vissza a főoldalra

 

 

 2011.11.18. 

Döntött a koalíció: egy év múlva választanak Romániában, „kettőt az egyben"

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta, a koalíció ülésén döntöttek arról, hogy az összevont választásokat 2012. novemberében tartják, 388-ra csökkentik a honatyák számát, de megmarad a kétkamarás parlament.

 Kelemen Hunor elmondta, a koalíciós ülésen „kompromisszum” körvonalazódott az RMDSZ és a PDL részéről egyaránt.

 „A képviselőház esetében lesz egy országos kompenzációs lista, az arány 65-35 százalék lesz. Figyelembe vettük a lakosság számának visszaesését is. A szenátusban maradna az RMDSZ által már korábban is javasolt változat, a 88 szenátorral, megyénként két-két szenátorral, és egy-egy lenne a főváros kerületeiben is. A szenátusban többségi egyéni körzetes szavazás lenne, aki a legtöbb szavazatot szerzi egy körzetben, az nyeri el a mandátumot. Most véglegesítjük a részleteket, a végső döntést akkor hozzuk meg, amikor meglesz írott formában a törvénytervezet” – fejtette ki az RMDSZ szövetségi elnöke.

 

(nyugatijelen.com)