vissza a főoldalra

 

 

 2011.05.06. 

Családpárti kampányt indít a kormány

A nők és férfiak „társadalmi egyenlőségére”, a családi életet támogató munkahelyek fontosságára és az örökbeadás lehetőségére mint az abortusz alternatívájára hívja fel a figyelmet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkársága új pályázatával, rendezvénysorozatával és médiakampányával.

Nagy Anna kormányszóvivő az erről szóló, szerdai sajtótájékoztatón összegezte a kormány azon intézkedéseit, amelyek szándéka szerint eddig is ezeket a célokat szolgálták. Így emlékeztetett rá, hogy a kormány egységesítette, azaz egyszerűsítette és megkönnyítette az örökbefogadást, és bevezette az örökbefogadói gyest; bevezették a nők számára a negyven évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét; visszaállították a hároméves gyes opcióját; és nem adóztatják meg a gyermeknevelés költségeit, azaz bevezették a családi adózást, a gyermekek utáni adókedvezményt.

 Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem professzora, az Egészségügyi Világszervezet Gender and Health munkacsoportjának vezetője különböző kutatások eredményeit összegezve kifejtette: a korán haló férfiak közt nagyon magas az egyedülállók aránya, sokkal nagyobb az esélye a hosszabb életre a házasságban élő férfinak, amit még növel, ha gyermeket is nevel feleségével. Itthon a nők átlagéletkora 78, a férfiaké 70 év. Magyarország konzervatív ország a nemi szerepek megítélését illetően: a férfiak többsége úgy tartja, a mindennapi betevő megkeresésével járul hozzá a család életéhez.

 Eközben ma már több nő jár egyetemre, mint férfi, azaz a nők is egyre inkább aktívan részt vesznek a társdalom életében, nem szükséges, hogy a család megélhetésének teljes terhe a férfiak vállát nyomja. Ezért fontos, hogy a részmunkaidős foglalkoztatást és a távmunkát népszerűsítsék, illetve hogy rámutassanak: a férfiaknak is nagyobb részt kellene vállalniuk a házimunkából, fontos a házimunkából való egyenlő részvállalás. Továbbá fontos a napközik és a gyereksarkok kialakítása. A Tárki felmérése szerint a nők részéről igény van a részmunkaidős foglalkoztatásra, illetve a távmunkára és férjük otthoni segítségére is.

 Soltész Miklós államtitkár kifejtette: az EU PROGRESS közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási programja keretében olyan kampányt indít, amely a nemek közti szolidaritásra és jobb együttműködésre helyezi a hangsúlyt a családi élet tekintetében. Esélyegyenlőségi tudásportált készítenek, amelyen a jogszabályoktól életmódbeli ajánlásokig sok minden megtalálható lesz. Emellett május 5-től két hónapon át esélyegyenlőségi napokat tartanak Budapesten és minden megyében, családi programokkal. Ez az EsélyNap 2011 fesztivál, melynek célja, hogy megismertessék az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósulási lehetőségeit a magyar állampolgárokkal. Fűrész Tünde, a Családpolitikai Főosztály vezetője elmondta: az államtitkárság újra meghirdeti a 2000-ben alapított, ám az utóbbi években háttérbe szorult Családbarát Munkahely díjat, amelynek pályázatát május 13-án hirdetik meg.

 Végül olyan médiakampányt indítanak, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az abortusz helyett, ha nem tudja valaki vállalni a gyermek nevelését, érdemesebb az örökbefogadást vállalni. Soltész Miklós elmondta: a kormány szerint a magyar társadalom nem áll készen az abortusz betiltására, mint ahogy az a lengyeleknél történt, ám pozitív üzenetek megfogalmazásával szeretnék elérni az abortuszok számának jelentős csökkenését. Rámutatott: Szlovákiában tíz év alatt a felére sikerült csökkenteni az abortuszok számát. Emellett felhívta a figyelmet a művi vetélés súlyos lelki következményeire.  

A minisztérium kampányának címe: egyensúly a családban plusz egyensúly a munkában: egyensúly a világban.

 

(SzG/Magyar Kurír)