vissza a főoldalra

 2011.06.03. 

Hillerék nem, míg a szlovákok támogatták a Rákóczi-előadást

Kelemen Csaba színművész Szolnokon született 1955-ben. Szüleit kitelepítették 1951. november 21-én. 1964-ben Budapestre költöztek. 1980-ban végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. 1980-tól ’82-ig a Debreceni Csokonai Színház, 1982-től 1989-ig a budapesti Radnóti Miklós Színház, 1989-től a mai napig az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja. Több mint 200 szerepet játszott eddig. Ezek közül a teljesség igénye nélkül: George (Albee: Nem félünk a farkastól), 8. esküdt ( Rose: 12 dühös ember), címszerep (Heltai: A néma levente), Dobó (Gárdonyi: Egri Csillagok), Jacopo Bradi (Thuróczy Katalin: Mátyás mesék), Szekeres, Judit apja (Csemer-Szakcsi-Lakatos: Cigánykerék), Náprágyi Demeter, gyulafehérvári püspök (Márton László: A törött nádszál), Dayton nyomozó (Raymond Chandler: Elkéstél, Terry), Viskonti, pápai nuncius (Márton László: Az állhatatlan), Barrabás, B., Révész (Horváth-Sztevenovity-Presser: A padlás), Gaston Auriol (Eisemann-Somogyi-Zágon: Fekete Péter), Tarpataky (Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony), Mr. Lyons (Russell: Vértestvérek), Kádár Péter (Márai Sándor: A kaland), Konrád százados (Márai: A gyertyák csonkig égnek), Asztrik (Szörényi-Bródy: István, a király), Novák János (Moravetz: Zrínyi 1566). 1994 óta az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója.

 –Nehezen tudtuk összehozni ezt az interjút, mert hol Kassán, hol Egerben lép föl, s ingázik a két város között. Ha információim helyesek, akkor Kassán már játszott Márai A gyertyák csonkig égnek c. darabjában. Milyen érzés volt Márai-darabot Kassán játszani?

 – Nagyszerű érzés. Máraihoz való kötődésem nem új keletű, hiszen főiskolás koromban, 1976-ban előadást tartottam Márai Sándor műveiből, többek között a Kalandból, aminek később az egri színházban egyik főszerepét is eljátszottam. De Kassán játszani Márait még felemelőbb érzés, főleg úgy, hogy a város lakosságának csak a 3,6%-a vallja magyarságát, de ők magukénak mondják a magyar színházat. Úgy érzem, hogy a mi kassai előadásunkkal, Márai Sándor hazatért szülővárosába. Nagyon szeretjük „A gyertyák csonkig égnek”-című darabot játszani, mert amellett, hogy negyvenegy év távlatából vizsgálja egy szerelmi háromszög történéseit, s így megtanít bennünket saját életünkben felülemelkedni a problémáinkon, pontosan megfogalmazza azokat az alapértékeket, amelyek hiányoznak mai világunkból! A hazánkhoz való kötödés, a barátság jelentősége, a munkánkhoz való elhivatottság, a szerelem, a szenvedély. A közönség megérzi a Márai által sugalmazott világot, és azt az értékrendet, amire nem csak Kassán, de az összes magyarlakta településen – főleg a városokban – szükség lenne. A Márai-féle értékrendre életet nem csak lehet, de kötelező alapozni. Az a színház, amit mi csinálunk, s amit nem preferáltak az elmúlt 20 évben, sőt ma sem annyira, mint kellene, az rámutat a hiányosságokra, s bizony arra, hogy „kizökkent az idő.”

 –Jelenleg viszont egy más műfajban, egy könnyed operettben lép fel, mint Tarpataky báró. Közel áll önhöz az operett is?

 –Az igazi színész, minden műfajban képes megtalálni a helyét. Nem tudnám magamban különválasztani a drámát, a színjátékot, az operettet, vagy a musicalt. A színésznek akkor boldog az élete, ha minden műfajban jól érzi magát. Rendkívül boldog vagyok, hogy Tarpataky báró szerepét játszhatom Kassán, hiszen a Csókos asszony a régi világból maradt ránk. A régi dalok, a sanzonok alapján be lehet mutatni a hajdani korok értékeit. Ezért is nagyon hálás nekünk a kassai közönség. Ebben a városban nem csak most, és az elmúlt évadban játszottam csupán; már hat éve meghívnak egy-egy főszerepre. Ez azért volt számomra nagyon fontos, mert az egri színházban az elmúlt tíz évben csupán két főszerepet kaptam, Márai Sándor: Kaland- című színművében, valamint Edvard Albee: Nem félünk a farkastól –című drámájában. Így, Kassára „menekültem”, ahol szinte családtagként fogadtak be. Végtelen jó érzés ebben a városban szerepelni. Egerben nem éreztem ilyen jól magam.

 –Kassán szinte mindig történik valami. Nem is olyan rég, egy magát képzőművésznek mondó szlovák ember WC-papírt akart tekerni Esterházy János mellszobrára. S menjünk vissza négy évet az időben: a Tóték c. darabba a rendező  önkényesen egy holokauszt-képet tett be, a mű végén bejönnek a „bunkó magyarok” Árpád-sávos zászlókkal a kezükben. Ön látta ezt az előadást?

 –Ott voltam a bemutatón, mert régről ismertem a rendezőt, Vas-Zoltán Ivánt. Főiskolás koromban dolgoztunk is együtt. A bemutató után nem tudtam véka alá rejteni gondolataimat. Elmondtam neki, hogy a csonka Magyarország területén is gyalázat idióta, bunkó, fasisztáknak ábrázolni a magyar embereket, de ezt Kassán megcsinálni, ahol naponta érik atrocitások honfitársainkat a magyarságuk miatt, ez minden képzeletet felülmúl! Ostobaság, szégyellje magát! Megszentségtelenítette a darabot, s azóta ezzel az emberrel semmilyen szinten nem kommunikáltam.

 –Azóta ez az úriember rendezett Kassán?

 –Nem.

 –Úgy emlékszem, akkor még Kolár Péter volt az igazgató…

 –Ahogy még egy hónappal ezelőtt is.

 –Tehát Kolár Péter javaslatára árnyaltabb megoldás született. Erre beindult egy gépezet, s egy hazai rendezőnő, Lengyel Anna az interneten aláírást gyűjtött a művészi szabadság korlátozása ellen. Mi erről a véleménye?Hol húzódik a művészi szabadság határa? Meddig mehet el egy rendező a darab színrevitelében, mily fokon magyarázhat bele bármit a műbe?

 –Érdemes ezekről a témákról beszélni. Arról, hogy mi a művészet, mit jelöl, mi a célja, s hol a helye a mai világban. Úgy látom, nekünk színészeknek, rendezőknek közvetítő, ízlésformáló, értékrend megalapozó szerepünk van, s azok, akik a maguk szabatosságával mások értékrendjébe gázolnak bele, szándékosan rombolnak, bűntettet követnek el. Nekünk együtt kell élnünk a történelmünkkel, s aki arra vetemedik, hogy egymás ellen uszítsa a magyarokat, illetve minket a többi nemzetiséggel, annak –szerintem– bíróság előtt kéne felelnie. Aki, művészi, vagy politikai szinten a megosztásra törekszik- akár szándékosan, akár csak butaságból– borzalmas hibát követ el. A nemzet minden egyes tagjának érdeke egy és azonos: a szellemi és gazdasági felemelkedés. A művészet határvonala odáig tart, míg valakinek a hitét, az érzékenységét, a múltját nem sértjük. Ez az alap. A kassai dómban nyugszik a nagyságos fejedelem– , ő azt mondta, „mindegy, hogy ki milyen származású, ki hogyan vet, és vet-é keresztet, egy a sorsunk, egy az érdekünk: a császári rabigát lerázni. Az egység képes ezt a nemzetet talpra állítani”. Ezt mondta Rákóczi, és ehhez hasonlót Zrínyi, és Dobó István. S ha már itt tartunk, az Egri Várban mi 17 éven keresztül szerveztük Blaskó Balázs barátommal együtt a nyári játékokat. Most kell rádöbbennünk, miért volt ilyen nehéz. Három éve tagjai vagyunk a Szabadtéri Színházak Szövetségének – előtte nem akartak bevenni minket. Az első évben 2 millió forintot kaptunk, tavaly 1 milliót, idén újra 2 millió forintot. Négy kurátor közül hárommal személyesen is beszéltem, mert a Rákóczi-darabra kértem volna támogatást. 222 millió forintot osztottak szét nyolc szabadtéri színház között, s mi kaptuk a legkevesebb összeget. Azt érzem, hogy a kultúra területén még elég döcögve zajlik a rendszerváltás. Már csak azért is, mert azok, akik a pályázatokat elbírálják, a régi rendszer emberei, hiába új a miniszter, vagy az államtitkár. Az a gondolatvilág, amit mi képviselünk még mindig idegen sokak számára. A közönség számára viszont nem. Minden egyes Egri csillagok után a közönség felállva tapsol. Érzik, miről szól a darab. Az összefogásról, s arról, milyen felemelő érzés magyarnak lenni. Ma sokan arról beszélnek: nincs pénz. Ez így nem igaz. Az a nagy kérdés: kik és milyen célra kapják a pénzeket. Ettől függetlenül reménykedem abban, hogy egyéb kormányzati pénzből be tudjuk mutatni a Rákócziról szóló előadásunkat.

 –Nem emlékszem már pontosan: vagy az egri színház, vagy az Agria egy Rákóczi-darabot már bemutatott Kassán a szabadságharc tiszteletére.

 –Nem ugyanarról a Rákóczi-előadásról beszélünk. Szégyen és a hazai kulturális viszonyokat remekül tükrözi, hogy Magyarországon utoljára Rákóczi-tematikájú darabot 1983-ban mutattak be Páskándi Géza: Isten csalétkei c. művéről van szó; volt szerencsém játszani a kőszegi előadásban. 2003-ban volt a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója, amit Magyarországon szinte egyáltalán nem ünnepeltek meg. Egyetlen egy színházi bemutató, egy film sem született. 2004 nyarán a Kassai Thália Színház Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc darabját mutatta be szabadtéren, amiben Kolonich érseket alakítottam. A színház pályázott a magyarországi miniszteri keretre, de egy forint támogatásban sem részesült. S vajon honnan jött a támogatás? A szlovákok kultusztárcától

 –Meglepve tapasztalom, hogy valami fura világot élünk, mert a közelmúltban a szatmári békét ünnepelték több helyen is. Nem lenne okosabb ehelyett legalább emléknap szinten megemlékezni minden évben a Rákóczi-szabadságharcról?

 –Én is így gondolom. Több Rákócziról szóló dokumentumot olvastam, s ezért kijelenthetem, ő volt a magyar történelemben, aki az 1848-as hősöknek példát mutatott. 1848 pedig úgy kötődött 1703-hoz, mint 1956 1848-hoz. A magyar nép szabadságérzete 1703-ban érte el először azt a fokot, hogy fel tudtak kelni az elnyomók ellen. A Rákóczi-által képviselt tiszta és nemes gondolkodás nagyon hiányzik a mai világból. Ezért is kéne a politikának támogatni emlékének felidézését. 1989 előtt volt az Aczél-kreálta tilt-tűr-támogat rendszer. Minket inkább megtűrtek, támogatásban nem részesültünk. A most megkapott 2 millió forint is azt mutatja, hogy még mindig csak tűrnek…Hiszen ez az összeg a 43 milliós költségvetésnek elenyésző része.

 –1994 óta ön az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója.

 – 1994-től Blaskó Balázs kollégámmal és barátommal ketten vezettük az Agria Játékok Kft. –t, 2011 januárjától, miután Balázs az egri színház direktora lett, egyedül képviselem az Agria Nyári Játékokat.

 –A kassaiak is bemutatkoznak idén?

 –Nem is egy, hanem két színdarabbal. Tíz évre visszanyúló hagyomány szerint, az első bemutatóra, június második hétvégéjén Sirokban kerül sor. Idén, „ a Boldog születésnapot”-című vígjátékot játsszuk június 18-án, a Kassai Thália Színház művészeinek előadásában, majd augusztus 10-én kerül bemutatásra az egri várban Zerkovitz örök érvényű operettje a Csókos asszony. Azért ott, mert idén felnőtt előadásokat csak a várban tudunk nyáron játszani. Korábban a Líceum belső udvara volt a fő játszóhelyünk, ami Európa egyik legszebb barokk tere, és közel 1200 nézőt képes befogadni. Az átalakítások miatt idén a vár adottságainak megfelelő programot kellett kialakítanom.

 –Miért döntöttek úgy, hogy az Egri csillagokat minden évben játsszák? Biztos remek darab, bár én még nem láttam. Nem tartanak attól, hogy a régióban élők, ha meg akarták eddig nézni, akkor már megtették?

 – Nem. 2003-ban mutattuk be először az Egri csillagokat, s azóta folyamatosan a nyári játékok műsorán van. S az előadásszámot sosem a nézők, hanem a rendelkezésre álló anyagi keret befolyásolta. A darab közönsége pedig három táborba sorolható. Ennek az előadásnak kialakult már egy törzsközönsége, ami legalább egy előadásnak megfelelő nézőszámot produkál évente. A szervezéstől kapott információk alapján tudjuk, hogy külföldről nagy az érdeklődés, ők interneten vásárolják a jegyet. Tehát idegen anyanyelvűek is megtekintik az előadást. Ezért el lehet mondani, hogy a közönségünk 1/3 része a határon túlról érkezik. Az itteni szálláshelyek vezetőitől tudjuk, az előadások napjaira foglalják le a szállásokat a külföldiek. Ezért én már januárban lekötöm a produkciókat és azokat az interneten megjelenítem. A maradék rész pedig az ország különböző tájairól érkezik. Rossz idő esetén szinte ég a telefonom a hívásoktól, s az ország különböző részeiről érdeklődnek: megtartjuk-e az előadást. Esőnapokat is tervezünk, mert az időjárás kiszámíthatatlan. 

 –Igaz, hogy 1994 előtt szüneteltek egy ideig az egri szabadtéri játékok?

 –Igen! 1991 és 1995 között anyagi okok miatt szüneteltek a nyári játékok Egerben. Nem volt okos döntés a színház tagozataként működtetni a nyári játékokat. A színház mindig forráshiányos, így az adott színház a hiányt először azzal töltötte fel, amit a nyári játékokra utalt a fenntartó. 1991-ben volt utoljára Egerben a régi rend szerinti nyári színház, de akkor is csak egy darab került bemutatásra. Ezután, csak a mi vállalkozási formánk volt az, ami megmutatta, ha külön számlán kezeljük a nyári játékokra szánt pénzt, akkor sikeresek lehetünk.

 –Az egriek mennyire érzik magukénak ezt az intézményt?

 –Nagyon szeretik: maguk is eljárnak a nyári színházba. Az előadások általában 80%-os nézettségűek, míg az Egri csillagok kivétel nélkül teltházasak. Az egri kereskedelem, idegenforgalom is növekedett 1995 óta, miután beindultak a nyári játékok. A turizmus pedig jelentős pénzt hoz a városnak. Tehát a kulturális produkciók nem csupán önmagukban léteznek, hanem több hozadékuk is van. A Szépasszony-völgy is akkor a legjobban látogatott, mikor a városban zajlanak a nyári játékok.

 –Terveink szerint az egri nyári játékokat lapunk figyelemmel kíséri. Beszéljünk most az idei műsorról.

 –Amint említettem: a várban tartjuk a felnőtteknek szóló előadásokat, s még létezik két játszóhelyszínünk. Az ifjúsági előadásokat a Forrás Gyermek-és Ifjúság Ház előtti téren, a gyermekeknek szóló előadásokat pedig az Érsek Udvarban tartjuk. Ezek a gyermekeknek szóló produkciók kísérő előadások. Tehát a várbeli előadásokkal tartjuk egy napon azokat. Ennek célja, hogy az egész család számára kikapcsolódást nyújtsunk. Összesen 20 gyermekelőadást vettünk műsorba három különböző színjátszó-csoport közreműködésével. A várban a Grúz Népi Táncegyüttes műsorával veszi kezdetét az idei rendezvényünk. Ezt Mága Zoltán-koncert követi, ami még eddig Egerben nem volt. Azt még nem tudjuk, hogy A fejedelem c. történelmi musicalünket be tudjuk –e mutatni…Lesz még két nagyszabású táncprodukció. A Tenkes kapitánya, ami a Honvéd Táncegyüttes előadása, a Transit –Határtalan táncok pedig a Presidance Company-é. Közös produkciónk a Szigetvári Önkormányzattal a Zrínyi 1566. c. történelmi musical. Az Egri csillagokat idén négy alkalommal játsszuk. Sasvári Sándor, Gergely Róbert, valamint Détár Enikő is koncertezik nálunk, s az egész rendezvényt az Irish Dance premierje zárja. Azt gondolom, hogy ma Magyarországon nincs más ilyen programajánlattal rendelkező szabadtéri színház. Jegyeket a www.agrianyarijatekok.hu (VIGYÁZAT HONLAPCÍM) oldalon utánvétellel lehet megvásárolni. Május végétől pedig Egerben, a főiskola előtt, egy pavilonban áruljuk a jegyeket. Nem árt szólni a jegyárakról sem a gazdasági válság miatt. Mi azt szeretnék, hogy minél többen látogassák a produkcióinkat, ezért a várbeli előadásokra – a Zrínyi-darab kivételével – 3500-3900 ft-os egységáron áruljuk a jegyeket. A gyermek előadásokra 650 -850 ft a belépő. Ezek az árak a többi szabadtéri színházakhoz képest igen alacsonyak. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a musicelek, az operettek önfenntartóak. Ez nem igaz. Ahhoz, hogy egy történelmi musical színpadtechnikailag professzionális legyen, elég sok anyagi forrás szükséges. 

 –Ön játszik, rendez, igazgat, és előadói esteket is tart. Április 8-án egy egri közösségi házban került sor az ön Örökkön háborog a tenger című József Attila estjére. Kedves művész úr! Mennyien kíváncsiak ma József Attilára, s egyáltalán vannak, akik a celeb-műsorok helyett inkább beülnek egy művházba, és verseket hallgatnak?

 –Április 8-án meleg, tavaszi nap volt, s azt hittem, hogy ezért inkább a szabadba mennek ki az emberek, igen meglepődtem az este, mert a 220 férőhelyes nézőtéren közel 200 ember foglalt helyet. Ezt a közel egy órás műsort úgy figyelték végig, hogy látszott, nyitottak a gondolataimra. Szerénytelenség nélkül mondhatom: 14 önálló estem van. 1989 óta élek Egerben, de ez volt a városban az első ilyen fellépésem, holott az országot, s a világot is járom ezekkel a műsorokkal. A mi művészetünk egyik alapja, hogy ha kell közvetlenül, egy szál gitárral a kézben is ki tudjunk állni a publikum elé, s olyan gondolatokat adjunk át, amikre ma, ebben az értékvesztett világban,- amikor legtöbb helyről a silányság, a trágárság árad, - szükség van. Boldog vagyok, hogy átadhatom az embereknek azt, amit másoktól kaptam. Nagy élmény egy ilyen előadás után látni a nézők szemét.

 –Igaz, hogy a kassai vendégszereplések és az előadói estek is azért jöttek létre, mert önt évekig negligálták az egri színházban?

 –Ez csak Kassa vonatkozásában igaz. Mindig közel álltam a versekhez. Versekkel felvételiztem 1975-ban a főiskolára, s már mint hallgatót, az ottani szervezők engem kértek föl arra, hogy osztálytársammal együtt műsort szerkesszek. 1977-ben állítottam össze a József Attila-műsort és azzal bejártam az országot. Természetesen, ahogy változik a művész habitusa, ahogy érik, úgy változik a műsor szerkezete is. 1986-ban pedig az USA-ban és Kanadában is felléphettem a Magyar vagyok c. műsorommal. 1988-ban pedig Ausztráliában szerepeltem. Ezeket a fellépéseket mind állami támogatás nélkül valósítottam meg. Sokszor fellépek a határon túli – erdélyi, felvidéki – magyar közösségek előtt, s ilyenkor soha nem a pénz a motiváló erő.

 –Nem lehetett önnek könnyű gyerekkorában sem, hiszen kitelepített szülők fia volt. Ez a bélyeg sokáig megmaradt a homlokán?

 –Négy évvel a kitelepítés után jöttem a világra. Szüleim hihetetlenül szorgalmas, és nagy teherbírású emberek voltak. Soha nem láttam őket szomorkodni. Azt mondták nekem: a legkisebb jónak is örülni kell. Így megtanultuk felfedezni az apró kis csodákat. Szüleim soha nem nehezteltek senkire, és csak évtizedek múlva meséltek a kitelepítésről. Ami fontos volt, az a szellemi és lelki gazdagodás. Szüleimet a munkahelyükről is eltávolították, mert lefényképezték őket, hogy templomba járnak. Ez sem tántorította el hitüktől: misére jártunk, két testvéremmel együtt elsőáldozók is voltunk. Ebből a nevelésből adódik, hogy képtelen vagyok elképzelni az életet hit nélkül. Nem tudok úgy ébredni, hogy ne tudnám világosan, mi is az én feladatom, amit az Isten rendelt számomra.

 –A művészet létezhet-e hit nélkül?

 – Az igazi művészet, véleményen szerint nem! A Jóistennek köszönhetően nagyon sok kiváló művésszel találkozhattam. Tőlük nem csak szakmát tanultam, hanem mást is: tartást, szerénységet, alázatot, tiszteletet. Mindenki, aki nagyszerű színész volt, valamilyen szinten mind a hithez kapcsolta a művészetét. Gyökér nélkül elhal a virág. Az a „művész,” aki képes a transzcendentális világ üzenetét tolmácsolni a közönség számára. Amikor ez sikerül, akkor jöhet létre a csoda, a katarzis.

Medveczky Attila