vissza a főoldalra

 2011.07.01. 

Ne száműzzék a fejedelmet!

Interjú Moravetz Leventével

– Idén májusban kelt szárnyra a hír, hogy ön lesz a székesfehérvári színház igazgatója, de aztán nem hallottunk a pályázatról. Akkor ez egy hírlapi kacsa?

 – Mondhatni, egy kisebbfajta szárnyas jószágról van szó. Az egésznek nincs semmi alapja, hivatalos helyről senki sem keresett meg. Újságírók viszont felhívtak, s megkérdezték, hogy ennek a hírnek van-e valóságtartalma. Arról lehet szó, hogy a hirtelen megüresedett helyre kerestek megbízott igazgatót, s egyes körökben felvetődött a nevem.

 – Ön három éven keresztül a Székesfehérvári Nyári Színház vezető rendezője volt, több színházat hozott létre, így a Bányató -színházat, a siófoki német nyelvű színházat. Anno megpályázta a pécsi igazgatói állást is. Ezért hihették azt egyesek, hogy Fehérváron is próbálkozik.

 – Bizonyára így van. Még meg sem száradt a diplomámon a tinta, mikor szóba került, hogy én leszek Szalai Vilmos székesfehérvári színházigazgató úr utódja. Akkor még nem rendelkezett állandó társulattal a színház, csupán befogadói státusszal. Ezért rábeszéltem Szalai Vilmost, hogy indítsunk el egy szabadtéri színházat. Mikor az igazgató úr nyugdíjba ment, ő is azt szerette volna, ha én leszek az utódja.

– 1980-ban végzett a Színművészetin, de előtte egy évvel már vezető rendezője lett a Székesfehérvári Nyári Színháznak. Ezt akkor véghez lehetett vinni protekció, összeköttetések nélkül?

 – Érdekes módon, semmilyen protekció nem kellett hozzá, hanem jókor voltam jó helyen. Beléptem a fehérvári színházba, nem volt ott a portás, aki megállíthatott volna, beléptem az igazgatói irodába, ahol nem ült bent a titkárnő, aki elküldhetett volna. Így bekopogtam a direktor szobájába. Ott ült Szalai Vilmos, számomra akkor ismeretlen férfiak társaságában. Elmondtam, hogy lenne egy jó ötletem egy olyan szabadtéri színház létrehozására, ami különbözne az akkori hasonló típusú magyarországi nyári játékoktól. Úgy néztek rám, mint egy őrültre, s azt kérték: hagyjam meg az elérhetőségem. Később derült ki, hogy akkor éppen a város vezetői azt kérdezték az igazgatótól: miért nincs Fehérváron szabadtéri színház. Erre azt felelte: nem akar olyat, ami bárhol lehet az országban, hanem egy különlegességet. Az akkori elvtársak utasították az igazgatót: nézzen utána ennek a fiatalembernek, mert egészen használható ötletei vannak. Ez megtörtént: Várkonyi Zoltán rektortól megkérdezte az igazgató, hogy képes lennék-e a gyakorlatba átültetni a terveimet. Várkonyi azt mondta, megbízható vagyok, s így lettem a nyári színház vezetője, rendezője.

 – És nem színésze, bár színész szakon tanult. Mikor kezdett el a rendezéssel kacérkodni?

 – Amikor 1975-ben végeztem a Közgazdasági Autóforgalmi és Közlekedési Szakközépiskolában, nem indult rendezői szak, csak 4-5 év múlva. Ezt az időt pedig nem akartam kivárni. A másik ok: az akkori szokás szerint a legtöbb rendezőnek két diplomája volt. Úgy gondoltam, legyen az egyik nálam a színészi. Előtte játszottam a Pinceszínházban, és a 25. Színházban is. Tehát nem éreztem averziót a színjátszással szemben. Jelentkeztem így a színész szakra, ahová szerencsémre elsőnek felvettek. Később pedig valóban több színházat hoztam létre. Ha valahol láttam egy játszásra alkalmas teret, s beleképzeltem egy színdarabot, akkor azt véghezvittem. Így nem is jelentkeztem rendezői szakra, mert szakirányú diploma nélkül is tudtam rendezni, bár abban a rendszerben szinte csak azt nézték, kinek mihez van papírja. Az igaz, hogy mindent ki kellett harcolnom magamnak, de ez ma sincs másképp. Amikor már véget ért a „dokumentcentrikus” világ, nos akkor kérték tőlem számon azt, miért nincs rendezői oklevelem. De ezek a gáncsoskodások sem tudtak megállítani.

 – Azt veszem észre, hogy szabadtéren főleg zenés darabokat rendez(ett).

 – Igen, mert a rockoperák, a musicalek és az operettek műfaja áll hozzám közel. Úgy hiszem, hogy ehhez értek, bár az operett egy nagyon nehéz műfaj, holott könnyűnek nevezik. Nem is hiszik el sokan, mennyire nehéz egy operettben jól játszani, vagy egy ilyen darabot megrendezni. Ének, próza, tánc – ez a három elem mind benne van egy operettben. Fiatalon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Agárdy Gáborral lehettem egy színpadon. Egyszer a művész úr a társalgóban azt mondta: amennyiben valamelyik rendező azt kéri Hamlettől, hogy a monológját úgy adja elő, hogy le kell jönni a lépcsőn, akkor jó, ha a színész régebben bonviván volt. A bonvivánnak pedig úgy kell lejönni a lépcsőn, hogy közben nem nézi, hová lép. Az operett mind színésznek, rendezőnek, írónak egy nagyon jó iskola. Arra is büszke vagyok, hogy az operettet – bár a műfajt magát a franciák találták ki, de – magyarországi zeneszerzők emelték igazán a magasba. Külföldön, akár Nyugaton, akár Moszkvában rajonganak a magyar operettért, csak nálunk „illik” lenézni. Emlékszem, hogy néhányan megpróbáltak lebeszélni az operettek rendezéséről, azt mondták, így soha nem ismernek el komoly rendezőnek. Nem bánom én az ilyen kritikákat.

 – Az viszont megfelel a valóságnak, hogy Horváth Krisztián zeneszerzővel közösen írt operettjükkel megnyerték a Kecskeméti Katona József Színház pályázatát, amelyet a műfaj megújítása céljából írt ki az intézmény?

 – Ez a hír viszont pontosításra szorul: nem adtak ki első díjat, második helyezést értünk el, de megosztva. Tény és való: így – mi is – megnyertük a versenyt. Szeretek írni, az írásból is élek, s ahogy mondtam, szeretem az operettet, így adta magát, hogy erre a felhívásra pályázzak.

 – Bemutatják ezt az operettet Kecskeméten?

 – Nem, de mi nem is ágáltunk ellene. Ennek oka, hogy rájöttünk, még néhány szükséges módosítást el kell végezni a darabban, de szeretnénk, hogy később színpadra állítsuk a művet. Nagyon jók a zenei számok, méltók a nagy elődökhöz.

– Tehát meg lehet újítani az operettet? Úgy, hogy nem musical lesz belőle?

 – Így nem lehet megújítani. A műfajban kizárólag a történeti sablonokon lehet újítani. Mi próbáltuk rockosítani a műfajt, de abból meg olyan mulatós zene lett, hogy megijedtünk tőle… Így egy arany középutat kellett találni. Az operett a magyar népzenéből táplálkozik. Ma így tenni és rockos hangszereléssel vegyíteni, az adja a mulatós zenét. A mi munkánk azonban teljesen más.

 – Ezt a műfajt sokan felnőtteknek szóló mesének titulálják, s mondják, az emberek vágyódnak a szépre. Mások pedig a kaposvári Csárdáskirálynőre esküsznek. Ön hol áll ebben a „harcban”?

 – Operettjeim hagyományosak, annyiban modernek, hogy a mai kornak megfelelő tempóban játszatom azokat a színészekkel. A koreográfia is sokkal tempósabb és a poénokat is a mai korhoz kell igazítani, hiszen a humor nagyon gyorsan fejlődik. Gondoljunk bele, hogy nagyon kevés az a régi, klasszikus film, ami ma megállja a helyét. Ennek oka, hogy felgyorsult a világ, életünk.

 – Azért én kicsit vitatkoznék, maradva a könnyebbnek titulált műfajnál. A 30-as, 40-es években készült remek magyar filmvígjátékokat 10-15 évvel ezelőtt újra elővették, és a mai korba helyezve felújították. Ezek viszont mégsem lettek annyira sikeresek, mint a régi, legendás Kabos-filmek.

 – Ezeknél a filmeknél maradva – bár nem akarok mindenkit magamra haragítani –, a régi színészegyéniségek játéka jóval lendületesebb volt.

 – Léteznek ma valódi magyar színészegyéniségek, művészek, vagy csak jó mesteremberek?

 – Mindig is léteznek ilyen egyéniségek, de nem szeretnék neveket mondani, nehogy mások megsértődjenek.

 – Akkor miért nem őket látjuk a tévékben?

 –Adott esetben látjuk is őket, de igaz, hogy nem mindegyiket. Természetesen minden ízlés kérdése.

 – További kérdés: olyan szerepekben ismerjük-e őket, amiben valóban nagyok?

 – Ezen valóban lehet töprengeni. Régebben, amikor még volt pénz tévéjátékok készítésére, a színészeket jobban ismerte az ország lakossága. Ma már a szappanoperák világát éljük. Bevallom, én is írtam ezekhez több epizódot, egy kis újítást szeretnék elérni e téren, mert egy ironikus példával élve: nem az a követendő út, hogy Matildka leindul hétfőn a lépcsőn, és pénteken este a földszintre ér. Azt mondják, hogy csak egy ilyen mélységű történetet képes felfogni a néző, ami szerintem nem fedi a valóságot.

 – Akkor én is ironikus leszek: lassan a Szomszédok Oscar-díjas alkotásnak tűnik néhány mai szappanoperával összevetve. Nem beszélve arról, hogy az legalább olyan dolgokat is boncolgatott, melyek hazai társadalmi problémákra utalnak.  

– Sokan nem tudják, hogy a jelenleg futó szappanoperák majd mind licencek. Több kollegámnak az a feladata, hogy magyarosítsa a külföldi „alapanyagot”.

 – A kassai Thália repertoárján lévő Csókos asszonynak is ön a rendezője. Ez a hetedik rendezése Kassán. Miként került ebbe a felvidéki városba?

 – Beke Sándor volt anno az egri színház igazgatója, aki több darab rendezésére hívott meg. Beke felvidéki származású és ő harcolta ki azt, hogy Kassán kőszínház legyen, mert sokáig csak Komáromban volt magyar teátrum. Amikor egy zenés darabot akartak Kassán bemutatni, megkért, rendezzem meg. Ez a 2004/2005-ös évadban történt. Ezután a Dzsungel könyvére kaptam felkérést, úgy, hogy feleségem legyen a koreográfus. Ő bár színésznő, de balettiskolát végzett, s dolgozott a Győri Balettnél. Ezután felkértek arra, hogy én legyek a színház művészeti vezetője. Arra büszke vagyok, hogy ottani működésem alatt a kassai színház Szlovákia második leglátogatottabb teátruma lett. 2007-ben eltávoztam a színháztól, de rá néhány évvel visszahívtak rendezni.  

– A Magyar Fórum az egri Agria Nyári Játékok egyik médiapartnere. Egerben játsszák a már említett Csókos asszonyon kívül az Egri csillagokat, a Zrínyi 1566-ot, és a Fejedelmet is. Ezek a darabok mind önhöz köthetők. Mindegyiknek a rendezője, s az utóbbi kettőnek a szövegírója is. Miért érezte fontosnak, hogy Rákócziról és Zrínyiről rock-musical készüljön?

 – Még 1992-ben kaptam felkérést arra, hogy Zrínyiről készítsünk egy rockoperát. Pécsett élünk, s a megyeszékhely közelében fekszik Szigetvár. Onnan jött a megkeresés erre a zenés darabra. Megírtam először a szinopszist, de végül abból nem lett semmi…Ezután vetődött föl az ötlet, hogy az Egri csillagok musicalt az egri várban, az eredeti helyszínen mutassuk be. Ez 2004-ben meg is történt, azóta minden nyáron játsszuk ezt a művet, s immár  380 ezren tekintették meg a darabot, de ebbe a nézőszámba a sikeres csíksomlyói előadást is beszámítottuk. Amikor felvetődött, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa, újra reménykedhettünk abban, hogy a Zrínyi-darab bemutatásra kerül. Sikeresen felbosszantottak, mert a szervezők egyetlenegy forint támogatást sem adtak.  

– Akkor már Páva Zsolt volt a polgármester?

 – Az előkészületek idején még nem. Visszatérve: hiába bosszantottak föl, 2009. szeptemberében Szigetváron mégis bemutattuk az előadást, ami a nézők szavazata alapján a 2009-es év legkiemelkedőbb kulturális eseménye lett. A produkcióban nagyon erősen támaszkodtunk az egri Agria Játékok művészcsapatára. Így a fővárosi színészek –Sasvári Sándor, Feke Pál, Csengeri Attila – mellett pécsiek és egriek is felléptek a darabban. A táncosokkal és a hadiiskolák növendékeivel együtt majdnem 150 fős az egész előadói stáb. Sajnálom, hogy a pécsi előrendezvények sorába nem fért be a darabunk. A horvátok számára nemzeti hős Zrínyi, és pont ők köszönték meg nekünk, hogy róla szóló darabot mutattunk be. Lapjukban Kelemen Csaba már említette, hogy egy Rákóczi-darabot akartunk bemutatni Kassán, de míg a magyar kormánytól erre nem kaptunk támogatást, a szlovákoktól már igen. Ez igen tudathasadásos állapot. De nem szeretnék panaszkodni. Pont a Zrínyi -darabbal kapcsolatban történt egy eset, amikor szinte 10 ezer forintjával szedtem össze a bekerülési költséget, készítettek velem egy tévéinterjút, s elhatároztam, most elmondom, ami szívemet nyomja. Erre, élő adásban azzal indított a riporter: Levente arról híres, hogy soha nem panaszkodik. Így aztán még panaszkodni sem tudtam. Sajnos ugyanígy koldulni kell a mostani Rákóczi musicallel, a Fejedelemmel kapcsolatban is. Többen felvetették, hogy emlékezzünk meg a Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulójáról. Így jött létre a Fejedelem. Aminek az ősbemutatója a tervek szerint július 15-én lenne az egri várban. Azért mondom, hogy a tervek szerint, mert még mindig nincs meg rá a fedezet. Meghirdettük az előadást, de jegyeket még nem árulunk rá, csak helyeket lehet lefoglalni, mert nem akarjuk becsapni a nézőket. A színészekkel pedig még a próbák előtt közöltük, hogy kétesélyes a produkció sorsa. Tehát nem tudjuk, július 15-én felmegy-e a „nem létező függöny”. Nem értem azt, hogy míg sokan évek óta a nemzeti tudat megerősödéséért küszködnek, addig mindez a törekvés egyes döntéshozókat hidegen hagyja. Amikor azt látom, hogy majdnem félórán keresztül adnak egy riportot egy „neves” bűnözőről, aki korongozásra adta a fejét, de a Zrínyi-előadásról nem hajlandók promóciós anyagot leadni, akkor eléggé elszomorodom.  

– Pedig csak egy hónap van a Fejedelem tervezett premierjéig.

 – Nekem mondja! Mi próbálunk, s művészileg minden rendben van a darabbal. Folynak a hangfelvételek, a próbák.

 – Ha egy fiatal megnézi az említett produkciókat, nagyobb eséllyel vesz kézbe egy az adott korról szóló történelmi, vagy irodalmi könyvet?

 – Azzal hízelgek magamnak, hogy igen. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még a felnőttek is újra kézbe vették Gárdonyi regényét az Egri csillagok előadása után. Az is megható, hogy Szigetvár diákjai az iskolai ünnepélyek végén, a Szózat előtt, a Zrínyi fináléját éneklik el. Azt is tudni kell, hogy egy adott zenés produkció addig íródik, míg meg nem mérettetik a bemutatón. Bár ez nem mindig felel meg a valóságnak, mert a Zrínyin idén is módosítottunk a közönség visszajelzései alapján. A 2009-es előadáshoz képest 20 perccel lett rövidebb a mostani produkció. Ha egy szabadtéri előadáson a néző elkezd mocorogni, akkor az kettőt jelenthet: vagy azt, hogy sok a szúnyog, vagy azt, hogy nem köti le az adott jelenet. Remélem, hogy a Fejedelemnek is az lesz a sorsa, hogy néhány év múlva azon törjük a fejünket, min módosítsunk, s nem azon, hogy támogatják-e anyagilag.

 – Szövegíróként mennyire tartja fontosnak, hogy a történelmi darabok hűek legyenek a tényekhez?

 – Ezt nagyon lényegesnek tartom, hiszen ha jó az előadás, akkor a néző elhiszi, hogy valóban úgy történt minden, ahogy azt látta a színpadon. Ha valami hazugságot tennék be a műbe, az szinte történelmi ténnyé válik. Régebben egyik író azt vetette föl, hogy Rákóczi nem tudott magyarul. Ez nem igaz, de ez az állítás elterjedt Magyarországon.

 – Elnézést a profán kérdésért, de mekkora keletje van ma egy történelmi témájú zenés darabnak?

 – Hatalmas erre a nézők igénye, s ezt egy példával igazolom. Az Egri csillagok tavalyi utolsó előadásán zsúfolt volt a nézőtér. Egy idős néni viszont mindenáron meg akarta nézni, kezében egy 20 ezres bankót lobogtatva. Szinte zokogott, s mondta, hogy egész évben erre spórolt. Természetesen ebből a pénzből több jegyre is futotta volna, s az is természetes, hogy ezután egy pótszékre ültettük a nénit, mint díszvendéget. A Zrínyi nézettségét pedig az mutatja, hogy 2009-ben csupán egy jegyet nem sikerült eladni az összes előadásból. Mi ezekkel a darabokkal nem csupán szórakoztatni akarjuk a publikumot, hanem hitet szeretnénk nekik adni. Azért elég nagy feladat volt a Zrínyi megírása, hiszen míg Egernél győztünk, addig Szigetvárnál csak az erkölcsi győzelem volt a mienk. A produkció honlapján található nézői üzenetek közt olyan is olvasható, amiben egy férfi leírja, csupán a felesége kedvéért ment el a darabra. Miért kell nekünk végignézni azt, hogy mi vereséget szenvedtünk? – tette föl a kérdést. A mű végén viszont katartikus élményekkel távozott. A darabnak nem is az a mondanivalója, hogy elvesztettük a csatát. Zrínyi, a jó hadvezér is pontosan tudta, hogy Szigetváron nem lehet nyerni. Minket az a kérdés izgatott: valaki miért vállalja tudatosan a halált? A premier előtt jöttek a médiumoktól, hogy pénzért reklámoznák a darabot. Amikor közöltem velük, hogy erre nincs forrásunk, rákérdeztek: ha ennyire nincs pénzük, akkor mi az értelme ennek a produkciónak? Mire azt feleltem: pont erről van szó; miért kell kilátástalan harcokba bonyolódnunk a nemes ügyekért? Szerintem pont a kitartás, a megvesztegethetetlenség annak a műnek az üzenete, melyben Balásy Szabolcs és Horváth Krisztán volt szerzőtársam.

 – A Fejedelemnél az is bemutatásra kerül, hogy az európai nagyhatalmak akkor is csak ígérgettek, de semmit sem teljesítettek?

 – A spanyol örökösödési háború 1701-ben tört ki, s akkor a franciáknak kapóra jött a magyarországi szabadságharc, hiszen ezzel lekötötték az osztrák haderőt. A Napkirály áldásos támogatásában nem azért részesültünk, mert szerette a magyarokat, hanem hatalmi pozíciója féltése miatt. Érdekes, hogy az angol nagykövet, aki sokáig semmibe vette a magyarok követelését, az idők folyamán azon a véleményen volt: teljesítse a bécsi udvar Rákócziék kívánalmait. Ebben is volt önző érdek, mert Anglia is részt vett a háborúban a franciák ellen. A Nagyságos Fejedelem azon mondata pedig, hogyha a nemzet, akkor – a 18. század elején – nem önmaga vívja ki a szabadságát, akkor a jövőben nem lehet teljesen független. 1711-ben nem sikerült kivívnunk a szabadságunkat, s azóta állandóan valamelyik nagyhatalomtól függünk. Ilyen politikai éleslátással kevés uralkodónk, államfőnk rendelkezett. Azt is tudni kell, hogy nem az ellenség győzött, hanem a harcokat kísérő pestisjárvány, ami 400 ezer magyar halálát okozta.

 – Maradjunk a múltnál, de most már a 20. század egyik eseményére térjünk rá: 1957-ben született Erdély „kapujában”. Mikor került át a család Magyarországra?

 – 1962-ben meghalt édesapám, édesanyám özvegyen négy gyermekével. Nem beszélt románul, így nehezen tudott volna taníttatásunkról gondoskodni. Ezért – mivel a trianoni Magyarország területéről ment férjhez Erdélybe – kérte a visszahonosítását. Budapesten éltünk ezután, anyai nagyanyáméknál.

 – Hogyan fogadta édesanyja azt, hogy színész szeretne lenni?

 – Még az általános iskola hetedik osztályában döntöttem a színház mellett. Édesanyámnak az volt a kikötése, hogy előbb tanuljak ki egy biztos szakmát. Így kerültem szakközépiskolába, és nem gimnáziumba. Viszont én annyira nem értettem ahhoz a bizonyos szakmához, hogy a szakmai érettségin –ami már a színművészeti felvételi után következett időben– megfogadtatták velem: ha nem lesz belőlem színész, nem megyek el forgalmi tisztnek, mert ott életek múlnak a szaktudáson… Így nincs számomra visszaút, maradok a színház világában. Ezt nem bántam meg, még ha küzdelmek árán is, de sikerült véghezvinni a terveinket. A közönség szeret, várják az új darabokat…Mi kell még több?

***

 Moravetz Levente színész, rendező, író, dramaturg 1957. augusztus 17-én született Besztercén. 1980-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.

1979 és 1982 között a Székesfehérvári Nyári Színház művészeti vezetője, rendezője. 1980-1986: a Radnóti Színpad tagja, majd kilenc évig a Pécsi Nemzeti Színház színész-rendezője. 1995-ben megalapította a Siófoki Kálmán Imre Német nyelvű Nyári Színházat. 1999 és 2003 között a Fiatalok Színháza szerepre szerződött színésze, a Goór Nagy Mária Színésztanoda tanára. 1998-1999: a TNG Filmstúdió vezető írója. 2005 és 2007 között a Kassai Thália Színház főrendezője, művészeti vezetője. 2007 és 2011 között a Magyar Alkotók Közalapítvány Kuratórium alelnöke. Az utóbbi időben tv-sorozatok forgatókönyv-írójaként, végezetül számos színpadi mű szerzőjeként vált ismert és elismert művésszé.

 Főbb szerepei: Heltai: Lumpáciusz Vagabundusz – Lumpáciusz, Fejes Endre: Angyalarcú – címszerep, Schwajda: Csoda Magyar módra –Zöld Géza , Shakespeare: Julius Caesar – Caesar, Rose: Tizenkét dühös ember–negyedik esküdt, Shakespeare: Szentivánéji álom – Oberon, Albee: Nem félünk a farkastól– George, Jakobi: Sybill– Poirot.

 Főbb  rendezései: Györe - Fehér - Moravetz: Orfeo szerelme / musical /, Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye /színmű/, Hunyadi Sándor - Szakonyi Károly: A Három sárkány /vígjáték/, Huszka: Mária főhadnagy /operett/, Fillár - Moravetz: Noé /rockopera/ Kálmán Imre: Marica grófnő /operett /, Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi /operett/, Ábrahám Pál: Viktória / operett /, Georg Kreisler: Lola Blau /musical/, Lagrand - Demy - Moravetz: Cherbourgi esernyők /sanzon - opera/, Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő /operett/, Lehár: Cigányszerelem /operett/, Lehár: Luxemburg grófja /operett/, Fényes Szabolcs: Összecsendül két pohár /zenés játék/, Herczeg-St.Martin-Pozsgai : Balatoni rege /zenés játék/, Kátay-Moravetz: Bikavér vigalmak /vásári komédia/, Zerkovitz –Szilágyi: A csókos asszony /operett/, Várkonyi-Béres: Egri csillagok /musical/, Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve /musical/, Balásy-Horváth-Papp-Moravetz: Zrínyi 1566 /rock-musical/, Balásy-Horváth-Moravetz: A Fejedelem /rock-musical/, Venczel Péter - Moravetz Levente: Ali baba és vagy negyven rabló /családi musical/, Dékány –Baróti– Moravetz.: Dankó Pista /daljáték/, Vajda Katalin : Legyetek jók, ha tudtok /musical/, Szántó-Geiyer: Gyertyafény keringő /zenés vígjáték/, Moravetz: Egyszemélyes-duett /játék egy felvonásban/.

 Bemutatott színpadi művei: Ali baba és vagy negyven rabló, Zrínyi 1566, A Maják szeretője, Egy-személyes-duett, A fehér huszár, Bikavér vigalmak, Mátyás a vérpadon, Noé, Drog, A taligás király, A balti égbolt, Orfeo szerelme, Két fűszál a világ.

 Díjak, elismerések: Szigetvár közművelődési díj (2009), Egerben, az év művésze díj (1999), Siófokon Kálmán Imre-díj (1996), Pécsett az év színésze díj (1995), miniszteri kitüntetés (1990).

1990-1994: Szentkatalin település független, társadalmi megbízatású polgármestere.

2008-ban jelent meg az Argos, Rigó meg a többiek c. könyve. Feleségével, Dévényi Ildikó színésznővel közös könyve: Aranybohóc (2009).

Medveczky Attila