vissza a főoldalra

 

 

 2011.01.21. 

Térképkiállítás a szombathelyi egyházmegyei könyvtárban

Új időszaki kiállítással várja az érdeklődőket az Egyházmegyei Könyvtár Szombathelyen január 13-ától, „400 év térképekben” címmel. A tárlat a könyvtár gyűjteményében őrzött térképekből, valamint a Püspöki Palotából csak erre a kiállításra kölcsön kapott, két nagyon értékes térképből áll.

Az utóbbiakat Kenedics József földmérő, geodéta készítette. A Vas vármegyét ábrázoló, 1785-ben megjelent nagyszabású térképe a XVIII. századi magyar kartográfia egyik remekműve. Szintén nagy értéket képvisel a Szombathelyi Egyházmegyét ábrázoló, művészien megformált, színezett rézmetszet, amelynek kidolgozását Kenedics Herzan Ferenc bíboros – az egyházmegye második püspöke – idején kezdte el.

 A statisztikai táblázattal ellátott, 14 esperesi kerületet feltüntető, egyházi igazgatási térképet 1804-ben Karacs Ferenc metszette rézbe Pesten. A nyomólemezről készült térkép hasonmás kiadása (1807) is megtekinthető a kiállításon. Ennek az az érdekessége, hogy 15 esperesi kerületet tüntet fel, mivel Somogy püspök Herzan halála után rövid időn belül átszervezte az egyházmegye kerületi beosztását.

 A tárlatban elhelyezett dokumentumok kiválasztása és elrendezése négy fő szempont szerint történt: az első részben a Magyarországot bemutató térképek tekinthetők meg, azon belül is kiemelt szerep jut a Szombathelyi Egyházmegyére vonatkozó dokumentumoknak. A második egységet az Európára vonatkozó térképek, míg a harmadik és negyedik csoportot az Európán kívüli földrészek térképei alkotják. Ez utóbbiaknál látható néhány bibliai hely kartográfiai ábrázolása. A most kiállított térképek és atlaszok közül a legrégebbit a XVI. században adták ki.

 A tárlatot Káhl Eszter könyvtáros állította össze, és április 15-ig tekinthető meg. Szeretettel várják az érdeklődőket a könyvtár látogatónapjain (csütörtökön és pénteken) a meghirdetett tárlatvezetési időpontokban.

 (Szombathelyi Egyházmegye/Magyar Kurír)