|
 2011.11.25.
A mai pesti színház mint
szórakoztatóipari kft.
Az igazságot keresők minőségbe vetett hitét támogatom
Az Új Színház körüli
történések, a hisztériakeltés is világosan megmutatja a
hazai művészeti élet megosztottságát. Akik eddig mindent
uraltak, most elveszíthetnek egy hídfőállást.
A kortárs zenés színházi, operai életben is
megfigyelhetők a csoportosulások? – kérdezem Balassa Sándor
Kossuth-díjas zeneszerzőtől.
– Ott nincsenek csoportosulások. A leírt kotta nyomán a
zene szeretete a hangzó anyagot rendben tartja. Az Operaházban
azonban esetenként rendezői túlsúly érvényesül. Ez megrontója
számos előadásnak. Ilyenkor a rendező önkényesen megváltoztatja
a darabok eredeti helyszínét, mondanivalóját. Kiveszi a hősi,
naiv, pozitív elemeket, és csupán alapanyagnak használja az
adott művet, hogy saját elgondolását érvényre juttathassa.
Ez a barbár munka tönkreteszi a remekműveket. Ilyenkor az oda
nem illő színpadkép ugyanúgy fokozza az elidegenítő hatást,
zavaró érzést kelt az emberekben és rombolóan hat. Csodálom,
hogy a nagyszerű énekesgárda és a zenekar eltűri tehetségük
ilyetén történő kisajátítását.
Gyakran jár színházba?
– Azért nem járok manapság színházba, mert a gyenge
darabok nem érdekelnek, a jó műveket viszont úgy adják elő,
hogy annak kevés köze van az eredeti mondanivalóhoz. Legtöbb
színház vezetése szereti a trágárságot, vonzódik az aberrált
jellemekhez, az oda nem illő meztelenkedéshez. Szeretik, ha
Hamlet gatyában szaladgál, s ha Iluskából prostituáltat csinálhatnak.
A SZÍNHÁZ szent szolgálatát, mely egy nemzet igazi tükre,
nevelője lehetne, szórakoztató bazárrá fokozzák le. Ez a
hamis világ távol áll a magyarság jellemétől, lelki alkatától.
Üres, hazug világképet ad. Ezt az elferdült külföldi mintákat
majmoló játékstílust kivételesen tehetséges magyar színésznemzedékek
részvételével valósítják meg. Ez a magyar önfeladás szomorú
eredménye. Az olcsó színházcsinálók most attól rémültek
meg, hogy egy a hivatását jobban teljesítő színház jelenik
meg a színen. Az emberek az újat, a nekik valót, a hozzájuk szólót
magukhoz ölelhetik. Egy színház, ahol a színészi, rendezői
tehetség a mű éltető erejét jeleníti meg, segíti a világ
igazabb megértését. Elénk tárja a magyar színi irodalom mellőzött
értékeit, képes összekapcsolni a múltat és a jövőt. A magányos
emberekből álló tömegből újra közösség formálódhat. Ha
a művészet segítségével ismét magunkra találhatunk, erőnket
megtöbbszörözhetjük, életünk magasabb szintre állhat át. A
„röfögőkből” újra birodalomdöntő néppé válhatunk. A
kártyavár lakói az összedőlés küszöbén ismét előveszik
a sokszor próbált és bevált módszert, a megbélyegzést. Rágalomhadjáratot
indítanak, hathatós külföldi támogatással. Ez sokakban félelmet
kelt, mert több mint félévszázadig félni kellett. A magyarság
nehezen enged fel a hosszú bénultságából. Az új Új Színházra
szükség van, mert kell a szellemi küzdelem. Az igazságot keresők
minőségbe vetett hitét támogatom.
Akkor megnézi az első bemutatót?
– Az elsőt és a másodikat is. Nagyon szeretem a színházat,
noha színműolvasó ember lettem. Megelevenedik előttem a mű, a
szereplők, a helyszínek, magam rendezhetem az olvasott darabot,
hűen a szerző szándékai szerint.
Csaba királyfi,
Tündér Ilona, A Nap fiai, Hunok völgye, 301-es parcella, Október
virágai, Magyar koronázási zene, Utazás Biharban – néhány
Balassa-szerzeményt soroltam föl. Nem kritizálták sohasem a
magyaros témákért?
– Műveimmel könnyen elbántak és elbánnak még ma is,
mert nem adják elő őket. Gondolatok a nemzeti zenéről című
írásom, amely a Hitelben jelent meg, feltárja művészi hitvallásomat.
Kiderült, hogy a nemzeti kultúra munkása vagyok. Zenei nyelvem,
mondandóm lényege az európai és a magyar hagyo-mányokon
nyugszik. A megbélyegzés nem késett soká. A „szakmai” leértékelők
kara elénekelte fölöttem ítéletét. Persze ők nem érthetik
meg soha: számomra nincs választási lehetőség. Én egy vagyok
kijelölt utammal, engem érdek nem vezet.
Milyennek látja a kortárs klasszikus zenét?
– Két fő áramát említeném. Az egyik a Schönbergtől
származtatható hatalmas tőke - és médiatámogatással dicsekvő
irányzat. Ez a zene atonális, spekulatív és meglehetősen
ronda. A múltat szintén el szeretné törölni (de lehet azt?).
A másik áramlat többfelé ágazik, de közös bennük az, hogy
az elmúlt korszakok, kultúrák folytatójaként jelennek meg. Az
előző irányzat rációra alapoz, kozmopolita szellemű. A második
a lélek muzikális megszólítása felé közelít.
Jövőre lenne 130 éves Kodály Zoltán a Háry János,
a Psalmus Hungaricus, a Székelyfonó, a Budavári Te Deum szerzője.
Feltűnő, hogy az ő műveit is mellőzik az Operaházban. Reméljük,
a jövő évadban azért lesz ebben változás.
– Minden bizonnyal. Halála után rögtön megkezdték az
iskolai énekoktatás visszaszorítását. „Veszélyesnek” érezték
a népdalra épülő zenei nevelés közösségépítő hatását.
Kozmopolita megítélés szerint pedagógusként jelentősebb
volt, mint zeneszerzőként. Nacionalistának tartották, a leértékelő
fasisztázó hangok őt sem kímélték. Kodály ma is a magyar
zeneszerzés középpontjában áll. A XX. század egyik géniusza.
Amikor Bartókot megkérdezték, milyen is valójában a magyar
zene, azt válaszolta, forduljanak Kodályhoz, az ő zenéje az
igazán magyar.
M.A.
|
