vissza a főoldalra

 

 

 2011.07.22. 

Tízezer új munkahely Kecskeméten

Ünnepélyes keretek között írták alá a főiskola Tudósházában azt a stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet a kecskeméti önkormányzat és a Kecskeméti Főiskola kötött egymással. A város részéről dr. Zombor Gábor polgármester, a főiskola részéről pedig dr. Danyi József rektor látta el kézjegyével a dokumentumot, amely hat témakörben fekteti le az együttműködés céljait. Erről a megállapodáson kívül, a biogáz erőmű létesítéséről, az energiatakarékosságról és a helyi vállalkozók helyzetbe hozásáról dr. Zombor Gábort, Kecskemét polgármesterét kérdeztem.

 – Tisztelt polgármester úr! Tehát megmarad a Kecskeméti Főiskola? „Hogy Mesterházy Attila szavaival éljek: Mi kecskeméti szocialisták nem hagyjuk, hogy a Kecskeméti Főiskola, városunk, régiónk kiemelkedő oktatási intézménye megszűnjön, vagy akár csak függetlenségét elveszítse!” – olvashattuk a helyi szocialisták közleményében. Fals információk birtokában születhetett ez a nyilatkozat?

 – Erről talán őket kéne megkérdezni, honnan származnak az információk. Ami biztos, hogy a felsőoktatási törvény koncepciója tartalmazza a felsőoktatási rendszer átalakulását. Azonban mi nem csak aggódunk a főiskola jövőjéért, hanem teszünk is érte. A jelen állapot szerint úgy látjuk és olyan információk birtokában vagyunk, hogy a főiskola egy integráció vezető intézménye lehet. Mindezt megalapozzák a főiskolán belüli fejlesztések, a hallgatói létszám – és a színvonal növekedése. Természetesen még lobbiznunk kell a cél elérésért. Jelenleg szerencsére megnyugodtak a kedélyek ebben az ügyben.

 – Konkrétan miről szól az együttműködési szándék?

 – A dokumentum egyrészt megerősíti a város és a főiskola között már meglévő pozitív kapcsolatot. A főiskola az elmúlt időszak nagyberuházásai következményeként megerősödött és új járműipari tanszék jön létre. Több olyan fejlesztés valósult meg, ami mind a kapacitás, mint a színvonal tekintetében jelentős előrelépést mutat. Másrészt léteznek olyan közös ügyek, mint a gyakorlóiskola jövője, a közös ingatlanok használata, ami miatt érdemes volt együttműködésünket írásba fektetni. A további folyamatos egyeztetésről is megállapodtunk a dokumentumban.

 – Miben tudja segíteni a Kecskeméti Főiskolát, annak növendékeit az önkormányzat?

 – A legfontosabb, hogy mind a várost, mind a főiskolát vonzóvá tegyük, és olyan képzések induljanak el, amik megfelelnek a munkaerőpiac követelményeinek. Mi ennek érdekében is elhatároztuk, hogy tízezer új munkahelyet teremtünk Kecskeméten. Szintén jelentős, hogy a város nagyvállalkozásai a főiskolával együttműködési megállapodásokat kötöttek. Emellett a város, a vállalkozások és a főiskola egy gyakorlatorientált duális főiskolai képzésről állapodott meg. Ez a megállapodás erősíti a Kecskeméti Főiskola pozícióit, valamint azt eredményezi, hogy az itt végzett hallgatóknak nem kell külföldön munkát vállalniuk, hanem itthon találják meg boldogulásukat.

 – A főiskolára nem csak kecskeméti diákok járnak. Az új munkahelyek teremtésével, az előbb említett fejlesztésekkel az is a céljuk, hogy minél több fiatal telepedjen le a városban?

 – Ez egyértelmű, ezért olyan integráció a szándékunk, amiben a főiskola, mint vezető intézmény szerepel, mint a régió felsőoktatási központja. Bővebbet erről nem tudok mondani, mert a felsőoktatási koncepció végleges változata viszont még nem született meg.

 – Mi a tapasztalata: mennyire bizonytalanította el az ellenzék a jelenlegi és jövőbeni diákokat, illetve a tanári kart, azzal, hogy a megszűnés rémét vizionáltatta?

 – Nem minősíteném az MSZP reakcióit, megszokott, hogy ilyen esetben tesznek egy nyilatkozatot. Véleményem szerint sem a tanári kar tagjai, sem a növendékek nem bizonytalanodtak el a jövőt illetően.

 – Tehát nem jelentkeztek kevesebben a főiskolára, mint korábban?

– Ellenkezőleg, információim szerint nagy az érdeklődés, főleg a műszaki karra a járműipari fejlesztések miatt.

 – A bevezetőben említett szerződést a Tudósházban írták alá. Ez az intézet a főiskolához tartozik, s augusztusban adják át. Jól tudom, hogy a város ehhez EU-s forrásokat vett igénybe?

 – Ez nem a város, hanem a főiskola, mint autonóm intézmény beruházása volt. A Tudósházban olyan oktatói inkubátorházat hoznak létre, amiben hosszú távon vendégkutatók, vendégoktatók elhelyezését szeretnék megoldani. A spin-off cégek működési feltételeit is biztosítani szeretnék. A cél, hogy a Tudósház reprezentálja a főiskola tudományos tevékenységét, az ott folyó kutatómunkát, a művelt és művelendő tudományterületeket, e tudományok több arcát.

 – Térjünk rá az energiatakarékosság témakörére. Önt az ellenzék azért is kritizálja, mert szerintük nem folytatta a kormány a panelprogramot. Mi erről az ön véleménye?

 – Azért hangoznak el ilyen kritikák a testületi ülésen, mert országgyűlési képviselő is vagyok. Annak idején a szocialista kormány úgy bírálta el pozitívan a panelpályázatokat, hogy mellé a költségvetési fedezetet nem biztosította. Ezzel bizonytalanságot okozott mind az önkormányzati támogatás, mind a lakossági hozzájárulás tekintetében. Az új kormány egyetlenegy forintot sem talált erre a célra a költségvetésben, így újra vizsgálták a programokat. Az összes nyertes pályázatot, ami Kecskemétről beadásra került, az új kormány is támogatta, s ezek a projektek be is indultak. Tehát ezen a téren nincs probléma. Sőt az önkormányzat, annak ellenére, hogy a törvény nem írja elő a 33%-os támogatottsági kötelezettséget, folyamatosan támogatja a pályázókat és projekteket. Ennek köszönhetően országos szinten az elsők között vagyunk a panellakások felújításában. Ezen kívül távhőcégünk eredményéből a pótlólagos, vagy kiegészítő fűtéskorszerűsítéseket pályázati úton támogatjuk. Várjuk az új energiaracionalizálási pályázatokat, melyek további társas- és magánházak felújítását eredményezhetik.

 – Olvasom, hogy a város energiatakarékosabb lehet, ha csatlakozik egy nemzetközi tervhez. Az Intelligent Energy Europe (IEE) 2007-2013 programon belül meghirdetésre került a Covenant Twinning projekt, melyhez Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint konzorciumi partner kíván csatlakozni, az olaszországi konzorciumvezetőn keresztül. Remélem, nem veszi tolakodásnak, ha megkérem, mindezt fordítsa le köznapi nyelvre.

 – Jelenleg a hazai települések egyik legfontosabb feladata az alternatív energiával kapcsolatos tevékenységük, illetve az, hogy miként tudnak váltani a megújuló energia-felhasználásban. Több olyan lépést tettünk az előző időszakban, melyek a csatlakozást segítik elő. A geotermikus energia, a biogáz, a napenergia hasznosítására hoztunk létre projekteket, illetve csatlakoztunk nemzetközi projektekhez. Ilyen a Covenant Twinning projekt, amelyben a város már egy olyan működő konzorciumhoz csatlakozik, ahonnan tapasztalatokat, tudást és megfelelő információkat kap olyan településektől, melyek előbbre tartanak az energiatakarékosság ügyében.

 – Ide tartozik, hogy önök csatlakozni kívánnak a Polgármesterek Szövetségéhez?

 – Természetesen, mert nagyon fontos egy ilyen együttműködésnél, hogy az adott település első számú vezetője elkötelezett legyen a stratégiai kérdés eldöntésénél. Tehát ezzel a szövetséggel demonstráljuk, hogy a polgármesterek aktívan részt vesznek a program sikere érdekében.

 – Végezetül ejtsünk szót arról: az önkormányzat milyen rendeletekkel tudja helyzetbe hozni a város kisvállalkozóit. S számukra milyen marketinglehetőséget – reklámozást – tud biztosítani.

 – Jóval többről van szó, mint marketinglehetőségek biztosításáról, hiszen 2007-ben elfogadott az önkormányzat egy a vállalkozások ösztönzését és támogatását tartalmazó csomagot. Ennek keretében az iparűzési adót 2%-ról 1,6%-ra csökkentettük, és az admi-nisztrációs terheket is igyekeztük csökkenteni. A városházán pedig létrejött egy külön a beruházásokkal foglalkozó csoport. A Kecskemét Kártya bevezetésével pedig olyan lehetőségeket biztosítunk a helyi vállalkozóknak, melyek marketing szempontjából is fontosak, hiszen az év végére terveink szerint meghaladja a 10 ezret a kártya használóinak száma. A Kecskemét Kártya nagyobb gazdasági haszonhoz juttatta a helyi vállalkozásokat, míg költségkímélőbb megélhetéshez a családokat.

 

M. A.