vissza a főoldalra

 2011.01.21. 

Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő

(Katowicei Teatr Slaski im. Stanislawa Wyspianskiego)

Közéletünkben az Égtájak Iroda 15 éve van jelen. Legfőbb céljuk, hogy a magyar-magyar kapcsolatokat ápolják, a határon túli területeknek a kultúra terén elért eredményeit megismertessék az óhazában élőkkel, és az elszakadt magyarságot közelebb hozzák az anyaországhoz. Rendezvénysorozataik egymásból nőttek ki és táplálkoznak. Legismertebb közülük a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek, aminek alcímét a 2010/11-es évadtól kezdve Színházi hungarikumok fórumára változtatták. Így mód nyílik arra is, hogy olyan produkciókat hozzanak el, amiket magyar alkotók nem a trianoni határokon túl hoztak létre, hanem a földkerekén bárhol. Így juthatott el tavaly december 14-én a Nemzeti Színház Nagyszínpadára a katowicei Teatr Slaski – lengyel nyelvű, magyar feliratos – előadásában Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnője, amit Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója rendezett. Az 1973-ban Sepsiszentgyörgyön született Keresztes Attila a Babes-Bolyai Egyetem Színházművészeti Tanszékének színészosztályában végzett 1996-ban. Rögtön a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz került, itt játszott, majd rendezett egészen 2009-ig. 2002-től ennek az intézménynek lett a művészeti aligazgatója. Ebben a minőségében ismerkedett meg a Gombrovicz-kutató Tadeusz Bradeckivel, a Teatr Slaski igazgatójával, aki az Európai Színházi Unio keretén belül, 2008-ban Kolozsvárott Gombrowicz-workshopot (műhelymunkálatokat) tartott. A lengyel direktor látta Keresztes Attila korábbi munkáit, együtt dolgoztak is, és felkérte, rendezze meg náluk, Katowiczében az Yvonne-t. Ezt a produkciót 2010. február 26-án mutatták be, és a közönségre meg a kritikusokra is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy meghívták Radomba, a tavaly októberben tartott IX. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválra. A címszereplő Agnieszka Radzikowska és a kamarást megszemélyesítő Jerzy Glybin kimagasló alakításáért díjat kapott. De nemcsak itt, hanem Csehországban, Ostravában is játszották.

Witold Marian Gombrovicz lengyel kisnemesi családban született 1904-ben Maloszycében, és Franciaországban, Saint-Paul de Vance-ben 1969-ben hunyt el. Ferdydurke című mulatságos regényével vált ismertté, amit Varsóban, 1937-ben tett közzé. Még a II. világháború kitörése előtt Argentínába költözött, ahol banktisztviselőként kereste kenyerét. Párizsban 1953-tól kezdve a lengyel emigráns irodalmi intézet tette közzé regényeit, drámáit, amik közül a háromkötetes Naplóját tekintette főművének. 1963-ban költözött vissza az öreg kontinensre. A kelet-európai rendszerváltásokig, 1989-ig sem hazájában, sem a béketábor országaiban nem jelenhettek meg alkotásai, ezután viszont zöld utat kapott. Lengyelországban születésének 100. évfordulója tiszteletéül a 2004-es esztendőt Gombrovicz-évvé nyilvánították. Az Iwona, ksiezniczka Burgunda, magyarul Yvonne, burgundi hercegnő című tragikomédiáját 1935-ben vetette papírra, ami 1938-ben látott napvilágot, és Varsóban, 1958-ban volt az ősbemutatója. Máig az egyik leggyakrabban játszott drámája. Története sem bonyolult, Ignác király és Margit királyné egy szem, dédelgetett fia, Fülöp herceg megpillantja a csúf, többszörösen fogyatékos Yvonne hercegnőt. Szülei és az udvar bosszantására eljegyzi. Az esetlen Yvonne-on eleinte mindenki pompásan szórakozik, majd némaságával és kifejezéstelen tekintetével a körülötte élőket rádöbbenti gyengeségükre, bűneikre. Jelenléte fokozatosan kínossá válik, majd mindenki abban mesterkedik, hogy eltegyék láb alól, ami végül – házasságkötési ceremóniába bújtatva – sikerül nekik. A drámának azonban nem a cselekménye az érdekes, hanem a mögöttes tartalma: nemzedéki, apa-fiú ellentétet és dacot is felvet, ugyanakkor azt is boncolgatja, hogy milyen az átlagember viszonya a tőle jóval kiszolgáltatottabb társához, lelkének terheiből, szennyeiből mit rak át rá, illetve vetít ki rá? Keresztes Attila rendezői koncepciójának egyik újdonsága, hogy a színészeket fekete-fehér ruhákba öltözteti, élénk színű parókákat, kalapokat ad rájuk. A minimális díszlet és a számtalan látványelem, ami Bianca Imelda Jeremias munkája, is ezt az éles ellentétet reprezentálja. A másik, hogy a címszereplő nem rút, hanem igen csak vonzó nő, ami a mű alapgondolatát változtatja meg, miszerint nem csupán csábos leánykák kelthetik fel a férfiak figyelmét, hanem iszonyatosan rondák is. Mielőtt elkezdődne az előadás, a szereplők fel, s alá sétálgatnak a színpadon, mialatt a koldus értelmetlen szavakat motyog. A lengyel színészek mindent megtesznek az előadás sikeréért, kiemelkedik közülük az izgága, polgárpukkasztó Fülöp trónörököst életre keltő Michal Rolnicki és a bölcs, méltóságteljes Ignác királyt alakító Grzegorz Przybyl. A produkció azonban kissé modorosnak, keresettnek tűnik, ami újdonsághajhászásával, hosszúságával fárasztja a nézőket.

Dr. Petővári Ágnes