vissza a főoldalra

 

 

 2011.07.01. 

Sándor Gyuri

Vagy egy-egy buszmegállóban, vagy a Skála-piacon szoktam találkozni Sándor Gyurival. Ezek a találkozások tüneményesek. Ha a piacon jön össze a találkozás, nem telik bele semmi perc, embergyűrű vesz körül bennünket. Sándor Gyurit ismerik az emberek. Hangos szóval előadást tart nekem, de tudja, hogy a közönség figyeli őt. Nagyokat kacagunk, és megy a duma. Gyurit régről ismerem, és régről nagyon kedvelem. Amikor a televízióban a kandikamerája elindult, csendet rendeltem el házam tájékán, mert figyelni akartam az előadást.

Szörnyű régen, 1988-ban készítettem vele interjút a Vasárnapi Újságban. Faggattam, ki ő, honnan jött és merre tart. Furcsákat mondott, illetve nem volt az furcsa, csak őszintén beszélt. Sándor – mondom 1988-ban – még a szocializmus idején rezzenéstelen szakállas arcával mesélte: anyám zsidó és kommunista is volt, apám munkaszolgálatosként halt meg, tehát zsidó voltam. Na és most mi vagy? – kérdeztem Sándortól. Azt mondja: az áldott jó piarista tanár, Jelenits István térített meg és katolizáltam. Tehát katolikus vagyok egyértelműen. 1988-ban ilyennel nem volt szokás dicsekedni. Gyurit ez persze végképp nem érdekelte. Aztán odajárt a Vasárnapi Újságba, és különös, fanyar történeteket mesélt. Sándor György humoralistát igen megszerettem, mert nem volt és ma sem köznapi humorista. Elképesztő szeretettel tudott beszélni az egykor élt anyjáról, a zsidó-kommunista idős hölgyről, a keresztény feleségéről, a nevelt gyerekről, meg általában az emberekről. Mostanában nyilatkozta: tovább folytatja útját, kevesebb szemtelenséget akar vinni a mondandóiba, és több szeretetet. Mert Sándor Gyuriban ez a szeretet az utolérhetetlen. Szereti, amit csinál, és szereti az embereket. Soha nem takargatta, kiket becsül, kiket szeret, kiket tart nagyra.

Találkozásaink során felszabadultan jókat beszélgetünk. Mindig azzal válunk el, hogy rám szól: mondd meg Csurka Pistának, hogy csókoltatom. Sándor Gyuri ez évben Kossuth-díjat kapott.

 

Győri Béla