak eszébe tudom juttatni, hogy 20 év már eltelt a kommunista rendszer bukása óta, és az RMDSZ mint parlamenti, és sokszor, mint kormánypárt, nem tett semmit azért, hogy március 15-e a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen. Ha tehát György úr szerint a mi lépésünk törvénytelen, akkor az azt jelenti, hogy ő nem a magyarságot képviseli. Minket, önkormányzati képviselőket a nép, a magyarság választott meg, így az, hogy Székelyföldön március 15. hivatalos ünnepnap legyen, az a nép akarata.

 – Visszavonják önök az ominózus határozatokat? Hiszen György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy a bírósághoz fordul, ha nem teszik meg.

 – Fel sem vetődött ez nálunk! Semmit sem vonunk vissza. Várjuk, hogy az összes háromszéki önkormányzat fogadja el az MPP határozattervezetét. Ha ez megtörténik, akkor ezeket összesítjük, s beadjuk Bukarestbe. Bár tudjuk, hogy a prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta a román jogszabályokkal ellentétesnek. Mi viszont a helyi közigazgatásról szóló törvényekre hivatkozva kértük a képviselőtársaikat, hogy fogadják el a határozattervezetet, amely helyi jellegű hivatalos ünneppé teszi március 15-ét.

 – Eddig mennyi önkormányzat érintett ebben?

 – Harminchat Kovászna megyei településről van szó.

 –Tehát ennyi önkormányzatot kéne perelnie a prefektusnak.

 – Pontosan. Létezik olyan megyei önkormányzat, ahol RMDSZ-es a többség, s ott nem is fogadták el a határozatunkat. Tehát a Markó-brigád ellene szavazott. Létezik tehát még olyan magát magyarnak valló ember Székelyföldön, aki ellene szavaz nemzeti ünnepünknek.

 

Medveczky Attila