vissza a főoldalra

 

 

 2011.11.18. 

Átlátható finanszírozást szorgalmaz a Kerekasztal

A szlovák kormány kisebbségügyi bizottságának legutóbbi ülésén többek között a kisebbségi kultúrák finanszírozásának idei és jövő évi programjáról, valamint a helynévlistáról is tárgyaltak a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselői.

 A 2011-es finanszírozási programot a bizottság a magyar képviselők ellenszavazata mellett, további két tartózkodással fogadta el a testület. A Kerekasztal elutasító álláspontja azzal magyarázható, hogy a testület már korábban is kifogásolta a támogatások elosztásának módját és körülményeit: például azt, hogy a bizottságok döntése homályos szabályok és elvek alapján történt, nem lehet tudni, hol változtatták azt meg, későn hozták nyilvánosságra, néhány pályázó pedig indokolatlanul kapott nagy, vagy éppen kis összegű támogatást (a korábbi kifogásokat és fejleményeket összegyűjtve a Kerekasztal weboldalán lehet megtalálni).

 Az ülésen nem csak az idei, hanem a jövő évi, 2012-es kiírásról is szó esett. Ezzel kapcsolatban a Kerekasztal meghívott jogászszakértője Szekeres Klaudia ismertette a szervezet kifogásait és észrevételeit, melyek egy részét bedolgozzák a tervezetbe. Kifogásként merült fel, hogy a támogatási program struktúrája nincs összhangban a dotációkról szóló törvénnyel, régi rendeletekhez igazodik, többször pedig nem is létező előírásokra hivatkozik. A Kerekasztal azt is szeretné, hogy míg a múltban nem lehetett tudni, milyen indokkal és milyen esetekben nyúlnak bele közvetlenül a bizottságok döntésébe a felsőbb tisztviselők, a jövőben ezeket a beavatkozásokat részletesen meg kelljen indokolni. - tájékoztatta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának sajtóosztálya a Felvidék.ma-t.

Azzal a helynévlistával is foglalkozott a testület, melyek megnevezéseit a kulturális minisztérium a Horthy-korszakhoz kötődőnek nevezte. A bizottság tagjai, beleértve a magyar, ukrán, ruszin és roma kisebbségeket képviselőket is egyöntetűen támogatták a listát, mely a kormány elé kerülhet. A helynévlista tehát az összes kisebbség osztatlan támogatását élvezi. A kisebbségügyi bizottság következő – és a kormányváltás miatt utolsó – ülésére feltehetően januárban fog sor kerülni.

Orosz Örs a Kerekasztal álláspontját a történésekről videóban is ismerteti.

 

(Felvidék.ma)