vissza a főoldalra

 2011.05.20. 

A Táltos könyvkiadó története

Valójában nehéz helyzetben vagyok, ha meg akarok felelni a címben felvetett témának, ugyanis a Táltos kiadóról – a ma már csak gyéren előforduló kiadványain kívül – alig-alig van adatunk. A jelek szerint soha senki sem foglalkozott a történetével. Gyanítom, ennek mindenek előtt a politika az oka: egyetlen kormányzat alatt sem nézték jó szemmel a kiadó működését, radikális nemzeti elkötelezettségét. Tisza Istvánt, Károlyi grófot vagy Horthyt ugyanúgy irritálta a Táltos által közreadott könyvek üzenete, miként később Rákosit vagy Kádárt. Talán mondanom is felesleges, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszakban ugyancsak kevés eséllyel pályázhatott volna a Táltos valamiféle posztumusz elismerésért. A jelek szerint szerzői sem a monarchiában, sem a forradalmak alatt, sem a keresztény kurzus idején, de a szocializmus építésének évtizedeiben főleg nem számíthattak tapsra.

A Püski kiadó történetének hatalmas irodalma van, de kisebb-nagyobb szakmai tanulmányok feltérképezték már a Turul, a Nyugat, a Genius, a Pallas, a Cserépfalvi, a Révai, a Franklin, az Athenaeum, az Exodus kiadók, vagy például az Erdélyi Szépmíves Cég történetét, hogy csupán néhány jelentősebb, a háború előtt működő kiadói műhelyt említsek. A Táltos körül ijesztő csönd tátong: nincs lexikon, amelyben szerepelne, nincs visszaemlékezés, nem volt soha egy rendezvény, egy kiállítás, egy kiadvány, amely róla szólna, nincs egy elismerő hang, amely tevékenységének túl nem értékelhető nemzeti hozamát méltatná. Sajnos az emberek mindig féltek, és nem mertek ujjat húzni a hatalommal. Érthető, de szomorú.

Még szerencse, hogy Dr. Farkas László, a Táltos tulajdonosa és fenntartója jóval bátrabb volt az átlagnál. Ezen a ponton kellene feltüntetnem Farkas László személyi adatait, születési, halálozási helyét, családi indíttatását, végzettségét, közölnöm fényképét, de nem tehetem, ugyanis a világon semmit sem lehet tudni személyéről. Egyetlen korabeli vagy mai lexikonban sem szerepel. Még a mindenható interneten sem találni róla érdemi adatot. Utólag nagyon sajnálom, hogy néhány általam ismert és tisztelt, sajnos azóta elhunyt személyiséget nem faggattam ki Farkas Lászlóval kapcsolatosan. Nincs kétségem ugyanis, hogy Püski Sándor, Hartyányi István, Gombos Gyula vagy Dr. Kovács Zoltán tudtak volna némi eligazítást adni személyét illetően. Szerencsére Budai Balogh Sándor 1962-ben megtalálta és felkereste őt Sövény utcai lakásán. Beszélgetésük teljes szövege nincs birtokomban, de ami belőle megjelent az Irodalomtudományi Közlemények 1985./ 6. számának 704. oldalán, az leginkább Szabó Dezső évente visszatérő depressziójának leírása. Az Eötvös Könyvtárban állítólag őrzik Dr. Farkas kéziratos visszaemlékezéseit, de az általam ismert részletek szerint alapvetően másokról ír benne, nem önmagáról. Azon nagyon gyér információk egyike, ahol nevét egy felsorolásban – egy roppantul igényes és színvonalas írói kör tagjai között –, megemlítik, egy 1920-ban megjelent, Révay Mór János visszaemlékezéseit tartalmazó könyvnek köszönhető. Ebből megtudhatjuk, hogy a századfordulón Mikszáth az István Szállóban rendezte be udvartartását, ahol egy pazarul berendezett teremben házigazdamódra, igazi írófejedelemként trónolva a fő helyen, nagyon élénk irodalmi vitákat provokált. „Ezeknek a Mikszáth-vacsoráknak, főként az István-szállóbelieknek, nagy irodalmi jelentőségük is volt. Ezek vitték bele az irodalmat a politikai életbe”.á

Hála Révay memoárjának, tényként kezelhetjük tehát, hogy Dr. Farkas László a századfordulón valóban létezett, és nem kitalált fantomfigura. Ugyanis sokkal többet nem is tudunk róla.

Igaz, vannak mendemondák, miknek valóságtartamát eleve megkérdőjelezni botorság, pontosan akkora, mint igazolt tényként kezelni őket. Állítólag egy módosabb felvidéki család sarja, jogi doktor volt, aki öröklött kis földbirtokának jövedelmével vágott bele a könyvkiadásba. Rá is ment minden vagyona, és a politikai presszión kívül, talán ez az anyagi ellehetetlenülés volt oka a Táltos viszonylag rövid életének. Hogy ő maga – említett kéziratos memoárján kívül – írt, netán publikált volna valaha is, arról nincs tudomásom.

Soha nem volt a kezemben 1917 előtti és 1923 utáni Táltos kiadvány, ezért nagy valószínűséggel állíthatom, hogy az 1917 és 1923 közötti hét év tekinthető a Táltos kiadó működési idejének. Ezen idő alatt legkevesebb 130 kiadványt jelentetett meg, közülük az általam ismerteket lentebb felsorolom. A Táltos irodája (Táltos Kiadó Vállalat R.T.) az V. kerületi Irányi utca 25. szám alatt egy üzlethelységben volt. Bejárata alig néhány lépésnyire az akkor nagyon felkapott, híres irodalmi találkozóhelytől, a Centrál Kávéháztól, ami jelentős szerepet játszhatott a kiadó felfutásában. 1920-22-ben minden író, aki számított rendszeresen megjelent ott, és akik a Centrálba mentek, egyúttal beugorhattak a Táltos irodájába is, melynek kilincsét nem akárkik adták egymás kezébe: Babits Mihály, Erdélyi József, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Krúdy Gyula, Lendvai István, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Papp Viktor, Ritoók Emma, Szabó Dezső és Szabó Lőrinc, Szemere György, Tersánszky Józsi Jenő, Tóth Árpád és (Bajcsy) Zsilinszky Endre – hogy csak a valóban ismerteket említsem. Majdnem biztosra vehető, hogy Ady csak azért nem volt a Táltos szerzői között, mert neki kényelmes, hagyományos helye volt a Nyugat kiadónál. Itt jegyzem meg, hogy könyveinek címlapját, nem egyszer belső grafikai illusztrálását a zseniális Haranghy Jenő, az Iparművészeti Főiskola professzora, valamint olyan elismert művészek alkották, mint Nagy Sándor (a gödöllői művésztelep vezetője), Körösfői-Kriesch Aladár, Torockay-Wigand Ede, Kós Károly vagy például Bortnyik Sándor. A később elhíresült, nemzeti logóvá vált kiadói embléma, a viháncoló táltos paripa Haranghy Jenő alkotása.

Szabó Lőrinc naplójából kitűnik, hogy Dr. Farkas több ügyet intézett a Centrálban, mint a kiadói irodában. A Táltos könyvesboltja szintén a közelben volt, a Ferenciek tere 9. sz. alatt.

A két forradalom hónapjaiban – a kor zaklatott igényeinek megfelelve – a kiadó útjára bocsátott egy „mindenkihez szóló”, filléres, kisméretű, politikai-társadalmi tematikájú füzetsorozatot, Táltos Könyvtár címen. Körülbelül két tucat jelenhetett meg belőle, a 11. számú például Szabó Dezsőtől A forradalmas Ady. E sorozatba a hangsúlyozottan szociális tematika okán meglepően balos – pontosabban szólva: később balossá váló – szerzők is előfordulnak. Ilyennek tekinthető Illés Béla, akiből a szovjet hadsereg őrnagya lett, és némileg – bár én nem lennék annyira szigorú velük szemben – Csizmadia Sándor, Migray József vagy Madzsar József. Illés jelenléte a Táltosnál a legjobb példa arra a történelmi tapasztalatra, hogy a kommunisták mindig és mindenhova beépültek, jelen voltak, figyelték mit sem sejtő környezetüket.

Nemes folyóirat-próbálkozása volt Farkas Lászlónak, hogy 1919 és 1921 között újra indította az eredetileg 1900-ban, Ambrus Zoltán által alapított, de már 1901-ben, valamint 1906-1919 között szünetelő Új Magyar Szemlét. Az önmagát „politikai, irodalmi és közgazdasági folyóiratként” definiáló Új Magyar Szemle havonta jelent meg 130 oldalon, szerkesztője Dr. Blaskovich Sándor, helyettese Pethő Sándor volt. Szerzői között olyan kimagasló személyiségek találhatók, mint  Andrássy Gyula gróf, Lendvai István, Komáromi János, Harsányi Kálmán, Wlassics Gyula báró, Cholnoky Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Dezső, Pethő Sándor vagy Lyka Károly. Sem a lap újraindításának, sem megszűnésének részletei, a Táltos kiadó ezekben való részletes szerepe, nem ismert, nem adatolható.

A Táltos kiadó szellemtörténeti jelentősének, és Dr. Farkas László emberi bátorságának legjobb bizonyítéka Az elsodort falu kiadásának kálváriája 1918/19 fordulóján. Még 1918 végén Szabó Dezső Kner Izidorhoz, Gyomára küldte el a kéziratot, amely annyira megtetszett a notabilis kiadónak, hogy azonnal ki is szedette a kétkötetes regényt. (Az ólombetűs korban ez sok ember, hosszantartó munkáját igényelte.) A már kiszedett könyvet azután – ki tudja kik és mit súgtak a fülébe –„visszaszedette”, mert, bár nagyon tetszett neki, úgy ítélte meg, hogy most nem. Majd máskor. Ezután Szabó Dezső Osvátot kereste fel, a Nyugat kiadójának fejét. Ő is elolvasta és nagyon oda volt érte, de úgy ítélte meg, ezekben a hónapokban nem szabad megjelennie. A kézirat harmadik állomása Bangha Béla jezsuita páter, a katolikus egyház sajtócézára volt, aki elolvasta, és ígéretet tett egy majdani megjelenésre, mivel az ezekben az időkben nem vállalható. A vidéki tanárkodások után nem rég felköltözött Szabó Dezső kezdett lemondani arról, hogy könyve megjelenhet egyáltalán. 1919 elején vagyunk, a Ferenciek terénél ballagott, amikor egy könyvesbolton észrevette a feliratot: Táltos. Azonnal eszébe jutott, hogy Bangha páter is felhívta figyelmét erre a kiadóra. De innentől idézzük magát Szabó Dezsőt:

„Átmentünk. Ott egy heves temperamentumú úr nagy lépésekkel mérte a padlót. Amint rám nézett, betegek lettek a szemei. Mérhetetlen undorodással kérdezte:

– Mi az kérem?

Én leejtettem terhemet egy asztalra:

– Szabó Dezső tanár vagyok.

– Én Dr. Kovács Jenő, a Táltos igazgatója.

– Kérem, egy regényt hoztam. Tessék kiadni.

A düh és elképedés soha nem volt még hevesebb kevert állapotban, mint az igazgató úr arcán. Kísértetet látó szemekkel mutatott batyumra:

– Mi az?

– A kéziratom.

Az igazgató úr majd kirobbant a három dimenzióból. Karjai, lábszárai szétlövődtek az űr kínálkozó alkalmaiba:

– Ez kézirat?! Ez az Eiffel-torony! Ez a Mont Blanc! Ez a Himalája! És azt akarja, hogy ezt adjuk ki most! Most, mikor minden percben Guillotine árnyékában vagyunk!

– De kérem, én nem bírom tovább cipelni.

– Vigye! Vigye innen! Üvöltött az ember.

– Már én aztán nem viszem! Olvassák el, ha akarják, – szóltam és kifutottam a kiadóból.

– Vigye! Vigye! – üvöltött utánam a hang.

Alig tettem öt lépést, egy hosszú feketekabátos, magas, kövérkés férfi jött velem szemben. Egy pár lépés után aztán lihegő hang szólított:

– Szabó Dezső! Szabó Dezső!

Az előbbi feketekabátos úr volt. Lihegve mondta:

– Farkas László vagyok, a Táltos tulajdonosa. Az a bolond Kovács mondja, hogy ön Szabó Dezső. Tessék idenézni.

Kivett egy kis jegyzőkönyvet a zsebéből. Fellapozta:

– Itt van. Az ön első tanulmánya 1911-ben ebben és ebben a hónapban jelent meg Laforgueról. Tessék megnézni, ide írtam: ettől az embertől még sokat lehet várni.

Valami áldott nagy melegség terjedt szét bennem. Farkas visszavitt a kiadóba, leültetett, beszélgettünk. Később bejött Kortsák Jenő író is, a Táltos lektora. Farkas neki adta ki elolvasásra a kéziratot.

Másnap estefelé véletlenül találkoztam Farkassal. Bevitt a kiadóba. Ott nagy társaság volt, nagyrészben fiatal írók. Beszélgettünk. Egyszer csak berohant Kortsák Jenő, hajadonfőn, zilált hajjal, felgyúlt szemekkel. Odalobog Farkas Lászlónak:

– Te Laci, mindnyájan utolsó gazemberek leszünk, ha ezt a regényt ki nem adjuk. Ha kell, én felajánlom minden megtakarított pénzemet. Ilyen regény még nem volt.

Magával hozott egy részt a kéziratból. Kértek, olvassam fel. Megtettem. Mikor elvégeztem, halálos csend volt. Sápadtak voltak az emberek, s bennük remegett a regény élete, mint elhallgatott orgonában a kiszállt zsoltár. Az út megnyílt: az Elsodort Falu odaültethetett a vádlottak padjára.”

A nagy napra 1919 május 23-án – véletlenül Dezső napon – került sor: a tomboló, vérengző vörös terror, a Lenin-fiúk garázdálkodásainak időszakában – amikor Lukács György kulturális népbiztos elvtárs halálos ítéleteket írt alá! –, már akkora lehetett a káosz, hogy lazult a forradalmi éberség, nem figyeltek eléggé, és Az elsort falu kikerülhetett a kirakatokba. A hatása frenetikus volt, hamar el is fogyott, szerzője pedig alig egy hónapra rá az Írói Direktóriumban megpecsételtetett – sajnos éppen Kosztolányi és Színi Gyula rikácsolása által –, hogy antiszemita. Néhány napra rá Lukács frontszolgálati behívót küldetett Szabó Dezsőnek. Az író nem érezte biztonságban az életét, éjszaka kiszökött Budapestről és egy Sümeg melletti présházban húzta meg magát a vörös terror bukásáig. Mint katonaszökevényt kezelték: ha rá akadnak, a helyszínen agyonlőhető. Szerencsére elmúlt ez a társadalmi rémálom, és 1919 októberében a Táltos kinyomtathatta a teljesen elfogyott Elsodort falu II. kiadását, amelyhez immár előszót is írt szerzője.

A pályakezdő, akkor még névtelen, alig húszéves Szabó Lőrinc is sokat köszönhetett a Táltosnak, nevesen első köteteinek megjelenését, és az értük járó honoráriumot. A Petőfi Irodalmi Múzeum által 1979-ben kiadott naplójában körülbelül harminc alkalommal említi a kiadót, és Dr. Farkast, akit következetes csak Táltosnak nevez. Utal rá, hogy Farkastól pénzt kunyerálni nem volt annyira nehéz. Sőt: „Döngettem, döngettem, döngettem… és végre beszakadt az ajtó! Éljen! A Táltos minden vakmerő reményemet felülmúló bőkezűséggel 8000 K-t ajánlott fel az elkészült Omar Khajjám fordításáért. És 25 tiszteletpéldányt”. (232. o.).

Szabó Lőrinctől azt is megtudhatjuk, hogy a Táltos tervezett – és el is indított – egy „francia könyvtárt”, melynek szerkesztésében Babitson és Szabó Dezsőn kívül neki is volt szerepe. Kétségtelen, hogy a Táltos külföldi szerzői között aránytalanul nagy számban vannak franciák. Dr. Farkas erősen kapacitálta Babitsot, Tóth Árpádot és Szabó Lőrincet, hogy az 1921 tavaszára esedékes Baudelaire centenáriumra fordítsák le a teljes Romlás virágait. Hogy ez végül is megjelent-e, nem találtam rá adatot. A Shakespeare szonettek teljes fordítását viszont megrendelte Szabó Lőrinctől és ki is adta 1921-ben. (Jellemző politikai adalék, hogy amikor 1948 végén egy újabb kiadás előszavában a fordító felsorolja a szonettek korábbi megjelenéseit, ennél csak az évszámot tünteti fel, a Táltos kiadó nevét nem.) Ugyanis 1948-ban a zsoltbélás zsidókommunista támadások kereszttüzében állva, a Haladás napi mocskolódásait elviselve, öngyilkosságnak számított volna a Táltos kiadóval való kapcsolat felemlegetése. Bár az is lehet, hogy a cenzor húzta ki az előszóból az egykori kiadó nevét. Tóth Árpád műfordításainak kötetét szintén megvette a Táltos, a megjelenést 1920 karácsonyára időzítette.

 ***

 A Táltos általam ismert 114 kiadványa a szerzők nevének  sorrendjében:

 Ambrus Balázs: Koszorú (v.)

Andrássy Gyula gróf: A jövő külpolitikája (tan., 32 o.)

Ágoston Péter: A termelés szervezése (tan.)

Babits Mihály: Pávatollak (műford., 136 o.)

Babits Mihály: Karácsonyi Madonna (elb.,  247 o.)

Babits Mihály: Recitativ (v., II. kiadás)

Babits Mihály: Laodameia (görög trag.)

Babits Mihály: A nyugtalanság völgye (v.)

Babits Mihály: Levelek Irisz koszorújából (v., III.

                        kiadás)

Bacsó Béla: A Stelcsik-ház (reg.)

Balzac: Ódon szoba, divatja múlt világ (reg., 195 o.)

Balzac: Szétfoszlott álmok (reg.)

Barta Lajos: Kezdetben vala az Ige (reg., 199 o.)

Bálint Lajos: Osztályművészet, kommunművészet (tan.)

Bevilaqua Béla: A valóság problémája (tan.)

Blaskovich Erneszt: Magyarország földbirtokre

                               formja

Braun Róbert: Magyarország feldarabolása

                       és a nemzeti kérdés

Buza Barna: Magyarország igaza (tan.)

Censor (= Jellinek Henrik): A nemzet pénze (tan.)

Censor (=Jellinek Henrik): Kereskedelem állása

                                         a nemzeti életben

Cholnoky László: Bertalan éjszakája (elb., 189 o.)

Csizmadia Sándor válogatott költeményei (304 o.)

Csizmadia Sándor: Parasztszocializmus (tan.)

Donászy Ferenc: A csúcshegyi vár (ifj. reg.)

Donászy Ferenc: Fulkó lovag (ifj. reg.)

Erdélyi József: Ibolyalevél (v., 63 o.)

Farkass Jenő: IV. Béla király

Fieber H.: Üvegfestészet (ill. műv. tört.)

Gerő J.: Cseh-tót nyelvegység (tan.)

Goethe: A gyermek és az oroszlán (elb., 77 o.)

Hatvany Lajos: Szemnélküli János (cikkek, 287 o.)

Hevesi Sándor: Az igazi Shakespeare (tan.)

Hevesy Iván: A Nibelung-gyűrű

Hevesy Iván: A Rajna kincse; Walkür; Siegfried,

                     Istenek alk.

Illés Béla: A szellemi munkások és a szocializmus (tan.)

Illés Béla: Spartacus élete (reg.)

Jellinek Henrik: Valutánk. Jelen és jövő (tan.)

Jordan Károly Dr.,: Az arányos választórendszerek

                                bírálata (tan.)

Juhász Gyula: Késő szüret (v., 111 o.)

Juhász Gyula: Ez az én vérem (v., 56 o.)

Kassák Lajos: Khalabresz púpja (elb., 159 o.)

Kassák Lajos: Komédiás figurák (reg., 111 o.)

Kárpáti Aurél: Három régi esztendő (reg.)

Kárpáti Aurél: A búsképű lovag (tan., 176 o.)

Kárpáti – Vajda: Kőmüves Kelemen (színmű)

Kepes Ferenc: Schmitt Jenő és tanítása (tan.)

Komjáthy Jenő: Eloa (v.)

Kortsák Jenő: Tűzrózsák (elb.)

Kortsák Jenő: A Kobál-ház lakói (reg.)

Kós Károly: Linóleummetszetek Kőműves

                    Kelemenhez

Kozma Nándor: Hadimilliomosok (oknyom., 243 o.)

Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága

                      és szomorúsága I.-II. (reg.)

Lehel Ferenc: A romantikától az expresszióig (tan.)

Lendvai István: Fáklyafüst (v., 90 o.)

Lendvai István: Köszöntő (v.,63 o.)

Madzsar József: A közegészségügy reformja (tan.)

Magyar békefeltételek (egyedül jogosított kiadás,

                                térképekkel)

Majthényi György: Téli szimfóniák (v.)

Mariay Ödön: Aranyszájú Zongh (elb., 189 o.)

Mariay Ödön: A Rákóczi harang (színmű, 301 o.)

Maupassant: A vízen (írói napló)

Maupassant: A kis Roque-lány (elb.)

Maupassant: A Rondoli-nővérek (elb.)

Maupassant: Mont Oriol (reg., II. kiad.)

Migray József: Magasban (v., 110 o.)

Migray József: Szocializmus és népnevelés (tan., 127 o.)

Molnár I.: Szőlőművelési káté

Móricz Zsigmond: Vidéki hírek (elb., 210 o.)

Nagy Lajos: Fiatal emberek (elb.)

Nirschy Emilia: A klasszikus tánc (műv. tört.)

Nyáry Andor: János kálváriája (hum. novellák)

Omar Khájjám: Rubáiját (Szabó Lőrinc fordításában)

P. Ábrahám Ernő: A hollók fája (mesék)

P. Ábrahám Ernő: Bús király (elb., 171 o.)

Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból

Petrichevich-Horváth Emília: Versek

Remsey György: A szent Turul (dráma)

Ritoók Emma: Sötét hónapok (v.)

Rozványi Vilmos: Virrasztó (v., 173 o.)

Sassy Attila:  Opium álmok (9 grafika)

Schmitt Jenő: Művészet, etikai élet, szerelem (tan., 100 o.)

Schmitt Jenő: A szellem fejlődéstörténete

Shakespeare szonettjei (Szabó Lőrinc fordításában)

Siklóssy László: A polgári erkölcs (tan., 215 o.)

Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe (tan.)

Siklóssy László: Az apró gyűjtés (műv. tört.)

Steier Lajos: Csehek és tótok (tan.)

Somlay Károly: Nyári menyasszony (elb.)

Szabó Dezső: Az elsodort falu I.-II. (reg., 272 + 280 o.)

Szabó Dezső: Mesék a kacagó emberről (elb., 134 o.)

Szabó Dezső: A forradalmas Ady (tan., 32 o.)

Szabó Dezső: Egyenes úton (tan., 152 o.)

Szabó Dezső: Tanulmányok és jegyzetek (152 o.)

Szabó Dezső: Nincs menekvés (reg., II. kiad., 192 o.)

Szabó Dezső: Ölj! (elb., 249 o.)

Szemere György: Füllentő Gergely (ifj. reg.)

Szenteleky Kornél: Kesergő szerelem (reg.)

Szirtes Artúr.: Gazdaságpolitikai pártok

Szitáry Zelma: Percek (v.)

Tersánszky J. Jenő: A kék gondviselés (reg.)

Toroczkay-Wigand Ede: Hajdonába régös-régen

                                   (ill. műv. tört.)

Toroczkay-Wigand Ede: Öreg csillagok (ill. műv. tört.)

Toroczkay-Wigand Ede: Cserényes házak (ill. műv. tört.)

Toroczkay-Wigand Ede: Régi kert (ill. műv. tört.)

Toroczkay-Wigand Ede: Hímes udvar (ill. műv. tört.)

Tóth Árpád: Az öröm illan (v.)

Tóth Árpád műfordításai

Tömörkény István: Népek az ország használatában

                              (elb., 285 o.)

Török Gyula: Fehér virág (elb., 131 o.)

Új Magyar Szemle (havi folyóirat)

Végvári: Segítsetek! Hangok a végekről (v.)

Voltaire: Három mese (elb.)

Wallesz Jenő: A párt asszonya (reg.)

Zsilinszky Endre: Nemzeti újjászületés és a sajtó (tan.)

 ***

Szívesen fejezném be írásomat azzal, hogy bemutassam Dr. Farkas Lászlónak, a szabadon szárnyaló, alkotó, magyar szellem, a nemzeti gondolat és tehetség következetes felkarolójának, az Irányi utca Don Quijotéjének a könyvkiadás utáni, 1923-at követő életútját. De semmit sem tudtam kideríteni róla, magáról az emberről. Az biztos, hogy megérte a szovjet „felszabadítás” rémét, sőt ’56 elbukását is. Őszintén remélem, hogy nem járta meg sem Rákosi, sem Kádár valamelyik börtönét, mint oly sokan a hozzá hasonló nemzeti elkötelezettségűek közül.

Szőcs Zoltán