|
 2011.01.21.
Noteszfirkák
Szeptember van, éget
a délelőtti nap, a klasszikus vénasszonyok nyara hangulatban
virítanak, rikítanak a Margitsziget parkjának virágai. Minden
elképzelhető és elképzelhetetlen szín képviselve van. A
magyar táj elmaradhatatlan kis asszisztensei, a mindig mindenütt
ott lévő, gyors cikk-cakkban röpdöső, fehér kis pillangók
boldogan tobzódnak az ősz gazdagon terített asztalánál, és
emberi logikával követhetetlen szisztéma szerint szállnak
egyik virágról a másikra. Néha szinte összeütköznek, rövid
ideig incselkednek egymással, majd az egyik erre, a másik arra röppen
tova.
Szeptember van.
Hol lesznek ők már decemberben? Én beleborzongok a gondolatba,
nekik ez a legkisebb gondjuk.
***
Csak a bevégzett sors tekinthető sorsnak. Az élet,
amelyik még alakul vagy alakulhat nem több események soránál,
kérdéseknél, fikcióknál, állomásoknál. Sorssá akkor lényegül,
ha lezárult.
Jegyzet a kereszténységhez
Nézem a fáradt, sápadt, sovány, görnyedt, mozogni is
alig bíró, idős katolikus papot. Fehér miseruhát visel, készül
a délelőtti szertartásra, enerváltan rámolgatja az oltár
gyertyatartóit. Elképzelem azt a tömény unalmat és semmit
mondást, amit hallani fog tőle – korban és állagban hozzá
illő – hallgatósága. Legszerencsésebb esetben egy a XIX. századot
idéző beszédet mond majd, szerencsétlenebben egy „modernet”.
Ez utóbbi életszerűtlensége miatt a legelszántabb hívő számára
is emészthetetlen lesz.
A kereszténység
katasztrófája, Európa látványos hitehagyásának egyik fő
oka, hogy az egyházak képtelek voltak a már Ady által
meghallott és bejelentett „új idők új dalaival”
hangszerelten hirdetni a kétezeréves dogmákat. Figyelem!: nem a
krisztusi dogmák avultak el, nem az evangéliumok veszítettek
jelentőségükből, csakis az őket közvetítő és megszólaltató
egyházi hang. Ez az öreg, tiszteletre méltó pap, ha
beleszakadna, már akkor sem tudna kommunikálni egy mai harmincévessel.
Az így létrejövő
hitéleti hiátust képesek bámulatos leleményességgel betölteni
az ilyen-olyan szekták.
Jegyzet egy görög szállodához
Fiatalok érkeznek, láthatólag zavarban vannak: egyik a
nyakát vakargatja, a másik nem tudja hová tenni a kezét.
A fiatalság gyakori kísérője a zavartság, pedig csakis
az öregeknek volna okuk zavarban lenni, főleg ha végiggondolnák,
hogy mi lett hajdani önmagukból, egykori álmaikból.
Miért, hogy a dúsgazdag
fiatal feszeng zavartan, a koldus vén pedig marad fölényes?
***
Az ártatlanoknak a bűntelenség és az ártalmatlanság
mellett harmadik jellemző sajátságuk a védtelenség. Az ártatlanok
rettentően védtelenek, ideális céltáblái a gonosznak, amely
viszont nagyon eredményesen képes megvédeni magát.
Jegyzet az árnyékomhoz
Október közepe. Nincs már hője a napnak, viszont annál
fényesebb és ragyogóbb, így aztán csodálatos kontúrral és
részletességgel rajzolja a körút aszfaltjára árnyékomat,
amely tőlem jobbra, kissé előttem lépked. A felfedezés izgalmával
nézem: ilyen vagyok? Meglett korú férfi őszi kabátban, sapkában,
nyugalmat – talán némi méltóságot is – kifejezve, nem túl
gyorsan, de határozottan siet célja felé. Hová mehet vajon?
Lopva figyelem,
majd kényszerűen megállapítom: árnyékom megnyerőbb, mint én.
***
Ha az élet mások életében való jelenlét, kérdéses,
hogy valóban éltem-e? Ugyanis semmi megnyugtató bizonyosságot
nem látok erre.
***
Jegyzet a Sátánhoz
A napokban megkísértett a Sátán egy kissé meglepő
felvetésével: „Ostoba vagy és vak, mert nem veszed észre,
hogy híres nagy hited, ragaszkodásod az Istenhez valójában nem
több a Stockholm-szindrómánál, vagyis azon általános jelenségnél,
hogy a túszul ejtett ember bizonyos idő után teljesen azonosul
fogva tartójának követeléseivel és érzelmeivel?” Szokatlan
érv, de egy valamit fényesen bizonyít: a Sátán ötletes
hatalom. Amitől persze még lehet rosszindulatú és korlátolt,
ugyanis nem veszi észre – netán abban reménykedik, hogy én
nem veszem észre -, hogy botorság a Stockholm-szindrómára
hivatkozni a keresztény hit esetén.
Bankrabláskor a túszejtő
ugyanis az egyik szereplő – ő a rossz fiú –, a túszul
ejtett pedig a másik – ő az áldozat. E szerepleosztást nem
tekintve, teljesen idegenek egymás számára. Ebbe a sémába
viszont nem lehet behelyettesíteni túsztartóként Krisztust, és
túszként engem, ugyanis a keresztény hit szerint Krisztus és
én nem vagyunk egyik és másik, hanem közeli rokonok vagyunk:
testileg könny- és vérrokonok, mint emberfiai, lelkileg
sors-rokonok, mint Isten fiai. Nem érti az Újszövetség lényegét
az, aki így érvel: ő oda fent megteremtette a világot, benne a
játékszabályokat, miközben az én vérem és könynyem hullik
ide lent. Ez a logika ugyanis megfeledkezik valami nagyon fontosról
és alapvetőről: a keresztről, amely úgy két kiterjedésű,
hogy közben egy bizonyos ponton metszi egymást vertikális és
horizontális szára. Gyanítom, ez a pont a – a kereszteződés
pontja – kereszt lényege.
Ontológiailag
nincs ő és nincs én, csak mi vagyunk, és ebbe a mi-be
beletartozik Isten ugyanúgy, mint bármely lelkes teremtménye,
akikért ő már születésük előtt felelősséget vállalt. Mi
köze lehet mindennek a Stockholm-szindrómához?
***
Amikor a Gyurcsány-kormány megszüntette az 1 és 2
forintosokat, azok abszolút elértéktelenedése okán, és
bevezette a fel- és lefelé kerekítés gyakorlatát, már akkor
éreztem, hogy megint át fognak verni. Nem tévedtem, ugyanis ma
már teljesen nyíltan lopnak meg a kerekítés ürügyén. Azt
ugyanis értem, hogy készpénzfizetés esetén nincsen mód nem
kerekíteni, de kártyás fizetésnél is szemrebbenés nélkül a
felkerekített összeggel terhelik folyószámlámat. Ez viszont
teljesen indokolatlan, ugyanis kártyás elszámolásnál akár
egyetlen forint is jóváírható vagy lekérhető. Ha számlájuk
4858 forintot mutat, biztosíthatom önöket, hogy 4860 forintot
vonnak le kártyájukról.
Hol van már az a
régi, Svájcban született banki precizitás, amely a megbízhatóság
és korrektség szimbóluma volt egykoron?
***
A cica szeretetet
vár el gazdájától, a kutya szeretetet ad neki. Ezen cezúra
mentén döntenek némelyek a cica-, mások a kutyatartás
mellett.
***
Jegyzet a zsidó sérelmekhez
Most nem az unos-untalan napirenden lévő
holokauszt-bizniszről szólnék, hanem egy kevésbé ismert, de
annál többet megmutató eseményről, a Garizim hegyi templom
fanatikus zsidók általi lerombolásáról. A szamaritánusok
ugyanis saját templomot építettek maguknak Garizim („Áldás”)
hegyén, amit Kr. e. 107-ben a zsidók földig romboltak a
judaizmus nevében, mondván: csak egy Templom van és lehet, a
jeruzsálemi, melynek fényét és jelentőségét csökkenti a
szamaritániusok temploma. Pusztuljon tehát!
Aztán mit ad
Isten, alig 180 évre rá a rómaiak rombolják le a
jeruzsálemi Templomot, amelyből máig csak egy fal
maradt. Ezen utóbbi esemény „gyalázatos, barbár, megbocsáthatatlan”
tényével kétezer éve folyamatosan szembesítik a zsidók a világot.
Az ő kis meghitt, Garizim hegyi templomrombolásukról viszont
csak a könyvkukacok tudnak. Ez ugyanis nem téma a kiválasztottak
történetének taglalásában. Sem hírértéke, sem tanulsága
nincsen ugyanis. Hollywoodi film sem készült belőle.
Szememben viszont
egy valamit mégis bizonyít templomromboló vandalizmusuk: ki
fegyvert fog, fegyver által vész el.
Jegyzet Maughamhoz
Somerset Maugham önéletírásának olvasása közben döbbentem
rá, hogy a színházművészet az egyetlen az összes művészetek
között – (szobrászat, festészet, költészet, zeneszerzés
stb.) –, amely sem elvileg sem gyakorlatilag nem képzelhető el
közönség nélkül. A közönség viszont sikert feltételez.
Vagyis a színművészet végletesen és kizárólagosan sikerfüggő.
Ez kisebb részben jó, nagyobb részben rossz, sőt szánalmas.
Ugyanis összeegyeztethetetlen minden nemű alkotói szabadsággal.
Jegyzet a gongorizmushoz
Ma már kevésbé ismert irodalmi fogalom ez, pedig aktuális.
Egy bizonyos Góngora nevű, XVI. századi spanyol költő nevéből
keletkezett a kifejezés, mivel világirodalmilag ő vezette be a
végletekig fokozott stílusjátékot. Ez még önmagában nem
lenne baj, a baj ott van, hogy ezen szósziporkázások alig
takarnak gondolatot. Öncélú nyelvi akrobatika. Azért jutott
eszembe a reneszánsz-kori derék spanyol, mert elém került egy
borzalmas kínrím-torna, amelynek eredetét nem ismerem, de amely
fényes demonstráció lehet a gongorizmusra:
Azt mondják a
hatalmasok,
hogy akinek hat
alma sok,
éppen elég
hatalmas ok,
hogy ne legyen
hatalma sok.
A Jóisten mentsen
meg bennünket ettől a költészettől.
Szőcs Zoltán
|
