vissza a főoldalra

 

 

 2011.07.15. 

Tagadnák a tagadhatatlant

A potočari emlékközpontban július 11-én több tízezren emlékeztek meg a srebrenicai népirtás áldozatairól. A bosznia-hercegovinai háború egyik legvéresebb gaztettének tizenhatodik évfordulóján az eddig eltemetett 4524 áldozat mellé 613 újonnan azonosított áldozatot helyeztek örök nyugalomra. Az emlékezők között ott voltak a meggyilkoltak hozzátartozói, a bosznia-hercegovinai államvezetés és a nemzetközi közösség képviselői, a szerbiai államhatalom részéről azonban senki sem jelent meg az eseményen.

 A jelenlevők egy dologban egyetértettek: elégedettségre ad okot, hogy Ratko Mladić az idei évfordulón már a hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálati fogságában van. Az emlékezők azzal kapcsolatban is közös állásfoglalást alakítottak ki, hogy a térségbeli megbékélés kulcsa a múlttal való szembesülés.

 Srebrenica a bosnyák nemzeten ejtett legmélyebb seb, amely sohasem forr be, hangsúlyozta Bakir Izetbegović, a bosznia-hercegovinai elnökség bosnyák tagja.

 – Srebrenicára emellett úgy is kell tekinteni, mint a nemzetközi közösség orcáját bepiszkító sötét maszatra, illetve a vérengzés megrendelőinek és elkövetőinek lelkében található sötét foltra. A megrendelők és az elkövetők sohasem szabadulhatnak az általuk elkövetett gaztett terhétől. Az igazságszolgáltatás lassú, és csak részben valósul meg. Tavaly még a szerb államfő, Boris Tadić is itt állt a megemlékezők között, és megígérte, hogy le fogják tartóztatni Ratko Mladićot. Tadić betartotta ígéretét, a szerb nép nagy része viszont képtelen szembenézni az igazsággal, és nemzeti hősként tekint Mladićra – fogalmazott Izetbegović.

 Valentin Inzko, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője arra figyelmeztetett, hogy népirtásra semmit sem lehet építeni. Egyesek szerint a gyilkosok nem gyilkosok, az áldozatok nem áldozatok, a holtak pedig nem holtak, emelte ki Inzko, majd hozzátette, hogy ez a hozzáállás a fokozatosan napvilágra kerülő igazság függvényében lassan, de biztosan megváltozik majd. Az igazságszolgáltatás lassan, de biztosan megtörténik, szögezte le Inzko.

 A horvát államfő, Ivo Josipović szerint az a legfontosabb, hogy Srebrenicához hasonló tragédiára soha többé ne kerüljön sor.

 – Soha többé nem szabad megtörténnie, hogy szomszéd a szomszéd ellen forduljon. Gyermekeinket meg kell tanítanunk a más nemzetiségű vagy vallású emberek tiszteletére. Utódainknak okosabbnak és erősebbnek kell lenniük tőlünk. Meg kell teremtenünk a béke régióját, amelyben az embereket az erényeik, valamint az emberségük, nem pedig a nevük alapján értékelik – fejtegette beszédében Josipović.

 Az évforduló alkalmából összegyűlt tömeg legkitörőbb örömmel talán Bülent Arinçot, Törökország kormányfőjét fogadta: több ezren követték, amíg Potočari központjában sétált, és törökül, illetve arabul üdvözölték. Arinç szerint tizenhat évvel ezelőtt Potočarin az emberségesség bukott meg a vizsgán. A gaztettet azonban senki sem feledheti el, hiszen az áldozatok örökké élnek a szívekben. Patrick Moon, az Amerikai Egyesült Államok szarajevói nagykövete a következőket emelte ki felszólalásában: „Sajnálom az áldozatokat, akiket ma kísérünk utolsó útjukra, és sajnálom a meggyilkoltakat, akiket még nem sikerült azonosítani. Az utolsó megemlékezés óta erőt adott, hogy Ratko Mladićnak végre szembesülnie kell az igazságszolgáltatással. Azok, akik tagadják az itt történt népirtást, vagy megpróbálják csökkenteni a történtek súlyát, valamint akik megpróbálják tagadni a tagadhatatlant, akadályozzák a megbékélés és az igazságosság felé vezető utat.”

 Boris Tadić szerb államfő az idén nem vett részt a megemlékezésen, csupán írásban tolmácsolta gondolatait. Szerbia meg kíván békélni szomszédaival, és mindent megtesz a háborús bűnösök letartóztatása érdekében, fogalmazott Tadić.

 A Szociáldemokrata Unió nemcsak az államfő, hanem a szerb államvezetés más tagjainak távolmaradása miatt is elégedetlenségének adott hangot.

 – Ahelyett, hogy megjelentek volna, úgy tesznek, mintha nem is lenne megemlékezés. Az utóbbi hónapokban egyre többen vannak azok, akik Mladić védelmére kelve a srebrenicai népirtás megtörténtét tagadják. Ezek az emberek mai magatartásukkal semmivel sem jobbak a volt Jugoszlávia területén zajló háborút és gaztetteket okozó politikusoktól. Ijesztő, hogy a szerbiai médiumok egy része mennyire tartózkodó Srebrenicával kapcsolatban. A szerbiai demokratikus közvélemény nagy része hallgatással tölti a mai napot, és csak azt várja, hogy végre elmúljon – olvasható a párt elnöke, Žarko Korać által aláírt közleményben.

 A Liberális Demokrata Párt szerint az áldozatok szempontjából nem elég, hogy Szerbia kiszolgáltatja a hágai vádlottakat. Az országnak meg kell változtatnia a gaztettekhez vezető politikáját, vélik a liberálisok.

 Esad Džudžević, a Bosnyák Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke ismét kérte a szerb államhatalmat, hogy július 11-e legyen a srebrenicai népirtás emléknapja.

 – Az Európai Parlament a mai napot a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánította. Ha ezt Szerbia is megtenné, akkor teljesítené nemzetközi kötelezettségét és bebizonyítaná, hogy a modern európai társadalom részének tekinti magát – véli Džudžević.

 

(Forrás: magyarszo.com)