vissza a főoldalra

 

 

 2011.05.25. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 21. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

Szerzett joggal a kormány ellen (2.oldal)

Az a rendőr, az a tűzoltó tiszt, aki aktákat gyárt és jelentéseket ír, nyomozást elemez íróasztalnál, satöbbi, az, aki soha nem tette kockára a bőrét a tűzben, a bűnüldözésben, ugyan miért részesülne esetleg szépen fejlett, gondosan takart pocakja miatt kedvezményben. Tehát gondos, személyenkénti mérlegelésre van szükség, pontosan meg kell állapítani, kik azok mindegyik testületben, hogy kik jogosultak, hogy kik szereztek jogot valamilyen különleges elbánásra, adott esetben még nyugdíjra is. Noha nem valószínű, hogy ez a legcélszerűbb megoldás. Senki sem akar továbbra is olyan feladatok megoldására kényszeríteni embereket, amelyekre már nem képes fizikailag. Ez ostobaság volna és veszélyes a társadalomra. A mai sztrájkbizottság-alakítókban, a most feltűnt szakszervezeti vezetőkben nyoma sincs ennek a gondolkozásnak. Ez most egy új taxisblokádot szervező mozgalom, amely úgy véli, hogy rést talált a kétharmados törvényhozáson, netán egy ballépésen kapta rajta és a végletekig ki akarja használni ezt a helyzetet. Sztrájkot szervez olyan körben, ahol ez tilos. Engedetlen. Azt mondja, a kormánynak meg kell hátrálnia, Különben kő kövön nem marad. Természetesen ezt nem kell mind elhinni neki. Nem eszik a kását olyan forrón, de ez azért akkor is fenyegetés. Amikor valaki kijelenti, hogy a kormánynak meg kell hátrálnia, akkor nem kell tőle születési anyakönyvi kivonatot kérni, sem iskolai végzettséget, netán tűzoltási gyakorlatot igazolót, mert teljesen világos az illető háttere. Akár be is ülhetnek a Fittelina uszoda tulajdonosa és haszonélvezője mellé.

 Üldözik az érdekvédőket a multiknál (4.oldal)

Az áruházakban lévő biztonsági kamerákkal figyelték a szakszervezeti vezetőket a Tescónál. A vallomások szerint az adatgyűjtést a felső vezetés rendelte meg, sőt azt is ki kellett deríteni, hogy az érintettek hol laknak és kikkel barátkoznak. Minderről Bubenkó Csabát, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét kérdeztem.

A lengyel Szolidaritás szakszervezet keményen képviseli a munkavállalók érdekeit, s nem csak a kormánnyal szemben. A Szolidaritás látványos akciója volt, hogy a konföderációjába tartozó bányászok körbevették az egyik áruházat. Tehát arra ösztökélték a munkáltatót, hogy tárgyaljon a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel. Magyarországon nincs ilyen kemény fellépés a multik irányában. Ez a szakszervezetek gyengeségét is mutatja.

 A kormányzati szándék lendületet adhat a biogazdálkodásnak (5.oldal)

Közel háromszorosára, a jelenlegi 120 ezer hektárról 320 ezer hektárra nőhet az ökológiai gazdálkodásba vont termőterületek aránya Magyarországon, ha az ígéretek szerint még az idén létrejövő támogatási és fejlesztést segítő jogszabályok a jelenlegi vidékstratégiában megfogalmazottak alapján készülnek el – közölte a Magyar Biokultúra Szövetség május 17-én. A témában Czeller Gábort, a szövetség elnökét kérdeztem.

– Ha ökológiai termék található a boltban, akkor kiírhatja bárki a boltjára, hogy biobolt. Tehát ha csupán 1-2 ökológiai terméket árul valaki, s a többi „csak” reformélelmiszer, akkor jelenleg bioboltként üzemelhet. Mi ezért kérjük a jogszabály szigorítását, s úgy véljük, az áruknak legalább 80%-ának kéne ökonak, vagy öko eredetűnek lennie.

 Tétényi Éva csak a Fidesztől független (9.oldal)

Steindl Balázs, az esztergomi Fidesz-KDNP frakció vezetője: Tétényi Éva azt fájlalja, hogy a jegyző olyan intézkedést hozott, miszerint aki belép a polgármesteri hivatalba, annak rögzítik a személyi adatait. A mögöttes ok az lehet, hogy Tétényi Éva emberei rendszeresen bejártak a hivatalba. Azt mondják: az ő önkénteseiről van szó. No, de ezek az emberek nem köztisztviselők, nem tettek le semmilyen esküt, miszerint, a belső információkat, adatokat nem adják tovább. Nem is olyan régen idegen emberek tartózkodtak az alpolgármesteri szobában, és a számítógépen kerestek adatokat. Kiderült, hogy polgármester asszony önkénteseiről van szó, akik a sajtóreferens kódjaival léptek be a hivatal belső rendszerébe. Akkor a jegyző feljelentést tett. Ezek után elképesztő, hogy minket vádolnak jogsértésekkel.

 Hillerék nem, míg a szlovákok támogatták a Rákóczi-előadást (10.oldal)

Kelemen Csaba, színművész: Szégyen és a hazai kulturális viszonyokat remekül tükrözi, hogy Magyarországon utoljára Rákóczi-tematikájú darabot 1983-ban mutattak be. Páskándi Géza: Isten csalétkei című művéről van szó; volt szerencsém játszani a kőszegi előadásban. 2003-ban volt a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója, amit Magyarországon szinte egyáltalán nem ünnepeltek meg. Egyetlen egy színházi bemutató, egy film sem született. 2004 nyarán a Kassai Thália Színház Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc című darabját mutatta be szabadtéren, amelyben Kolonich érseket alakítottam. A színház pályázott a magyarországi miniszteri keretre, de egyetlen forint támogatásban sem részesült. S vajon honnan jött a támogatás? A szlovák kultusztárcától.

 Adócsalásra buzdít a Jobbik? (19.oldal)

A kuruc.info arra buzdítja az olvasóit, hogy ne adózzanak Magyarországon. Adójának zömét hazánkban úgyis ellopják, a cigányok segélyezésére költik vagy az IMF-nek utalják át – indokolja az adóelkerülést a magát nemzetinek beállító, jobbikos kötődésű oldal. A kurucinfo.hu Novák Elődhöz, a Jobbik parlamenti képviselőjéhez köthető. Először ő regisztrálta a honlap domain címét, azaz a Jobbik alelnöke rendelkezett az oldal felett. Majd, hogy a folyamatos rágalmazások és becsületsértések, jogosulatlan adatkezelési bűncselekmények következményeit elkerülje, az oldalt az Egyesült Államokban Varga Béla, illetve felesége nevén regisztrálták, már kuruc.info címen. A jobbikos kötődést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője levélben fordult a Facebook tartalomszerkesztőihez, miután a közösségi oldal letiltotta a kuruc.info Facebookos megjelenését.

 Szőcs Zoltán: Mije van a közösségnek? (15.oldal)

A sikeres politikus azzal tudja sikeressé tenni nemzetét, ha megtalálja és felmutatja neki azt a célt, amit kivétel nélkül mindenki saját céljának fog érezni. Az ilyen nemzet együtt mozdul és egy irányba, és látványosan képes elérni azt, amit akar. Legyünk őszinték: a Nemzeti dal valójában egy nagyon átlagos, nem kiemelkedő XIX. Századi hazafias költemény, de ez a költemény a szó legkonkrétabb értelmében történelmet csinált, mert Petőfi mindvégig a nemzet pulzusán tartotta kezét, érezte minden szívdobbanását, és képes volt annak ritmusára hangszerelni ezt a verset. A kliens igényei szerinti méretre szabás nemcsak az úri szabónak, de a népvezérnek is szakmai sajátsága kellene, hogy legyen. És vajon mit akar ma a magyar nemzet? Ha ama híres „12 pont” mintájára most is lenne ilyen, mivel töltenénk ki a pontokat? Egyáltalán létezik-e olyan egységesen elfogadott, a magyarság széles rétegei által egyként támogatott történelmi terv, társadalmi akarat, amely a nemzeti szolidaritás alapjává lényegülni képes? A kérdés nagyon is jogos, ugyanis kétharmados többséggel felhatalmazott kormányunk van, melytől méltányosan elvárható, hogy programját, célkitűzéseit, operatív lépéseit is legalább kétharmados egyetértés kövesse. Nem kérdezem meg, hogy követi- e vajon, ugyanis érzékelem, hogy nem.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu