vissza a főoldalra

 

 

 2011.06.03. 

A vagyonfelosztással az esztergomi polgármesterasszony köre járhat jól

Tétényi Éva csak a Fidesztől független

Egy hónappal ezelőtt lapunk már foglalkozott az esztergomi politikai botrányokkal. Így Tétényi Éva és köre menetelésével és vádjaival. Most új fejezetéhez érkezett az esztergomi krónika. A kormányhivatal május 19-ére rendkívüli testületi ülést hívott össze Esztergomba. A hivatal szerint Tétényi Éva polgármesternek kötelező levezetnie az ülést. Tétényi Éva azonban közölte, amikor alkotmányellenes, illetve a jogrenddel egyértelműen ellentétes működés van, létezik a polgári engedetlenség. Így a polgármesteri elégedetlenségre hivatkozva nem vezette le az ülést. A Fidesz–KDNP frakció szünetet rendelt el, és másnap, 20-án reggel 9-kor folytatták a testületi ülést.

 – A szünet után sem vett részt a testület munkájában a polgármesterasszony? – kérdeztem Steindl Balázstól, az esztergomi önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának vezetőjétől.

 – Utána sem jelent meg, pedig nagyon bíztunk benne, hogy levezeti az ülést. Az pedig, hogy egy polgármester polgármesteri elégedetlenséget hirdet, abszurdum, egy nem létező jogi kategóriát fogalmaz meg. Tétényi Éva a kormányhivatal által összehívott csütörtöki testületi ülés előtt sajtótájékoztatón közölte, nem hajlandó levezetni az ülést, és lemondásra szólította fel a képviselőket. A polgármester- asszony bejelentésével aláírta a város halálos ítéletét, ugyanis ezzel egyenesen a vagyonfelosztás szakadékába löki Esztergomot, az adósságrendezési törvény értelmében. A polgármester- asszony megvárta a 18 órát, bejelentette a polgármesteri engedetlenséget, majd kivonult a teremből. Ezt követően két Fidesz–KDNP-és képviselő közösen kérte Tétényi Évát a sajtó képviselői előtt, hogy Esztergom érdekében menjen be a Polgármesteri Hivatal Nagytermébe és kezdjen el dolgozni, tartsa meg a testületi ülést, mert sem a képviselők, sem a polgármester nem engedheti meg magának, hogy cserben hagyja az esztergomiakat, akik számítanak rájuk. Tétényi Éva viszont elhagyta az épületet. Mi abban bíztunk, hogy polgármesterasszony a város jövőjét szem előtt tartva végre befárad a nagyterembe, és elkezd dolgozni, ezért rendeltünk el szünetet. Akinek az a feladata, hogy a város érdekeit szolgálja, az nem jelenthet be semmilyen elégedetlenséget. Lemondani nem akar, de azzal, hogy ő tudatosan nem jön be a képviselőtestületi ülésekre, veszélyezteti a város működését. Ha nem jön be a polgármesterasszony május 25-éig a testületi ülésre, akkor a város vagyonát automatikusan feloszthatják, hogy a hitelezőket kielégítsék. Testületi ülések nélkül számos esztergomi intézmény zárhat be, közöttük a több mint 280 fogyatékos, sérült gyermeket ellátó Montágh Imre Speciális Iskola, veszélybe kerülhet továbbá az esztergomi kórház működése, megállhat a bírósági ítélkezés, ülnököket, cégek vezetőit kéne megválasztanunk, rászoruló, hátrányos helyzetű többgyermekes családok kerülhetnek utcára, júniustól leáll a szociális segélyek kiosztása, megbüntetik az önkormányzati cégeket. És ezek csak a legfontosabbak azok közül, amelyekben azonnali döntések meghozatala szükséges. Ezek mind olyan ügyek, amelyek miatt feljelentést tehetnénk Tétényi Éva ellen, mert vagyoni kárt okoz, s egyes polgárok életét is megnehezíti.

– Mielőtt továbbmennénk és bármilyen pártkérdésről esne szó: beszéljünk a vagyonfelosztásról. Egy hónappal ezelőtt már érintettük ezt a kérdést, de lényeges újra szólni róla. Hiszen itt már rég nem arról szól a történet, hogy ki mennyire van megsértődve Meggyes Tamásra, az előző városvezetőre, és dacból nem támogatja. Tehát ez nem egy „szeret-nem szeret” játék.

 – Valóban ez a leglényegesebb kérdés, hiszen egy vagyonfelosztással Esztergom meglévő értékeit – ingatlanjait, kötvényeit, befektetett eszközeit– osztanák fel a hitelezők kielégítésére. Az megint egy másik kérdés: ehhez a vagyonhoz, ingatlanokhoz kik jutnak majd hozzá töredék áron. Talán a polgármester mögött álló személyek? Azt is tudni kell, hogy egy vagyonfelosztásnál már nem azt vizsgáljuk, melyik iskolát tudjuk megmenteni, hiszen akkor nincs mérlegelési lehetőségünk. Így intézmények, cégek kerülnek veszélybe. Ez is mutatja: nem politikai csatározásról van szó, hanem Esztergom jövőjéről.

 – Említette Tétényi Éva körét. Ebben a galeriben vannak szocialisták, jobbikosok, LMP-sek; elég megfigyelni, kik vettek részt egy ún. alsóházi, egy alternatív képviselőtestületi ülésen. Mondanom sem kell, hogy ezeken az üléseken részt vett a polgármesterasszony. Gondolom, a tagok várnak valami ellentételezést Tétényitől.

 – Olyan emberek ülnek ebben az „árnyéktestületben”, papírforma szerint annyira ellentétes világnézetűek, hogy felvetődik: miként tudnak szót érteni egymással. Valójában nincs szó semmilyen csodáról, hiszen egy közös irányítás alatt működnek. S ezek az emberek mind valamire várnak, tán a hatalomra… Holott minket vádolnak azzal, hogy hatalomvágy miatt nem szeretnénk lemondani. A városnak választott képviselői vannak, olyanok, akik dolgozni szeretnének, ezért teljesen felesleges ilyen „árnyéktestületeket” létrehozni. Ez nevetségessé is teszi a várost. Ráadásul ott ül az „alsóházban” a listáról bejutott szocialista képviselő is, ami kis iróniával arra utalhat: ő önmaga árnyéka.

 – Tétényi Éva május 19-ei sajtótájékoztatóján felvetette: mondjanak le a képviselők. Ez csak önökre vonatkozik, vagy az ellenzékiekre is?

 – A három ellenzéki, a szocialista, a jobbikos és az LMP-és – az eddig tevékenységükből arra következtetek –Tétényi irányítása alatt áll. Bizonyára ők is lemondanának… De nem is ez a lényeges, hanem az, hogyha mi lemondanánk, akkor semmi sem állja útját a vagyonfelosztásnak.

 – A május 19-ei ülést ön vezette le. Erre önnek van jogosítványa?

 – Április 12-én elfogadtuk a Szervezeti és Működési Szabályzatot és a reorganizációs tervet. Erre reagált a kormányhivatal, s kimondta: mi eljárási hibákat vétettünk akkor, így nem szabályos körülmények között történt az ülés. Ettől függetlenül az akkor meghozott rendeletek hatályosak, mert a jegyző aláírta. Majd az Alkotmánybíróság eldönti, hogy szabályosak-e. Tehát: a Fidesz–KDNP képviselő csoportja kisebb, formai-eljárási hibát vétve éppen az alkotmányos jogok érdekében fogadta el a reorganizációs tervet és az SZMSZ-t, amelyben döntött a polgármester helyettesítéséről, hiszen így biztosított az önkormányzás zavartalanságának fenntartása. Így nekem jogomban állt az ülést levezetni. A 20-ai ülésen nem hoztunk döntést. Bízom benne, hogy minél hamarabb összehívja a testületi ülést a kormányhivatal. Ha most sem jön el polgármester asszony akkor már nincs mérlegelési lehetőségünk, döntenünk kell a reorganizációról és az egyezségi javaslatról, hogy a vagyonfelosztást elkerüljük. Bízom benne, hogy az Alkotmánybíróság majdani döntésünket nem hatálytalanítja. Mi most egy kisebb szabálytalansággal próbáljuk meg az egész város érintő katasztrófát elhárítani.

 – A polgármesterasszony a kormányhivatal állásfoglalását mindenhol örömmel közli. Ugyanakkor Tétényit idézem: „a napirendekből egyértelműen kiderül, hogy a fideszes képviselők az eddigi gyakorlatot kívánják folytatni immár a Kormányhivatal közreműködésével.” Tehát Tétényi Éva már a kormányhivatal és az esztergomi fideszesek összejátszását vizionálja?

 – Valóban érthetetlen, miként is gondolja mindezt Tétényi Éva, holott ő követ el törvénysértést azzal, hogy nem vezeti le az üléseket. Mi írásban ezt jeleztük is a kormányhivatal felé. A jogszabály szerint, ha a képviselők kezdeményezésére nyolc napon belül nem hívja össze a település vezetője a testületi ülést, akkor 15 napon belül, azt a kormányhivatalnak kell megtenni. A megyei kormányhivatal pedig azokkal a napirendi pontokkal hívta össze a testületi ülést, amelyek az elmúlt hetekben elmaradtak döntés hiányában.

 – Mindenki emlékezhet arra, hogy amikor a Fidesz még ellenzékben volt az országgyűlésben, s kivonultak az ülésteremből, amikor Gyurcsány bent tartózkodott, akkor több baloldali médium felvetette: nekik nem jár ezért tiszteletdíj. Kérdés: menetelésért, néptribunusságért jár fizetés egy polgármesternek?

 – Egyik sajtótájékoztatón meg is kérdeztem: ha Tétényi Éva március 31-én bejelentette a tartós akadályoztatást, akkor mire veszi fel a fizetését? Mi minden- nap bent vagyunk a hivatalban, ellenben Tétényi Éva többször feljár a fővárosba szerepelni, a balliberális média egyik kedvenceként nyilatkozik, szinte mindig tart valamilyen fórumot, marginális rendezvényeken jelenik meg. Nem is polgármesterként, hanem már-már színésznőként viselkedik.

 – Ha már a színészetről beszélünk: ez az egész esztergomi történet nem egy előre ügyesen megírt színjáték? Azzal, hogy tavaly így kampányoltak: Fidesz igen, Meggyes nem, már tudhatták a következő felvonás cselekményét.

 – Nagyon veszélyes játék, amit a polgármesterasszony és támogatói űznek. Tétényi Éva mindig azt hajtogatja: független, egy párt sem befolyásolja. Erre mit látunk? A parlamentben Vona Gábor állt ki mellette, majd Tétényi részt vett az LMP gyűlésén. De ami a leglényegesebb: a polgármesterasszony elment az MSZP majálisára. Ezután beállított egy helyi KDNP-fórumra, ahol Harrach Péter elhatárolódott tőle. Megmondta neki: aki elfogadja egy párt segítségét, nem mondhatja azt, hogy független. Egy biztos,Tétényi Éva egyedül a Fidesztől független.

 – Egyre több civil szervezet alakul a városban – igaz, ezek tagságáról nem tudni semmit – de mind Tétényi mellett vannak.

 – Nem véletlenül mondta többször a polgármesterasszony, hogy ő akár Orbán Viktor kihívója is lenne 2014-ben. Most, mikor gyengék az ellenzéki pártok, sokan civil köntösben támadják a Fideszt. Esztergomban zajlik ennek az országos politikai színdarabnak a főpróbája. Ha minket lemondatnak, s a „függetlenek” szerephez jutnak, akkor biztos vagyok benne: ezt az akciót több városban is beindítják.

 – Az is ügyes fogás volt az önök ellenfeleitől, hogy nőt indítottak a polgármesteri posztra. Hiszen a gyengébb nem képviselője iránt sokszor nagyobb a rokonszenv.

 – Ez így van. Mi mindig tisztelettudóan beszéltünk polgármesterasszonnyal, nem pocskondiázzuk őt, szépen kérjük: jöjjön be az ülésekre. Azt látom, többen ráébredtek: amit Tétényi Éva az elmúlt hónapokban művelt, az nem szolgálja a város érdekét. Ha nem vezeti le az üléseket, annak következményeit a polgárok a „saját bőrükön” érzik meg. Amennyiben mi nem tudunk döntést hozni, több ember munkahelye, és segélyezése kerül veszélybe. Akkor rádöbbenhetnek a hajdani támogatók, hogy itt egy Gyurcsány-epigonnal van dolgunk. A látványpolitizálás mögött álló semmittevés, és a direkte romboló magatartás az, ami Tétényiben és Gyurcsányban közös. Meg merem kockáztatni, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a tanácsadója. Az utóbbi időkben egyre több esztergominak nyílt fel a szeme. Tétényi Évát kereszténynek, hívőnek, polgárinak mutatták be a kampány során. Aki ezért szavazott rá, megdöbbenve látták: Tétényi Éva jelen volt a szocialisták majálisán, s vígan parolázott Lendvai Ildikóval, Mesterházy Attilával.

 – Beszéljünk Tétényi Éva és a jegyző közti ellentétről! Tétényi egy közleményben fájlalta, hogy a jegyző nem teljesíti az ő utasításait.

 – Arról nincs információm, hogy jegyzőasszony milyen utasításokat tagadott meg. Tétényi Éva azt fájlalja, hogy a jegyző olyan intézkedést hozott, miszerint aki belép a polgármesteri hivatalba, annak rögzítik a személyi adatait. A mögöttes ok az lehet, hogy Tétényi Éva emberei rendszeresen bejártak a hivatalba. Azt mondják: az ő önkénteseiről van szó. No, de ezek az emberek nem köztisztviselők, nem tettek le semmilyen esküt, miszerint, a belső információkat, adatokat nem adják tovább. Nem is olyan régen idegen emberek tartózkodtak az alpolgármesteri szobában, és a számítógépen kerestek adatokat. Kiderült, hogy polgármester asszony önkénteseiről van szó, akik a sajtóreferens kódjaival léptek be a hivatal belső rendszerébe. Akkor a jegyző feljelentést tett. Ezek után elképesztő, hogy minket vádolnak jogsértésekkel.

 

Medveczky Attila