vissza a főoldalra

 2011.11.18. 

A fővárosi fiatalok 31,5%a próbált már tiltott szert

(Kály-Kullai Károly: Utak-útkeresők-szenvedély-betegség)

Kály-Kullai Károly, a Sziget Droginformációs Alapítvány vezetője (ennek az alapítványnak nincs köze a Sziget Fesztiválhoz )majdnem 30 éve foglalkozik kábítószerfüggőségben szenvedő betegekkel. Az alapítvány maga 1996-ban jött létre, egyik legfontosabb programja az „Életvezetési központ” címet viseli – szándékosan nincs benne az elnevezésben a kábítószer, vagy a drog szó. A programban résztvevő szakemberek egy kamion utánfutójában, ún. mobil osztályteremben óvodás kortól az általános iskola nyolcadik osztályáig bezárólag foglalkoznak gyerekekkel, igyekeznek elültetni bennük a pozitív gondolkodás és életvitel alapjait. A 2007-ben az Új Ember Kiadó gondozásában megjelent könyvében általánosságban foglalkozik a szenvedélybetegségekkel, kiemelve a drogkérdést, ami viszonylag új, de önmagában is roppant romboló, az egyén személyiségének teljes lebontását előidéző veszélyforrás. A könyv célközönsége tág körű: a pasztorális munkában érintett püspökök, papok, világi munkatársak, szülők, a törvényalkotás felelős politikusai, egészségügyiek, akik mindannyian „megtalálhatják benne azokat az értékeket és tájékozódási pontokat, amelyek segíthetik őket küldetésük teljesítésében”, valamint a fiatalok, tanárok, akik a prevenció kulcsszereplői.

Ismertetőnket kezdjük egy kis magyar drogfogyasztási körképpel. A könyv adatai szerint 2005-ben összesen 14.793 drogfogyasztót regisztráltak a kezelőhelyek, és az új betegek száma az előző évhez képest 12%-kal nőtt. Míg egyre jobban csökken a kezelt heroinfogyasztók és az intravénás használók száma, addig egyre inkább növekszik a cannabisszármazékokat fogyasztók aránya a kezelt fogyasztók körében. Tovább nőtt a kezelt amfetaminfogyasztók száma is. 2005-ben az ESPAP (European School Survey Projekt on Alcohol and other Drugs) kérdőív és módszertani útmutatók alapján készült kutatása a budapesti, 9-10. évfolyamon tanuló diákok drogfogyasztási szokásait vizsgálta. A vizsgálat eredményei szerint a fővárosi fiatalok 31,5%-a próbált már életében valamilyen tiltott szert. A cannabisszármazékok életprevalencia -értéke (életében, vagy ha a kutatás egy évre vonatkozott, az adott évben legalább egyszer használt) 29,3%, az ecstasyé 9,3%, az amfetaminoké 6,9%, inhalánsok esetében 5,1%, az LSD-é 4%, a patron/lufi (töltőgázok, „kéjgáz” belélegzése) értéke pedig 4,8%. De „elterjedt az orvosi recept nélküli nyugtató fogyasztása (12.9%), valamint az alkohol és gyógyszer együttes fogyasztása (7%). A tiltott drogok éves prevalenciaértéke 22,6%,, havi prevalenciája pedig 12,9%. Azaz a valaha valamilyen tiltott drogot kipróbálók közel 75%-a az előző évben is, 40%-a pedig az elmúlt hónapban is fogyasztott valamilyen tiltott szert. A kábítószerprobléma a jéghegy csúcsa, de meg kell nézni, hogy mi van alatta. Például a nikotinfüggőség, de ezt a kifejezést sem nagyon használjuk, dohányosokról beszélünk.” Nikotinfüggőségben körülbelül három és félmillió ember él Magyarországon. Sajnos nagy sok fiatalkorú is érintett. Tudományosan elfogadott, hogy a napi tíz-tizenöt szál cigaretta elszívása már függőségre utal. Aki úgy ébred reggelente, hogy az első gondolata az: de jó volna rágyújtani, már függőnek számít. Egy 8 évvel ezelőtti felmérés szerint a 13-16 éves tanulók 70,7 %-a kipróbálta a dohányzást élete során, a havi pervalenciaérték (jelenleg is dohányzik) pedig 33,5%. A jelenleg is dohányzók 17,4 %-ánál már kialakult a függőség. Ami igen beszédes adat, hogy a dohányzást már kipróbálók 17,7 %-a tízéves kora előtt szívta el az első szál cigarettát. Az életkor előrehaladtával a gyakorisággal egyenes arányban nő a dohányzás prevalenciaértéke. A dohányzást még ki sem próbáló tanulók 20%-a valószínűnek tartja, hogy a jövőben dohányozni fog. Érdekes, hogy ez az arány a lányok körében jelentősen magasabb (27,9%), mint a fiúknál (15%). Mind a dohányzók, mind a nemdohányzók 20%-a pozitívan viszonyul a dohányzáshoz. Az is érdekes, és a jogszabályok figyelembevételét mutatja: a dohányzó serdülők több mint 75%-ának soha nem okozott nehézséget, hogy cigarettát vásároljon. Sajnos szinte hagyománynak tekinthető Magyarországon az alkoholizmus, napjainkban egymillió-százezerre tehető az alkohol-betegek száma. Az alkohol és nikotin-függőségtípusban igen nagy az átfedés. Ugyancsak súlyos gond a gyógyszerfüggőség, ami duplán tabusított. Idetartozik mindenki, aki úgy használja a nyugtatót vagy az altatót, hogy nem annyit szed, mint amennyit az orvosa előír, hanem a függőségét kielégítendő, egyre növekvő mennyiséget. Az ő számuk négy-nyolcszázezerre tehető. Itt is egyre nagyobb az átfedés, és csak ezután következnek a kábítószerfüggők. 2005-ben majdnem 15 ezer volt a regisztrált drogfüggők száma, de az ismert és rejtett populáció teljes száma 24 ezerre tehető. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezt a problémát el kell hanyagolni. Ami tiltott, azt egyértelmű, hogy kevesebben végzik. Pálinkához pedig könnyebben hozzá lehet jutni, mint hasishoz.

            Az adatokból az is világossá válik, hogy a különféle függőségtípusokat megtaláljuk majdnem minden családban. Az alkohol, a dohányzás problémája jelen van a családok döntő többségében. Ha valami problémánk van az életben, akkor tudjuk, hogy melyik szert, altatót, nyugtatót használjuk. Ez mintaként mélyen beivódik a fiatalokba. Pedagógusok mesélik, hogy a gyermekek játék közben utánozzák a felnőttek részegségét, cigarettázó mozdulatokat tesznek, vagy bemutatják, hogy az anyuka ideges, de beszed valamit, s attól megnyugszik. Ugyancsak súlyos probléma a szétesett családok egyre növekvő száma. Egy olyan közegben, amelyből hiányzik a pozitív minta, amelyben nincsen kapaszkodó, de még a családba sem kapaszkodhat a fiatal, úgy érzi, valamit tennie kell. Tehát a család is lehet kockázati tényező. Idézek a könyvből: „a rendszerelmélet mára áthatotta a családterápiát is. Ezért azokat a családokat, amelyekben valamilyen szenvedélykeltő szer használata fokozódó problémát jelent, alkoholista, vagy drogos családként említi a szakirodalom. A szerrel visszaélő ember mindennapjait a szer irányítja, a családtagok működését viszont a szerfogyasztóhoz való kapcsolat minősége, megszokott sémái, szabályszerűségei, azaz a kialakult játszmák határozzák meg. Ezt a bonyolult kapcsolatrendszert hívjuk kodependenciának, azaz társfüggőségnek. A viselkedésminták pedig generációkon keresztül öröklődhetnek.” Természetesen az ún. egészséges család gyermekei is kipróbálhatják a kábítószert, esetleg még az alkalmi használatig is eljuthatnak, de mindez hamar le is csenghet, mert nincs, ami fenntartsa a használatot. A veszélyeztető családok, vagy ahogyan gyakran nevezik: a társfüggő vagy erre hajlamos családok viszont játszmáikkal, működésmódjukkal fenntarthatják a használatot annak testi és lelki jutalmazó jellege miatt. A rendszeres használó így juthat el a függőségig. „A lelepleződés, a szembesülés igen gyakran erre a szakaszra, tehát a függőség kialakulásának elejére esik. A hátrányos családot újabb megpróbáltatások érik. A sokkszerű hatást önerőből lehetetlen feldolgozniuk, hiszen egy titkokkal, előítéletekkel, közhelyes vagy félelemkeltő információkkal terhelt, a társadalom többsége által elutasított új problémával találkoznak. Éppen ezért az egyház részéről a kábítószeresek és családjuk körében végzett pasztorális munka alapfeltételei közé tartozik – az előítéletektől való mentességen kívül – a felétlen elfogadás és a bizalomteljes kapcsolat, amely utat nyithat a kiengesztelődésnek. A segítő kapcsolatban megtapasztaltak így válhatnak a család belső működését megújító energiákká. A pasztorális kézikönyv kimondja : «az egyéni és a családi élet része a fájdalom, amelyet el kell fogadni, mert csak akkor tudunk felülemelkedni rajta, és valóban kiengesztelődni egymással.»”

            A kábítószer-problémával való kezdeti szembesülés kapcsán a félelem és a tehetetlenség érzése az egyéni és családi szinttől egészen az érintett országokig általában pánikot eredményez. Az Egyház, kábítószer, drogfüggőség c. kézikönyv így ír: „a toxikus anyagok gyártása, kereskedelme és fogyasztása az ellátás hálózatának megszervezésétől a terjesztésből származó pénz tisztára mosásáig a bűnözés sokféle megnyilvánulását rejti, amelyet az adott országtól függően többé-kevésbé büntetnek. Ki merjük jelenteni, hogy elsősorban a gyártókat és a kereskedőket kell üldözni, mert ők szervezik meg a tiltott forgalmazást. Ez a megállapítás nem zárja ki a fogyasztókkal szembeni intézkedések szükségességét. A fogyasztók között találunk olyan nehéz társadalmi helyzetű embereket, akik már büntetőjogi eljárás alatt állnak. Ezenkívül a kábítószerek kereskedelme és fogyasztása gyakran elősegíti a bűnözés terjedését is. A társadalom nem mindig hozott megfelelő intézkedéseket, ezért a kábítószerhez kötődő jelenségek gyakran kerekedtek felül. Fontos, hogy a társadalom meg tudja védeni magát tőlük, és ha szükséges, tudjon büntetni is.”

            Van-e különbség könnyű-és kemény drog között? A már említett pasztorális kézikönyv részletesen foglalkozik a marihuánával és a hasissal, vagyis a Cannabis satíva növényből készült anyagokkal, jellemzőikkel és hatásaikkal. A kézikönyv kinyilvánítja, hogy nincs értelme a könnyű és kemény drogok közötti különbségtételnek, mivel gyógyszerészeti szempontból értelmezhetetlen, és addiktológiai szempontból is idejétmúlt ez a felosztás. Ugyanis „meghatározó tényező az elfogyasztott mennyiség, a fogyasztás módja és a szerek esetleges kombinációja. Mindennap új drogok kerülnek a piacra, új hatásokkal, ebből következően új kérdőjelekkel. A hasist és a marihuánát főleg tizenhárom és harminc év közötti fiatalokból álló csoportok fogyasztják. A hírhedt joint társaságban történő fogyasztása a közösségbe való beavatás vágyát rejti. A kamaszok számára a hasis olyan eszköz, amellyel minden szinten kifejezhetik a szülőkkel való szembenállásukat. A kortársaikhoz fűződő kapcsolatban pedig a kommunikáció eszköze is, az irántuk való szeretet kifejezése, amiből kizárják a szülőket és általában a felnőtteket.” Hogyan lehet ezeket a bajokat megelőzni, kezelni? Az egyik legfontosabb dolog a családban, az iskolában egyaránt a szeretetre, bizalomra, a kölcsönösségre épülő jó kommunikáció. Abban az esetben, ha ez megromlott, és önerőből nem állítható helyre, akkor visszabillenthető szakavatott lelki vezető bevonásával. Tudni kell, hogy a fiatalok vágynak az elismerésre, csak éppen a kamaszok büszkesége, szokatlan és erőteljes megnyilvánulása vagy visszahúzódó hallgatása miatt leszoknak erről a felnőttek. Kik ismerik el ezért őket? A kortársak. Ha valaki 15 évesen narkózik, az már „jó fej”. Az egyház szerint nincs reménytelen helyzet, bárhonnan vissza lehet fordulni. A fű rendszeres használata elsősorban tünet. Az irgalmas és önkritikus szeretet kimeríthetetlen fantáziát adhat a kapcsolatokat megpróbáló helyzetek kezelésére is, és ha ez mégsem sikerül, ne szégyelljünk szakemberhez fordulni – olvashatjuk a könyvben.

Az is világszerte megfigyelhető, hogy jelentősen kitolódott, megnyújtódott az a kor, amikor még fiatalnak tekinthető valaki. Nem akarnak, nem tudnak felnőni a fiatalok. Harmincöt éves korukban még tanulnak, egymás után szerzik a diplomáikat, keresik a hivatásukat, mintha félnének az élettől, attól, hogy fel kellene nőniük végre. Ez a viselkedésben is megnyilvánul, a szerhasználat is elnyújtottá válik.

            A könyv beszél arról, hogy a segítségnyújtás is lehet hibás. Többször előfordul, hogy egy ateista kábítószerfüggő friss megtértként tagja lett egy keresztény közösségnek. Előfordult, hogy valaki rögtön egy karizmatikus közösséghez csatlakozott. Hűen megélte a közösségre jellemző viselkedési mintákat, külsőleg tehát tökéletesen sikerült a beilleszkedése. Ám nem tudott továbblépni, mert a közösség mindig arra emlékeztette, hogy hiába csatlakozott hozzájuk, csak fekete bárány ő, a volt kábítószeres. Ő a rossz, ők viszont a jók, a kiválasztottak. Igazából soha nem fogadták be maguk közé ezt az illetőt, ő pedig kétségbeesésében majdnem visszaesett megint a hitetlenségbe. Nyolc-tíz év kemény küzdelem és szenvedés után jutott el végül a valódi megtérésig és a tudatos közösségvállalásig. Az ehhez hasonló esetek is azt mutatják, hogy rendkívüli jelentősége van az egyházon belül a pasztorális munkának. Ebben soha nem szabad, hogy a térítés legyen a cél. Majd megtérítjük, és akkor abbahagyja a kábítószerezést. Ez hibás elgondolás. Az első lépés, hogy fogadjam el a másikat. Megérteni valószínűleg nem tudom, de ha elfogadom és ő is elfogad engem, akkor megnyílik egy olyan lehetőség, amiben már övé a választás. Ha viszont a térítés a direkt cél, akkor nem biztos, hogy az illető fel tudja dolgozni a függőséget. A megelőzés, a prevenció módja sem mindig megfelelő. Amikor prevencióról beszélünk, elég felületesek vagyunk, azt hisszük, az a prevenció, ha információkat adok a kábítószerekről. Nem ez a prevenció. Egyébként is jobb kifejezés az egészségfejlesztés. El kell gondolkodnunk, hogy mit is tehetünk? Nézzünk először körül a saját házunk táján. Hogyan élem én meg a családon belüli szerepemet? Mit tudok mintaként adni, vagy mit tudok a gyerekeimmel megbeszélni? Ha ezt megtettük, és tovább vizsgálódunk, rájövünk: az egyházban két fontos terület van, ahol a családért tudnánk valamit tenni: a plébániaközösségekben és az iskoláinkban. Tegyen mindenki a maga képességei szerint.

 (Kály-Kullai Károly: Utak-útkeresők-szenvedély-betegség, Új Ember, 2007.)