vissza a főoldalra

 

 

 2011.07.31. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 30. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

Kultúránk – létkérdésünk (2.oldal)

Most a liberális, vagy helyesebben mondva jakobinus rombolók arra hivatkoznak, hogy azért árasztják el a saját pesti vagy amerikai selejtjükkel a tömegkultúrát, mert ez kell a tömegnek. Nem így van: már ez kell a tömegnek, mert már régen nem kap mást. Amikor a kulturális kormányzásban ez ellen nem tesznek semmit, sőt nemcsak elnézik, hanem még át is veszik, mint Alföldi Róbertet, az nemzetbiztonsági kockázat. Nem tudjuk, milyen meggondolás vezeti a minisztert vagy az államtitkárt, hogy Alföldi Róbertet, a Heti Hetes egykori röhincselőjét a Nemzeti Színház igazgatói székében tartja, nem tudjuk, de azt látjuk, hogy bénító hatással van az egész nemzeti oldalra. A bizalmat olvasztja el. A jó és kemény intézkedések hitelét veszi el. Miért van állami megbízásban Andrew Vajna, s mit keres itt kies hazánkban? Nem tudjuk. Mikor lesz előadó a Bálványosi Szabadegyetemen? Lenyeljük, hogy az ellenséges tulajdonban lévő kereskedelmi televíziók megrendszabályozása nehéz, ellenséges magatartásukat el kell tűrni, de talán sújthatná keményebb büntetésekkel őket a médiahatóság. Minden híradó után, minden hazugság után, minden betartás után. Mikor veszi észre a kulturális kormányzás, egyáltalán a kormány, hogy a nagyon helyesen, világraszólóan kiebrudalt IMF utóvédszervei a kereskedelmi tévék? Ha egyszer a gazdától udvariasan elköszöntünk, a béresétől miért nem válunk meg?

Besúgó voltam, szívem

Sebestyén Péter: Szolgáló szeretet c. könyvét Zsille Gábor ismerteti (7.oldal)

Sebestyén Péter, az 1968-ban született erdélyi lelkipásztor csaknem egy évtizedig a Ceausescu őrült ötlete következtében vízzel elárasztott székely település, Bözödújfalu szomszédságában szolgált, Erdőszentgyörgyön. Immár ötödik éve pedig Marosvásárhely egyik plébániáját vezeti, miközben a helyi rádió Hitvilág című adásának munkatársa is. Egy kiváló helybéli pedagógus, Nagy István fizikatanár az alábbi szavakkal jellemzi a szerzőt, régebbi évtizedek kiváló papjaihoz hasonlítva őt: „Ilyen – sajnos nagyon ritka – embernek tartom Sebestyén Péter pátert: konok pap és jóságos ember; lába, keze és szellemisége nyomán mindenütt szép és jó terem. Amikor nem egyházi tennivalói vannak, olyankor világiakat végez. Együtt él és lélegzik a rá bízott nyájjal. Szinte mindenki szereti őt, mert lételeme a közösség, amelyben és amelyért cselekedhet. Ellátja híveit a rá bízott egyházközségben. Rendszeresen hallhatják a magyarok, ahogy a Marosvásárhelyi Rádió római katolikus perceiben szól a hallgatósághoz. Hetente olvasnivalóval szolgál a Központ című hetilapban. Gyakran jelennek meg írásai az Erdély Ma című internetes újság Hitvilág és Publicisztika rovatában. Hazamegy szülőhelyére, hogy kalákában kaszálhasson a földijeivel. Teljes ember, akit a benne lakó szeretet működtet és éltet.”

 Morvai egyetért a cionizmust éltető Strachéval (8.oldal)

Morvai Krisztina minden héten szerepel a magyar televízió reggeli műsorában. Most, meglehetősen kellemetlen szerepben. Meg kell magyarázni valahogy a megmagyarázhatatlant. Ahogy azt elsőként megírtuk: az Európai Parlamentbe a Jobbik listáján bejutott képviselő belépett egy olyan páneurópai pártba, melynek a többi tagja nyíltan szimpatizál Izraellel, az izraeli politikával és egyértelműen állást foglal az iszlám, illetve a palesztinokkal szemben. Morvainak, mint „magunkfajtának” építették fel politikai legendáját. Indulásakor éppen mint a palesztin nők jogaiért kiálló jogász, az ENSZ bizottságának tagja jelent meg a közéletben, akit csak azért távolítottak el a nemzetközi szervezetből, mert kritizálta Izrael politikáját. Ekkor keletkezett az elhíresült és a jobboldali közönségben szimpátiát kiváltó magunkfajtázás. Csűrhetjük, csavarhatjuk, a Morvai-féle magunkfajtázás lényegében azt jelentette, hogy magunkfajta, azaz nem-zsidó. Tette ezt egy részben zsidó származású nő, aki Baló György feleségeként természetesen könnyedén jutott tévés szerepléshez.

 Eljön-e a nemzet ideje?

Orbán Viktor beszéde a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (9.oldal)

A következő kérdés, amivel érdemes foglalkoznunk, hogyan írhatjuk le a távozó korszakot, tehát mi az, ami véget ért. Szerintem ez egy olyan korszak, amelynek a meghatározó gondolata az volt, hogy a fejlődés visszafordíthatatlan, folyamatos. Lehet, hogy néha lelassul, de hogy a világ egyfajta folyamatos fejlődésen, fölfelé haladáson keresztül éli az életét, egy megkérdőjelezhetetlen hit volt. Ennek volt a következménye az a gondolat, hogy a gazdasági növekedés és az azzal együtt járó fogyasztás is bármeddig fokozható. Ennek eredményeképpen a piaci verseny lassacskán átalakult fogyasztási versennyé, fogyasztásgenerálási versennyé. Nyugaton kétségkívül ez a folyamatosan növekvő fogyasztás határozta meg az elmúlt húsz, harminc, netán negyven év gazdaságpolitikáját is. Azonban mindannyian látjuk, hogy a fogyasztások és a vásárlás fedezetéül szolgáló vagyonok és erőforrások nem nőttek ezzel arányosan. Ebből előállt a fedezet nélküli hitelek és a fedezet nélküli fogyasztás helyzete. Ennek lett az eredménye az, hogy a nyugat-európai országok lényegében fenntarthatatlan pályára kerültek, a fiatal nemzedékek jövője már el van zálogosítva, mert az államadósság nem más, mint egy olyan összeg, amit valakinek később majd vissza kell fizetni.

 Ma akárki lehet sztár

Mikó István a feje tetejére állított értékrendszerről, színházigazgatói korszakáról (10.oldal)

Azt nem hagyom, hogy a magánéletemről jelenjenek meg cikkek. Azért jelennek meg ilyen írások a lapokban, mert feje tetejére állították az értékrendszert és mind a médiában, mind a valós életében fontosabbá váltak a kérészéletű hírességek – őket ráadásul kulturális témákban szólaltatják meg – , mint azok a művészemberek, akik hivatásukat felvállalva dolgoznak a média reflektorfénye nélkül. Ma már akárki lehet, nem szükséges annak művészembernek lennie, a lényeg, hogy lássák és beszéljenek róla. Mindez – tisztelet a kivételnek – nem jár értékátadással.

 Úri jókedvében vette fel a kesztyűt

Beszélgetés Kiss József drámaíróval (12.oldal)

Csak egy vakmerő, szentimentális kamaszfiú fejéből pattanhat ki olyan gondolat, hogy Molotov-koktéllal a kezében rátámad egy hatalmas páncélosra. Érett, felnőtt férfinak ilyesmi eszébe sem jut. Az ifjú felkelők egymáshoz fűződő kapcsolatában is lehetett sok olyan vonás, amely a filmvásznon látott romantikus giccses filmekre emlékeztet egyeseket. Ezért, ha ezt a drámámat valaki a nyilvánvaló politikai vonatkozásokon túl szentimentálisnak és giccsesnek is tartja, akkor az én számomra ez annyit jelent, hogy hitelesen tudtam ábrázolni az akkori fiatalok gondolati, lelki világát. A darabot azért írtam, mert foglalkoztatott, mitől válik valaki hőssé? Egyáltalán akar-e az az illető hős lenni? Eszébe jutott vajon, hogy mialatt lövöldözik, ő tulajdonképpen egy hős, aki a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb fejezetét írja éppen, kezében géppisztollyal? A darab első felvonásának végén tudatosan törekedtem arra, hogy a Hadközeg nevű fiú, aki már-már népi hősszerűen védelmezi társait, mialatt fejlövést kap, ne úgy haljon meg, mint egy hős, mondjuk egy amerikai háborús filmben.

 

Fizessen elő a Magyar Fórum hetilapra!

Információ: info@magyarforum.hu