|
 2011.01.28.
Gúzsban a közigazgatási
reform
János
feltehetőleg agyvérzést kapott, de felépült. Nem teljesen. Régi,
jó szakember, már 27 éve dolgozik a hivatalban. Jánost nem
lehet elküldeni. Reform ide, reform oda, embertelenség lenne. János
most éppen a számítógép előtt ül az ügyfélszolgálaton,
merthogy oda helyezték és rögzít. Az avatatlan szemlélő azt
hinné, hogy csak ül és meredten bámulja a képernyőt, de valójában
rögzít. Ha a szemlélőnek van türelme kivárni, úgy harminc másodpercenként
valóban rajtakaphatja, amint felemeli jobb kezét, majd csuklóízületét
kihasználva, kézfejét ostorszerű csapásra lendíti, hogy végül
enyhén begörbített középső ujja hatalmasat csapjon a számítógép
billentyűzetének kiszemelt billentyűjére. Most éppen a d betűre.
A Bodnár vezetéknévben ugyanis a „d” a harmadik betű. A
„Bod…” rögzítése János másfél munkapercét emésztette
fel.
– Hogy áll a posta? –
kérdezi a nagy sebbel-lobbal érkező osztályvezető asszony.
János
heves fejrántással mozdítja ki magát a képernyő bámulásából
és azonnal agresszív hanglejtéssel méltatlankodik.
–
Jöttek az ügyfelek, a telefont is kezeltem, meg rögzítek is…
még nem készültem el.
–
Tizenhét volt – sóhajt az osztályvezető asszony teljes reménytelenségét
kifejezendő, de valójában már a vacsora előkészítésénél
járnak gondolatai. – Lesüssem azt a maradék csirke mellet,
vagy inkább spagetti legyen? Azt úgy szeretik, igaz, a csirke
meg fog rohadni. – Végül úgy dönt, hogy mind a kettőt
megcsinálja. János és az aznapi posta, a határozatok, melyek
után a szerencsétlen ügyfelek epekednek, már régen kikerült
az osztályvezető asszony látóköréből. Fejcsóválva indul
vissza a második emeleti főosztályra.
Közben
az ügyfélszolgálat Jánosnál lényegesen produktívabb hölgytagjai
az ügyfélkapun elektronikus úton beérkezett kérelmeket érkeztetik.
Mert a XXI. században ugyebár evidencia, hogy interneten keresztül,
otthonról, vagy a munkahelyről is be lehet küldeni a hivatalos
iratot. Hogyne lehetne! Csak előbb be kell regisztrálni személyesen
vagy postai úton. Ez az egy kis kellemetlenség, na de azután,
mint a karikacsapás.
A
karika csapásának előkészítéseként az ügyfélszolgálat
legtapasztaltabb tagja, Szántóné kinyomtatja az elektronikusan
beérkező kérelmeket. Majd kiosztja a kollegináknak, hogy a
Hivatal saját több tízmillióba kerülő rendszerébe rögzítsék.
Az ügyfélkapu rendszere belekerült néhány milliárdba. A kettő
közötti információáramlást Manyika biztosítja. Szántóné
neki adja oda a kinyomtatott papírt, arról leolvassa azokat az
adatokat, melyek amúgy is benne vannak a rendszerben, majd
szitkozódás közepette, hogy milyen lassú ez a kurva gép, már
megint, begépeli az összes elektronikusan érkező adatot. Űrkor
ez már, meg információs forradalom együtt.
Az
előtérben „üdögélő” kedves ügyfél – aki elővigyázatos-ságból
és a gyorsabb ügyintézés reményében papíron behozta a kérelmét,
okmánybélyegekkel gazdagon ellátva – mélyen elgondolkodik.
Vajon változna-e valami kies hazánkban, ha a Hivatal minden
kedves munkatársát, Jánost, Manyikát, Szántónét, az osztályvezető
asszonyokat és urakat, a biztonsági őröket, az üzembentartókat,
az ügyintézőket, a fő-, vezető és egyéb tanácsosokat, a
szakértőket, a jogászokat, szóval tényleg az egész hivatalt
megkérnék, hogy holnaptól tessék otthon maradni?
Talán.
Ahelyett, hogy itt „üdögélek”, végezhetném a munkámat.
– fogalmazza meg az „üdögélő” a hosszas elmélkedés következtetését.
János
most telefonál.
–
…az ügyfelek is mindig háborognak, pedig idejönnek, „üdögélnek”
egy kicsit és kész. Ezek meg ideraktak egy fideszkádert, de ez
nem ért semmihez. Mi itt majd’ beledöglünk, annyi a munka,
ezek meg csak tisztogatnak. De nélkülünk úgyis összeomlana az
egész. Ezek nem értenek hozzá. ’83-óta itt vagyok, pártok jönnek-mennek,
rendszerek jönnek-mennek. Én itt vagyok.
Csorja Gergely
|
