vissza a főoldalra

 2011.01.21. 

Budai Kulcsár János: A porszem inni kér

(versek – Budapest, 2010)

A pesti bölcsészkaron nemrég előadást tartott egy híres német kultúrantropológus, aki az ezredforduló központi kulturális kérdésének a történelmi emlékezés problémáját tekinti. Az emlékezés szabadságharca valóban fontos jelensége a német kulturális életnek, és a magyarnak is. A második világháborús kollektív bűnösség és az „utolsó csatlós” kényszerszerepköréből mindkét nemzet kiutat keres. Nagy eszmei viták zajlanak, ahol rendre „kiosztja” a két vesztes államot saját liberális értelmisége, természetesen teljes médiatámogatás mellett.

A nemzeti igazságérzet, lelkiismeret és élni akarás azonban búvópatakokat keres, ahol felszínre törhet, és megtermékenyítheti a nemzeti energiák kiszikkadt földjét. Kis közösségekben, észrevétlen egyéni teljesítményekben növekszik a nemzet szellem jövője. Ilyen tápláló szellemi kút Budai Kulcsár János költészete is. És hogy honnan ered? Mindenekelőtt égi forrásból. Új kötete, a Porszem inni kér a költő vallásos verseit tartalmazza. De inkább úgy mondanánk: egyetlen emberi felfohászkodás Istenhez.

„Titok vagy Uram / a szem mögötti / homály takar. / Mint égő fák közt / az állat, / rohangálok / embertől-emberig: / halkul bennem / a madárdal.” Íme, egyetlen költői kép is elég a modern ember létérzésének megjelenítéséhez. “Segíts Istenem, / hogy szeressenek. / Segíts, hogy n pattanjon meg / szívem, / akár villanyégőben a szál: / úgy szeressen, aki szeret / mint élete a halál.”

E kilátástalan, gyökérsorvadt létállapot gyógyítására is találunk receptet a kötetben: az istenhit mellett az európai kultúrminőség fenntartása, a szellemi szabadság megélése az emberi élet értelme.

            Bach (részlet)

            Hófehér lépcsők márvány

            Fogsorán felfele léked.

            Tűnődve ül a hang-toronyban,

            Sercen a gyertya,

            Lidércként táncol a láng.

            Patakzik a dallam az ének:

            Angyalok álnak körben előtte,

            Arcuk örömtől csupa sugár.

            Nincs sem arany, sem kő oltár,

            Minden elemet díszletül adott

            Az ÚR.

            Fénnyel a kristály,

            Gyönggyel a víz

            Engedelemmel összesereglik…

            A csönd lila kelyhe

            Megtelik hang-illattal,

            És amit szem sose látott,

            Tárul elé most. (..)

A költészet sűrítés. Budai Kulcsár János minden sora, képe, ritmusa eszenciális életkapszula. Csak költőknek adatik meg az „egy képben csak, s csupán a lényeget”–látás és megjelenítés képessége. Budai Kulcsár birtokában van ennek a képességnek, költői képei egyszerű, tiszta, egyenes ábrázolások, intenzív látomások.

A Porszem inni kér ritka egységes költői hitvallást mutat. Unisono szólamot visz a költészet százhangú kórusába: az unisono pedig – tudjuk – mindig a különös összhangot, a fennsíkot, a csúcsot, a kétségek és nehézségek legyőzését jelenti a zenében. Budai Kulcsár példaadó, kemény élete (az ötvenhatos kiállás, a szocialista évtizedek elnyomott pozíciójában való helytállás), és az abból sarjadó kultúrminőség költészetében a 20. századi magyar sors példázata. A kultúrantropológus felvetette történelmi emlékezet-problematika ugyanazt fogalmazza meg, mint amit Bartók örök érvényű jelmondata elmond: Csak tiszta forrásból! A történelmi leckét jól meg kell tanulni, hogy kiválaszthassuk a helyes utat leendő korok számára.

Budai Kulcsár költészete is hasznos lecke és feladat a történelmi felkészülésben.