vissza a főoldalra

 

 

 2011.11.25. 

Róna Péter világa a függetlenség és a demokrácia

Róna Péter egykor nagy ember volt. A Schroders az egyik legnagyobb befektetési társaság igazgatójaként a pénzügyi világ csúcsain járt. Karrierjét elsősorban annak köszönhette, hogy asszisztensként Lord Richardson, a Bank of England későbbi igazgatója ügyeit intézte.

Róna Pétert ugyan még ma is fogadják a világ nagy pénzügyi központjaiban, még ma is képes összehozni egy tárgyalást, mondjuk a Lloyd’s vezetőivel, de ma már csak udvariasan végighallgatják mondanivalóját. Rónában ma az a legfontosabb, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelő-bizottságának tagja.

Megnyilatkozásait ugyanakkor egy másik minőségben teszi. Róna az LMP nem hivatalos intendánsa. Talán anyagilag, infrastruktúrával is támogatta Schiffert. Ma már természetesen csak kapcsolataira, a magyar sajtó odatartozó részei által megteremtett népszerűségére van szükség. Az oly sokszor elsütött recept alapján Róna Péter független szakértőként tetszeleg, miközben egy politikai párt és nem mellesleg a politikai párttól független érdekcsoport útját egyengeti.

Róna imidzséhez hozzátartozott a függetlenség, kritizálta Gyurcsányt, előadásaiban sok, leginkább a jobboldalinak tekintett gondolkodók által megmutatott összefüggésre hivatkozik. Múlt pénteki megnyilvánulása azonban egy új kor kezdete. Első olvasatra azt gondoltam, hogy egy ma oly divatos degenerált átverésről, ún. hoaxról van szó. Még ma sem vagyok biztos benne, hogy, nem, bár az azóta eltelt események lefagyasztották arcomról a mosolyt.

Róna a mindennapi.hu-nak állítólag a következőket mondta: Jelenleg az zajlik, hogy a periféria országaiban a megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke, Mario Monti, aki valószínűleg Olaszország miniszterelnöke lesz, a brüszszeli európai bizottságnak volt belső piaci biztosa. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták. A valutaalap és az IMF levélben szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt: Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná. A közgazdász vélekedése szerint ez a mechanizmus már beindul, és egy éven belül Magyarország miniszterelnöke Andor László lehet, hiszen látszik, hogy az unió kihelyezi a periféria országaiba az általa ismert és megbízható embereket. Mindezt alátámasztja a Wall Street Journal cikke is, amelyben arról írnak, hogy Magyarországon lehet a következő nagy válság. A közgazdász szerint a cikk megalapozója Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának nyilatkozata lehet, amelyben a biztos elmondja, hogy mekkora lesz a magyar költségvetési hiány.

A dolog lényege az, hogy óriási politikai átalakulás kezdetén vagyunk, amiben a periféria országainak demokratikus szerkezete fel van függesztve. Jelenleg már a döntéshozás az úgynevezett frankfurti csoport kezében van – összegezte Róna Péter.

Azóta nemzetközi kampány indult a magyar gazdaság ellen. A hitelminősítők (lásd 19. oldal) nyílt támadásba lendültek, a pénzügyi befektetők a forintot támadják, maga Nouriel Roubini, az iráni–zsidó származású sztárközgazdász, aki megjósolta a korábbi válságot is, a forint shortolására buzdít. Ennek fele sem tréfa.

Róna víziója ugyan még így is légből kapottnak tűnik, mindenesetre elgondolkodtató. A cikk tanúsága szerint teljesen természetesnek veszi, hogy a periféria országainak demokratikus szerkezete fel van függesztve. Így lenne lehetséges, hogy a frankfurti csoport lecseréli Orbánt. Lecseréli egy független állam kétharmados támogatottságú miniszterelnökét.

Ez a mai állás szerint természetesen elképzelhetetlen, és minden józan, Magyarország függetlenségét szem előtt tartó, demokratikus politikai erő kötelessége, hogy egy ilyen durva beavatkozást a magyar belügyekbe megakadályozzon. Kötelessége, hogy megakadályozza a demokrácia felfüggesztését. Függetlenül Orbán Viktor személyétől vagy pártállásától. Csakhogy a magyar politikai erők egy része, szerencsére egy kisebbségbe szorult része egészen más kötelességeknek tesz eleget.

Róna, a cikk tanúsága szerint, ehhez a nemzetellenes részhez tartozik. Nemzetellenes erők eddig is léteztek, csakhogy magát a fogalmat évtizedes propagandával próbálták ellehetetleníteni. Mi az, hogy nemzetellenes? Azok is állampolgárok, nincs jó és jobb magyar. Ők a realitás talaján állnak, míg, akik ezt a rosszízű kifejezést használják, azok kirekesztők és nacionalisták – harsogták.

De vajon nem tekinthető-e a nemzet érdekei ellen való cselekedetnek, ha egy szorult gazdasági helyzetet és az azt tetéző, nyílt spekulatív támadásokat valaki jóváhagyólag tudomásul veszi? Vajon nem tekinthető-e a nemzet ellenségének, aki támogatja a hadjáratot, melynek a célja a demokrácia felfüggesztése, egyben Orbán és a Fidesz bukása. Orbán megbukhat jövőre? – teríti szét a sajtó Róna után, egyelőre csak kérdőjellel. A gazdasági támadást kiegészítő politikai hadjárat célja Orbán bukása. Ha ehhez csődbe kell vinni az országot, ám legyen! Semmi sem drága.

Róna az utódot is megjelöli, az MSZP-hez köthető, euróbürokratává avanzsált Andor László személyében. Egyelőre a cikkben felvázolt vízió alaptalannak, sőt nevetségesnek tűnik. Orbánnak ma nincs ellenfele a magyar közéletben, a többiek egy, de leginkább több osztállyal lejjebb játszanak. Az ország vezetésére alkalmas, hasonló képességű és megfelelő helyzetben lévő rivális nincs közel s távol.

1948, majd 1956 után a demokrácia felfüggesztéséről nekünk, magyaroknak közvetlen élményeink vannak. Róna Péter világában talán elfogadható a puccs, de ha bizonyos pénzügyi körök vagy az említett frankfurti csoport képes megtorpedózni a kétharmados kormányt, akkor Magyarország szuverenitása lényegében elveszett. A lehetséges támadás elleni fellépés pedig a legszentebb érelemben vett szabadságharc.

 

Csorja Gergely