vissza a főoldalra

 

 

 2011.07.22. 

Újra leszállt Rákóczi Turulmadara

2011. július 17-én újra életre kelt Rákóczi őrangyala – a turulmadár. A kárpátaljai magyarság 1988 óta minden évben megünnepli a nagyságos fejedelem első győztes csatáját, a Tiszabecsi átkelést. Ez évben sem törtük meg a hagyományt.

 Az ünnepségre Tiszaújlak határában a Turul-emlékműnél került sor, amit 1988-ban az akkori helyi kolhoz elnöke, Bíró Andor építtetett újjá. Az eredeti emlékművet, az oszlopon álló csőrében kardot tartó turulmadarat 1906-ban, a fejedelem hamvainak hazaszállításakor emelték egy olyan domb tetejére, amelyhez Magyarország 39 vármegyéjéből hoztak földet. A szovjet rendszerben az emlékművet megsemmisítették. Az oszlop Tiszaújlak központjában a szovjet hősök dicsőségét hirdeti még napjainkban is, míg a turulmadarat az Ungvári vár kertjébe szállították.

 Tiszaújlakon még a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés ezen a napon. A hagyományoknak megfelelően az ünneplő közönség a sóhivataltól indult, ahol 1703-ban Esze Tamás kibontotta Rákóczi zászlaját, katonákat toborozva a fejedelem seregébe. A menet élén felelevenítve a történelmet a Kész Barna által vezetett hagyományőrzők vonultak lovakon és szekereken.

 A megemlékezést Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg és vezette le. Elsőként a nemzeti himnuszok hangzottak fel (ukrán, magyar, ruszin). Ezt követően Barta Jószef bemutatta a vendégeket: Répás Zsuzsannát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, Nagy Bercel titkárságvezetőt, Bacskai Józsefet, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulát, Tóth Istvánt, a Magyar Köztársaság Beregszászi Főkonzulát, Tilki Attilát, országgyűlési képviselőt, Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, Seres János esperest, a Kárpátaljai Református Egyház képviseletében, Ljubimov Oleget, a nagyszőlősi járási tanács elnökét, Árvai Erzsébetet, a Nagyszőlősi Állami Közigazgatás vezetőjét, Bocskai Istvánt, Nagyszőlős polgármesterét, Dr. Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonyát, Popovics Pált, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnökét, Lecovics Ladiszlavot, a megyei Ruszin Szervezet elnökét, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, Gulácsi Gézát, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnökét, Kilb Józsefet, Tiszaújlak polgármesterét, Tóth Bálintot, a Tiszapéterfalvai községi tanács polgármesterét, Biró Andort, Virág Lászlót, a KMKSZ Tiszapéterfalvai alapszervezetének és a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét, Bence Rudolfot, a KMKSZ Tiszaújlaki alapszervezetének elnökét.

 A köszöntések után az egybegyűltek egy perces néma csenddel emlékeztek a közelmúltban elhunyt Dr. Soós Kálmánra, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorára, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökére.

 Ezt követően felszólalt Répás Zsuzsanna, megemlékezve a szabadságharc fontosabb eseményeiről, emellett tolmácsolta az Anyaország üdvözletét és a kisebbség felé irányuló pozitív hozzáállását. A nagyszőlősi járási tanács elnöke, Ljubimov Oleg is bátorító és buzdító szavakkal állt az egybegyűlt magyarság elé. A Turul-megemlékezések állandó felszólalója, Lecovics Ladiszlav az idén is megtartotta az összefogást hirdető beszédét. Végül Kovács Miklós zárta a felszólalók sorát.

 A beszédek után felhangzott a Szózat, majd a vendégek elhelyezték koszorúikat a Turul-emlékmű talapzatánál.

 A hivatalos programot követően ebben az évben emlékfát ültetettek. A Rákóczi jubileumi év kapcsán megrendezett Rákóczi emléktúra szervezője és kárpátaljai résztvevője egy platán fát hozott Törökországból, ahol a fejedelem önként vállalt száműzetésben élt. Az emléktúra megálmodója és főszervezője Hidvégi-Üstös Pál volt. A civil kezdeményezés fővédnökei Szatmár megyében Tilki Attila parlamenti képviselő, Kárpátalján Orosz Ildikó a KMPSZ elnöke volt.

 A faültetésben részt vettek Bartha József, a KMKSZ Nagyszőlősi Körzeti Szervezetének elnöke, valamint Tiszaújlak és Tiszapéterfalva közéleti személyiségei, a Salánki Hagyományőrző Kör tagjai. A facsemetére az egykori Magyarország 45 vármegyéjéből hoztak földet az emléktúra résztvevői, amivel a faültetők jelképesen meghintették a fa tövét. Reméljük, hogy az eljövendő generációk eme fa árnyékában továbbadják majd a Rákóczi-szabadságharc történetét és a Turul madár legendáját.

 A fa felneveléséért védnökséget vállalt Bence Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki alapszervezetének elnöke, valamint Virág László, a KMKSZ Tiszapéterfalvai alapszervezetének elnöke.

 A rendezvény előtt és után a tiszapéterfalvai Kokas Banda, valamint Nagy Csaba tárogató művész és együttese játszott.

 

(Forrás: karpatalja.ma)