|
 2011.03.18.
Hol a cenzúra mostanában?
Nyílt
levél a Délvilág olvasóihoz!
Önök
most dr. Kovács László levelét ismerhetik meg, amelyet képviselő
úr a Délvilág Olvasói levelek rovatában szeretett volna közzétenni,
válaszként Havránek Ferenc képviselő úr ott megjelent levelére.
Azért nem így történt, mert Sulyok Erzsébet, a lap főszerkesztője
megtagadta a levél közlését. Az őt megkereső munkatársamnak
indoklásképpen egyszerűen érvelt: nem tetszik neki az írás.
A levelet végül „lerövidítve” akarta közölni, mivel
szerinte túl hosszú és „szerkesztve” sem csökken majd
annak tartalma.
Mindannyian
meglepődtünk, hiszen Sulyok Erzsébet korábban más állásponton
volt. A Délvilág egyik decemberi számának jegyzetében még a
médiatörvény veszélyei ellen védelmezte az olvasókat: „a
polgárnak joga van mindenről tudni” és a médiatörvény után
majd „nem az olvasó, hanem a hatóság minősít”.
A kezdeti döbbenet után a
felháborodás következett. Ha Sulyok Erzsébetnek nem is
fontosak a vásárhelyi olvasók, nekem igen, így a saját pénzemen
akartam hirdetési felületet venni a levélnek a Délvilágban. A
szerkesztőség azonban ezt is megtagadta!
A
napnál is világosabb, nem a hatóság minősít itt, de nem is
az olvasó. A mégoly bőszen védelmezett sajtószabadság valójában
azt jelenti: az újság dönti majd el, mi érdekli Önöket.
Jelen esetben Sulyok Erzsébet egyszerűen úgy gondolta, a hódmezővásárhelyieket
nem érdekli egy általuk megválasztott önkormányzati képviselő
véleménye. Sőt, a lap lényegében meg akarta akadályozni,
hogy Önök tudomást szerezzenek képviselőjük álláspontjáról!
A
védelmezett sajtószabadság végül nem más, mint a szerkesztőség
által irányított cenzúra?
Bár
nem vagyok főszerkesztő, szerintem mégiscsak az olvasó, az Önök
dolga véleményt alkotni. Médiatörvény ide, vagy oda, a szabad
véleménynyilvánítás joga és a demokrácia számomra ezt
jelenti. Szerintem minden hódmezővásárhelyi polgárnak joga
van arra, hogy megfelelő tájékoztatást kapjon a helyi, vagy az
országos közélet ügyeiről, és ezt senki, semmikor és semmiért
nem gátolhatja meg.
A
Délvilág hozzáállását ezért minden Hódmezővásárhelyi
Polgár nevében a leghatározottabban visszautasítom!
Mi
lehetett a baj Kovács László levelével? Miért jelenhetett meg
Havránek Ferenc írása, s az övé miért nem? Csak a hódmezővásárhelyi
olvasók nem fontosak a Délvilágnak, vagy más állhat a
visszautasítás mögött? Esetleg, tényleg csupán túl hosszú
volt ez a levél?
Döntsék
el Önök!
A
szövegben vastaggal kiemeltük mindazt, ami Sulyok Erzsébet
szerint nem fontos, és aminek elhagyása nem változtat a levél
tartalmán. Kovács László levelének ezen sorait a Délvilágból
Önök soha nem ismerhették volna meg.
Végül,
kérem, ne feledjék: csak Önök dönthetik el, mit olvasnak.
Ahogyan azt is, a jövőben mit nem!
Lázár
János
polgármester
országgyűlési
képviselő
Bourbonok és kommunisták
 A
lap január 10-ei számában megjelent „Nagyszülőktől tanult
történelem” című programtájékoztató és interjú, a mai
fiatalok számára csasztuskás kérdéscsokorba kötött szellemi
muníció átnyújtására ösztönözte Havránek Ferenc, korábbi
MSZMP-s, majd Munkáspárti, jelenleg Zöld Baloldali Önkormányzati
képviselőt, aki 1951-ben lett kisiskolás.
Az
olvasói levélből megtudhatjuk, hogy mit kérdezett volna annak
idején a nagyszülőktől Havránek Ferenc, ha a „hegyek-völgyek
közötti nagy vonat zakatolás” ki nem verte volna a fejéből.
Az
elkésve feltett és a mai diákoknak ajánlott kérdésekből
szinte süt „az átkos Horthy-fasizmus népnyúzó nyomorúságára”
és a hajszál híján megvalósult, létező
szocializmus-kommunizmus „természetáldására” való utalás.
A „Szabad Nép-félórás” káderszelektáló havráneki kérdéshalmazra
frappáns válaszokat adott olvasói levelében Tóth Kálmán, a
lap szegedi olvasója. Úgy tűnik élünk még, vagyunk még néhányan
a 60-70 éves generációból, akik akkor, amikor még lehetett,
nem felejtettük el megkérdezni szüleinket-nagyszüleinket arról,
amiről kellett. Akkor
még beszélgettek egymással a nagy családok három-négy generációjának
együtt élő tagjai. Bizony már a hatéves nebuló is tudta,
hogy mit kell az otthon hallottakból eszében-lelkében megőrizni
és mit kell brosúraszerűen az iskolában vagy az idegennek válaszolni,
hogy szüleit-nagyszüleit a munkáspárt „vasökle”, az ÁVO-ÁVH
el ne vigye.
Tudta
a gyermek, hogy a „Szabadság Elvtársak” köszönésre miért
az a válasz, hogy: „Az kéne, meg egy kis eső.” Elég az
hozzá, ha szüleink-nagyszüleink a fejünket megsimogatták, nem
ment szálka a tenyerükbe.
Hogy
Havránek Ferencnek a történelem, vagy a „matek, fizika, kémia,
mechanika” volt-e a „legfélelmetesebb (tan)tárgya”,
esetleg mindegyik, azt nem tudom, de azt tudom, hogy írni-olvasni
alig tudó, „suk-süköző” elvtársai-párttársai közül
sokan magas, igen magas pozícióba emelkedhettek, az ország
hatalmasságai, élet-halál urai lehettek. Ezek a Csajkával,
Volgával, vagy Pobedával utazó (kinek mi járt) elvtársak döntötték
el, hogy mi a történelem és mi nem az, mit kell tanítani és
mit nem, illetve, hogy a tanárnak, vagy a diáknak kell-e jobban
félnie, vagy mindkettőnek.
Mi
tudtuk azt, hogy egy önmagával határos, idegen hatalom megszállása
alatt álló szegény kis ország vagyunk és hogy ennek a szegény
kis országnak csak egy garnitúrája van, mely hol barna-fekete
(nyilas), hol acélkékes-szürke (ÁVO-ÁVH-s) egyenruhába bújva
a gazemberségeket elköveti. De hát ezt éppen Havránek képviselő
társam ne tudná?
Az
eredeti cikk bevezetőjére hivatkozva bárki megkérdezheti, hogy
ki tette Magyarországon a történelmet a „Disco-Drog-Való Világ
Bermuda háromszögében” vergődő-fuldokló diákok számára
„száraz adathalmazzá, magolandó mesévé”, ahol „az ókori
Róma története ugyanolyan távoli és megfoghatatlan, mint a Kádár-korszak”?
Aki az elmúlt 60-70 évet nem aludta át, annak ez nem túl
bonyolult kérdés.
A
rómaiaktól tudjuk, hogy: „ Historia est magistra vitae”,
azaz a „Történelem az élet tanítómestere”. És most mit
tesz Isten, megértük azt, hogy a kommunisták, akik „a múltat
(a történelmet) végképp el akarták törölni” újra kérdésfeltevő
szemináriumot tartanak annak az ifjúságnak, melynek jelentős részéből
– szocialista és liberális „egypetőjű” elvtársaikkal
karöltve – kiölték a nemzettudatot, a hazaszeretetet, akikkel
megutáltatták a történelmet.
Hogy
is tudna kérdezni és mit és kitől az a fiatal, aki nem ismeri
hazája Himnuszát, – no nem mind a nyolc, hanem csak az első
versszakot – például attól a felnőttől, aki nem ismeri a Szózatot,
– no nem mind a tizennégy, hanem csak az első két versszakot
–, melyeket Nemzeti Ünnepeinken szoktunk énekelni? Mi! Mialatt
ők tátognak, vagy csukott szájjal néznek a vak világba, mint
a sült hal.
Talleyrand,
Autun püspöke, 1796-ban a Direktórium, később I. Napóleon,
majd XVIII. Lajos külügyminisztere mondta: „A Bourbonok semmit
sem tanultak és semmit nem felejtettek”. Késői epigonként
hadd jegyezzem meg, hogy
1871, a
Párizsi Kommün óta a „kommunisták semmit sem tanultak, de
mindent elfelejtettek és azt szeretnék, ha mi is mindent
elfelejtenénk”.
Nem
fog menni Elvtársak!
Kedves
Diákok, Tanárok, Szülők és Nagyszülők! A kérdezésen
alapuló történelem- tanulási kezdeményezés jó, sőt kiváló
ötlet, különösen az alábbi axiómák (alapigazságok)
tekintetbevételével: „Okos ember ostoba kérdésre is tud okos
választ adni, de ostoba ember okos kérdésre is csak ostoba választ
tud adni”.
Hódmezővásárhely,
2011. február 22.
Dr. Kovács László
önkormányzati
képviselő
|
