|
 2011.06.17.
Hazájáért harcolt, halnia
kellett
Domonkos László: Francia Kiss Mihály élete és halála
Az
idei könyvhét egyik keresett sikerkönyve Domonkos László legújabb
keletű írása, Francia Kiss Mihálynak, a Rongyos Gárda egykori
legendás harcosának állít méltó emléket. Francia Kiss Mihályt
még 1994-ben is méltatlannak találta a magyar igazságügy a
felmentésre, az SZDSZ ávós örökös országgyűlési képviselői
ezt megakadályozták.
„Annyi
bizonyos, hogy a legfelsőbb bíróság 1994. november 28-án
megtartott nyilvános ülésén – a terhelt lánya által benyújtott
felülvizsgálati indítvány nyomán – a háborús és egyéb bűncselekmények
miatt Francia Kiss Mihályra 1957-ben kiszabott halálos ítéletet
hatályában fenntartotta.”
Párját
ritkítja a Francia Kiss Mihály ellen indított rágalomhadjárat,
ami rögtön 1919 augusztusa után megindult a kommunista-zsidó
emigráció részéről. 1947-ben ez folytatódott. 1957-ben a vád
tárgyát képező időszak után 40 évvel aztán végkifejletéhez
közeledett a Francia Kiss elleni irtóhadjárat. Ismét perbe
fogták, és a 70 éves öregembert felakasztották. Maga a kivégzés
is kegyetlen volt; a krónika feljegyzi: az 56 utáni megtorlás
során két hős szenvedett hosszan az akasztófán: Mansfeld Péter,
a 18 éves gyerek, és Francia Kiss Mihály, a 70 esztendős öregúr.
Mansfeld Pétert 17 percig hagyták haldokolni, hörögni a bitófán,
Francia Kiss Mihályt 7 perccel tovább. Nagy dicsősége ez a
bolsevizmusnak, a kegyetlen terrornak.
Milyen
légkörben élt Francia Kiss Mihály és kik vették körül az
ellenfelek közül? Olvassunk bele Domonkos László könyvébe.
„Bizonyos
Roboz Imre (hazatérvén az Apolló kabaré alapítója, később
a Vígszínház, majd a Fővárosi Operettszínház igazgatója)
ekkoriban maga vallott erről, többek között imígyen:
„Drága
ifjúságom szemétdombja, álmaim temetőárka, Budapest székesfőváros,
kis csirkefogók Eldorádója, mit sajnálhatnék belőled? Ne
cseréljem-e el a Rákóczi utat Berlinért, a Dob utcát Párizsért,
a Kálvin teret Londonért, a Múzeum kertet az olasz tavaszokért,
a belvárosi kávéház karzatát az óceánok mérhetetlenségéért,
az Astoria 4. emeleti szobáját a New York-i kikötőért, ahova
messzire ragyog a World aranykupolája, a Vígszínház művésznőjét
a csodálatos kis tokiói színésznőkért… Pokolba a
parasztnak, féregnek való nosztalgiával, tűzre minden, minden
pesti gondolattal, magyar gonddal, magyar ragadással… Mit
silbakoljak a régi magyar tragédia függönye előtt, hátam mögött
a magyar táj. Hadd maradjon… Hadd pusztuljon… A magyar röggel,
magyar szóval, akár sohase találkozzam többé.””
„Budapest
székesfőváros kis csirkefogók Eldorádója.” Így
nyilatkozik Magyarország fővárosáról bizonyos Roboz Imre.
Bizony igaza van. Kis csirkefogók Eldorádója volt 1919-ben a
dicsőséges 133 nap a Tanácsköztársaság idején Budapest. Kis
csirkefogó volt Kun Béla, a kolozsvári betegpénztár könyökvédős
alkalmazottja, aki tolvaj volt a javából, kis csirkefogó volt a
perverz gyilkos Szamuely Tibor, kis csirkefogó volt Gábor Andor,
az „író”, és kis csirkefogó volt az a pár száz ember,
aki a dögvészt hozta rá Magyarországra. A dögvészbe üldözött
Magyarországot, a hazát, a földet és a népet meg a váltig rágalmazott
Francia Kiss Mihály védte. Ezt bizonyítja perrendtartásszerű
pontossággal Domonkos László a könyvheti könyvében.
A
tanácsköztársaságiak a nyulak fürgeségével a vörös Bécsbe
menekültek.
„A
bécsi főhadiszállás másik reprezentánsa már a
mai Magyarországon
is lényegesen ismertebb név: Gábor (Greiner) Andoré. A Ludas
Matyi első, híres szerkesztője Déry Tibor jó barátja, aki az
Ítélet nincs szerint az elsők között figyelmeztette a nagy írót,
a nevezetes Felet-vita alatt a rá leselkedő életveszélyre, némát
átadva neki a Buharin-per bekötött jegyzőköny- vét… az aggódó
szívű, együttérző barát 1945-ben szovjet tiszti egyenruhában
érkezik vissza Budapestre, akárcsak Illés Béla, a Kárpáti
rapszódia írója. Pályáját az első világháború előtt a könnyű
fajsúlyúnak is csak meglehetős jóindulattal nevezhető pesti
orgánumnál, a „félvilág kedvenc lapjában, a Fidibuszban
kezdte.” Miként Mályusz Elemér fejtegeti, itt írta malackodó
rigmusait, és szemérmetlenkedő, prózai műveit, melyeknek
olvastára a legvastagabb bőrű férfiábrázat is elpirult… A
„mulattató bohócból” ahogyan Mályusz minősíti, Kun Béláék
terroruralma idején a hatalom lelkes híve, az új világrend
elszánt kommunista harcosa lesz.”
De
nézzük tovább a neveket, a dicsőséges 133 nap neveit.
„Kunfi
mellett még két menekült népbiztos buzgólkodik a magyarországi
hírek külföldi terjesztésében: Böhm Vilmos és Rónai (Rosenthal)
Zoltán. A bécsi magyar újságnál dolgozik Németh Andor és Gábor
Andor mellett Balázs Béla (Bauer Herbert), Bíró (Blau) Lajos.
Később az újság hetilap kiadásának főszerkesztőjeként Bölöni
György, Fényes (Fein) Samu, Jászi (Jakubovics) Oszkár, de közöttük
van, ha rövid ideig is, (alkalmatlanság miatt kirúgták) Déry
(Deutsch) Tibor és a már ekkor is mindinkább külön utakon járó
Kassák Lajos.”
Kassák
azért más volt. A névsor természetesen korántsem teljes, sőt,
nagyon is hiányos, mert azért a magyar árulóknak vastag volt a
névjegyzéke. E „tiszteletre méltó” társaság jelzése után
helyezzük el Francia Kiss Mihály alakját. Azt írja róla a könyv
szerzője:
„Ahol
tudott, segített, s ha erre nem volt mód, gondosan feljegyezte a
gyilkosok, felbujtók és spiclik nevét. Lánya így vall minderről:
„A
dolga az volt, hogy felmérje a vörös katonák mozgását,
valamint hogy álruhában járja a falvakat és feljegyezze,
kiknek a javaslatára hajtották végre a polgári lakosság megbüntetését,
a vérengzést. Mihály jelen volt Dunapatajon, ahol a
felakasztott ártatlan emberek alól kigurul a teherautó, ott van
Hartán, Kecelen, Dunaföldváron, Kecskeméten.
–
A legjobb kém volt, ezt még a vörösök is elismerték, földművesnek
öltözött, ami neki egyáltalán nem okozott nehézséget, s
Szegedről a fővárosba vezető utakon többször járt gyalog,
kapával a vállán, s amikor a kommunisták vonalain megállították,
csak annyit mondott: ide megyek a szőlőbe kapálni… Közben
megjegyezte, hogy kik szervezték a békés emberek elleni megtorlást…
Ő az, aki rendkívüli fontosságú, nagyon értékes információk
egész sorát szerzi meg a vörös terror elkövetőiről, a kommün
kollaboránsairól, a gyilkosságok, kínzások értelmi szerzőiről,
a burzsoának, osztályidegennek, ellenforradalmárnak kinevezett
szerencsétlen áldozatok hóhérkézre juttatóiról, a személyes
bosszúból, rosszindulatból, irigységből árulkodókról, a
szomszédjaikat, haragosaikat gyakran a halálnak feladókról,
felbujtókról és a végrehajtókról.”
Ez
volt a fő bűne Francia Kiss Mihálynak, és ezért rágalmazták
gyilkossággal meg mindennel, és ezért üldözték egészen az
akasztásáig, 1957-ig. 37 éven keresztül nem hagytak
nyugodalmat Francia Kiss Mihálynak ősi ellenségei, az akkori
bolsevikok, és a korai SZDSZ-esek. De volt más bűne is Francia
Kiss Mihálynak, a Rongyos Gárda. Ők védték Nyugat-Magyarországon
a haza földjét az osztrák elszakadástól.
„A
Rongyos Gárda hol itt, hol ott bukkant fel, kiszámíthatatlan,
gyors és ügyes akcióival egyfolytában zaklatja, nyugtalanítja
a román csapatokat. Sok esetben fegyverük sincs: a jelentkező
parasztok vasvillával vagy bottal jönnek, fiatalok, idősebbek
vegyesen. Héjjasék látják: az érdemi ellenállás csak
komolyabb fegyverszerző akciók révén lehetséges. Francia Kiss
Mihály helyi kollégái a Rongyos Gárda hírszerzői, a legtöbb
esetben csikóslegények, magányos tanyai emberek jelentik, hogy
Örkényről Budapestre négy teherautónyi, Lajosmizséről
Kecskemétre egy vonatszerelvény fegyver- és lőszerszállítmány
indul. A teherautókat kísérő pihenő, italozó románok az
adacsi kocsmánál csapnak le. A szerelvény két tehervagonját
pedig Kecskeméttől 11 km-re Kisnyírnél egy alig néhány főből
álló lovas csapat kapcsolja le gyorsan és eredményesen. (Egy másik
világháborús repülőtiszt Francia Kiss Mihály későbbi jó
komája és harcostársa a sok legendás, rongyos név között az
egyik leghíresebb, bizonyos Kaszala Károly, az osztag
parancsnoka.)
E
néhány hónap alatt a Rongyos Gárda olyan félelmetes hírnévre
tett szert – Héjjas fejére vérdíjat tűztek ki a románok
–, hogy mikor 1919 novemberének közepén a románokat végre
kiparancsolják a Duna-Tisza közéről is, a helyőrség
parancsnoka – írja Földi Pál – félve a nép jogos haragjától,
kapcsolatot keresett Héjjas Ivánnal azzal a kérő üzenettel,
hogy hagyják őket békességgel elvonulni, és biztosítsák őket
a népharagtól.«”
A
Rongyos Gárda megvédte Sopront és Ágfalvát, harcolt a románok
ellen mindvégig, amíg itt kalamoltak Magyarország szívében,
és sajátos módon készítette elő a ruszin földet a magyar
hazához történő viszszatérésre. Az ávós ivadékok ezt nem
bocsátották meg sosem Francia Kiss Mihálynak, nyakába
akasztották Kalmár Vilmos halálát. Kalmár Vilmos a Duna-Tisza
közén élt, zsidó kereskedő volt. Jellemző, Kalmár Vilmos
halálát hogyan akasztották Francia Kiss Mihály nyakába.
„Én
soha nem laktam Pusztamérgesen, s az alábbi vallomáson tartalma
az 1919 nyarán közvetlenül a kommün bukása után meggyilkolt
Kalmár Vilmos nagybátyám családtagjai által közölteken
alapszik. Innen tudom, hogy ha jól emlékszem (?) egy szombati
napon délután megjelent a háznál több fegyveres katona, kik közül
határozottan csak Francia Kiss Mihály nevére emlékszem vissza,
és Kalmár Vilmost magukkal akarták vinni. A nevezettet a
falubeliek nagyon szerették, és az akkori plébános, jegyző,
csendőrök és falubeliek kérték őket, hogy ne bántsák nagybátyámat.
Ezek közül valakinek mutatkozott be Francia Kiss Mihály, és
innen tudom a nevét.”
Micsoda
tanú megjelölése, szóbeszédek, pletykák, és az abszolút
bizonytalan történetmesék. Erre mondták azt korábban a cigányok
ezen a vidéken: nagy hazudgálás volt akkoron. A Kalmár-affér
nagy kitalációja volt a bolsevikoknak. De jól jött Francia
Kiss Mihály befeketítéséhez.
Francia
Kiss Mihály jött-ment a Duna-Tisza közén, Nyugat-Magyarországon,
a ruszin tájon, és bicskával ette a vörösöket. Ezt
terjesztették Bécs- és Párizs-szerte Francia Kiss Mihályról.
Domonkos László levéltári pontossággal igazít el bennünket,
a vádakból egy szó sem volt igaz. Angliában mérsékeltebben
szóltak erről a korszakról.
„Lord
Newton például a következőket mondta az angol parlamentben: »Sohasem
vehetek kézbe haladó irányú lapot anélkül, hogy hosszú leírásokat
ne találnék benne arról, amit »fehérterrornak« neveznek, és
ami Magyarországon most állítólag teljes erővel tombol. Erős
kételyeim vannak arra vonatkozólag, hogy egyáltalán van-e fehérterror.«
Lord Seydenham szintén a parlamentben szó szerint idézte a
budapesti brit követ jelentését: »Terrornak nyoma sincs. Nagy
eredmény, hogy lehetséges volt ezt a szenvedélyes népet,
amelyet a bolsevizmus a sír szélére juttatott, ennyire megfékezni.«
Gorton tábornok, a budapesti brit katonai misszió vezetője: »Egy
nép sem mutatott volna annyi mérsékletet kínzóival szemben,
mint a magyarok.« A zsidó származású Nathan Horowitz ezredes,
az antant katonai bizottságának amerikai tagja jelentésében
azt írta: »Horthy tengernagy hadserege minden méltányos intézkedést
megtesz, hogy az üldözéseket megakadályozza… Nem történt több
kilengés, mint amennyi bárhol is megtörténne ilyen körülmények
nyomasztó hatása alatt.«”
Mennyi
is volt az áldozata a „fehérterrornak”?
„Tény,
hogy a közvéleményt legjobban a Duna-Tisza közén történtek
kavarták fel. Erre játszott rá külföldről a már kifejtett módon
a fehérterror, és a terrorista tömeggyilkosok mítoszát kitaláló
és (évtizedekig élő-ható) óriás léggömbbé felfújó ún.
menekültsajtó. (Egyetlen friss információ a „fehérterror”
tömegméretűen – legalább ötezres számról regéltek –
pumpált áldozatainak valós számáról a HVG 2009. 41. száma
ad hírt egy, az ELTE történész diákjai által nemrégiben készített,
természetesen publikálatlan dolgozatról, amely a legfrissebb
kutatások alapján közli, hogy legfeljebb alig háromszáz
emberről lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a tanácsköztársaságnak
becézett rémuralom bukása után a megtorló akciók áldozata
lett.)”
Egyébként:
„A
kormányzó mindig a Duna-Tisza közét tartotta az országban a
hozzá leghűségesebb rétegnek.
– így Földi. Ezen felül Horthy Miklós a Rongyos Gárdáról
mondta mindig, hogy olyan ütőképes, hűséges erő, amely még
az államvezetés közvetlen védelmét is el tudná látni. Ezért
jutott különleges szerep a Rongyos Gárdán belül is a Mihály
– és Héjjas – szülőföldjéről érkezett kommandósoknak.
Most a feladat: a cseh megszállás alatti Kárpátalján
szabadcsapat akciókkal „elősegíteni” egy esetleges felkelést,
és általában előkészíteni a honvédcsapatok részvételét
az ősi magyar terület visszafoglalására.”
Horthy
kedvelte a Rongyos Gárdát és Francia Kiss Mihályt. Más se
kell több az ellenérdekeltségű ideológusoknak. Hiszen maga
Aczél György mondta: Horthy Miklós böllérkéssel érkezett
Budapestre. Szörnyű. Szörnyű hazudozás.
Francia
Kiss Mihály háromszor állt bíróság előtt. 1920-ban
felmentették. A bíróság elismerte, hogy becsületén semmiféle
folt nem esett. Aztán bíróság elé állította az 1945 utáni
ideológiai népbíróság.
„A
Budapesti Népbíróság Nb. IV. 131/1947-5 szám alatti ítélete
szerint „a távollétében és szökésben lévő a NBR. VI.
paragrafusa alapján bűnvádi eljárás alá vont Francia Kiss
Mihály LXII. r. vádlott, aki 60 éves, Kecskeméten született
és volt kecskeméti lakos bűnös mint a Btk. 70. paragrafusa
szerinti tettestárs, 44 rendbeli bűnsegédi bűnrészes, 22
rendbeli a Btk. 278. paragrafusában meghatározott gyilkosság bűntettében,
továbbá mint a Btk. 70. paragrafusa szerinti tettestárs
egyrendbeli, a Btk. 306. paragrafusa első tételében meghatározott
halált okozó súlyos testi sértés bűntettében… A Népbíróság
ezért a Btk. 278. paragrafusa és a Btk. 306. paragrafusa első tétele,
továbbá az 1945. évi VII. tc. kelt törvényerőre emelt
5900/1945 M. E. sz rendű. r. pragrafusa alapján a Btk. 96. és
99. paragrafusa felhasználásával kötél általi halálra mint
főbüntetésre ítéli. Ezután az ítélet – hihetetlen –
hozzáteszi: ugyanakkor a gyilkosság bűntette miatt emelt vád
alól felmenti.”
Csőre
töltött zűrzavar a Népbíróság ítélete. Hazugság hazugság
hátán, és rágalmazás a végtelenségig. Mert mi történt
ezután? Jó tíz esztendővel később Francia Kiss Mihályt egy
kósza feljelentés alapján elfogják a karhatalmisták
vagy rendőrök, bíróság elé állítják, azt a színjátékot
újra lejátsszák, amit már egyszer lejátszottak, a vádlottat
halálra ítélik, majd kivégzik.
„A
301-es parcella nemzeti kegyhellyé avatásakor a forradalom
Jeanne d’Arcjával Tóth Ilona szigorló orvosnővel kerül egy
sorba. (14. sor, 27. szám) A parcella szélén található az áldozatok
nevét tartalmazó hatalmas tábláról a közelmúltban egy-két
másik névvel együtt eltűnt Francia Kiss Mihályé is. (Információink
szerint néhány évvel ezelőtt az SZDSZ arra való hivatkozással,
hogy háborús bűnösök és köztörvényesek neve is találhatók
a táblán, követelte a névsor átalakítását. A Pofosz akkori
vezetése eleget tett a követelésnek. Új márványtábla készült,
s „A 301-es parcellában nyugosznak” felirat alatt az 1957-63
közötti kivégzettek ABC sorrendben olvasható névsorából már
hiányzik a Francia Kiss Mihály név.)
Napfényes
tavaszi délelőtt Rákoskeresztúron. Itt a 14 .sor. nagyjából
a parcella közepén. Csönd és teljes néptelenség, szemben nem
túl messze már a temetőkerítés, az a bizonyos… Hirtelen
szinte a földből elénk ugorva kerül elénk a kőlapon csak a név
és a születés és halál évszáma. Mihály neve fölé örökzöld
aprócska fenyőgally van tűzve.”
Ez
volt Francia Kiss Mihály élete és halála.
(Domonkos László: Francia Kiss Mihály élete
és halála, Püski– Maszszi Könyvesház, Budapest, 2011.)
Győri Béla
|
