vissza a főoldalra

 

 

 2011.03.04. 

Megegyezés a szerb kormány átalakításáról

Többhavi huzavona, bejelentgetés és spekuláció után március 2-án kedden megegyezés született a kormányátalakításról. A kérdésről Mirko Cvetkovi ć kormányfő egyeztetett a koalíciós pártokkal, amelyek egyetértettek a kezdeményezéssel. Mivel még folyamatban vannak a tárgyalások, nem lehet pontosan tudni, mely minisztériumoktól és miniszterektől fog megválni a kormány.

 Az előzetes egyeztetések szerint a jelenleg 26 tagú kormánynak 20 minisztériuma lesz, a kormánytagok száma pedig valamivel 20 fölött lesz. Mindez természetesen nem végleges szám, tette hozzá a kormányfő, ugyanis a részletekről csak most kezdik meg a tárgyalásokat, amelyek eredményeiről a hét végén tájékoztatják a közvéleményt.

 – Nem csupán személyi változásokról van szó, hanem felépítési kérdésekről is – szögezte le a kormányfő.

 Szavai szerint a végleges megegyezésen kívül még várat magára a kormányról szóló törvény módosítása, majd a kormány új tagjainak kinevezése is, amely magában foglalja a G17 Pluszos kormánytagok megüresedett helyeinek a betöltését is. A kormányfő szerint csak ezzel az intézkedéssel lehet elérni, hogy sokkal hatékonyabban tudjon működni a kabinet.

 A G17 Plusz a jelenlegi 6 minisztérium helyet 5 minisztériumot fog vezetni, jelentette be Mlađan Dinkić, a párt elnöke.

 – A Nemzeti Beruházási Tervért felelős minisztériumot a gazdasági minisztériumba olvasztják be – ecsetelte a volt gazdasági miniszter.

 Kiemelte, hogy a Demokrata Párt és pártja közötti koalíciós megegyezést tiszteletben tartják, ugyanis a többi pártnál is csökkentik a tisztségek számát. Azt is megerősítette, hogy a jövőben pártja parlamenti frakcióvezetőjeként ténykedik majd.

 – Szerbiában gondok vannak, de a gazdasági minisztérium már előkészített néhány jó tervet. Nem az a fontos, hogy a kormányban legyek, hanem, hogy a kormány a polgárokért legyen – vélte Dinkić.

 Ivica Dačićbelügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke szerint a kormány átalakítás nélkül is tudna működni, azonban a jelenlegi változásokat ki kell használni egy hatékonyabb kormány felállítására.

 – Rövid időn belül véget ér a jelenlegi kormány mandátuma, de abban biztos vagyok, hogy a kormányátalakítás eredményeket hoz – hangoztatta a belügyminiszter.

 A Szerbiai Képviselőház azonnal megszakítja a ma kezdődő ülésszakát és napirendre tűzi a minisztériumokról szóló törvény módosítását, amint az megérkezik a kormánytól – jelentette be Slavica Đukić-Dejanović, a képviselőház elnöke.

 – Eddig csupán arról született megállapodás, hogy hány minisztériuma legyen a kormánynak, de hogy kik vezetik azokat és hány ember marad a kormányban, azt még nem tudni – fejtette ki a képviselőházi elnök.

 Petar Petković, a Szerbiai Demokrata Párt szóvivője szerint a bejelentett kormányátalakítás nem más, mint a polgárok újbóli ámítása, amely semmi jót nem fog eredményezni.

 – Most szociálisan felelős kormánynak próbálják magukat beállítani, pedig akkor sem tennének semmi jót Szerbia számára, ha tízre csökkentenék le a minisztériumok számát, hiszen nem a számokkal, hanem a politikával van baj – vélekedett a szóvivő.

 Dejan Vuk Stankovićpolitikai elemző szerint a megegyezés ugyanolyan furcsa, mint a hatalmi koalícióban uralkodó viszonyok. Szavai szerit csupán azért sikerült erről megegyezni, mert egyiküknek sem felelne meg a rendkívüli választások kiírása.

 – Időt szeretnének vásárolni a legfontosabb választási ígéretük betartásához, Szerbia uniós tagjelölti státusának eléréséhez – vázolta fel az elemző.

 Hasonlóképp vélekedik Đorđe Vukadinovićpolitikai elemző is, aki szerint kormányátalakítás nélkül a jelenlegi hatalom nem hogy a következő választásokat, hanem még az őszt sem érné meg, Boško Mijatović közgazdász pedig azt taglalta, hogy csupán a G17 Plusz befolyását akarják csökkenteni a szerb kormányban.

 

(Forrás: Magyar Szó)