vissza a főoldalra

 2011.11.25. 

Helytállásért –díj Dolník Erzsébetnek

Rá akartak minket venni, hogy ítéljük el az 1956-os forradalmat

A Magyar Koalíció Pártja október 23-ai komáromi ünnepségén a párt európai parlamenti képviselői bejelentették, hogy a Pro Probitate –A Helytállásért díjjal 2011-ben Dolník Erzsébet lévai pedagógust tüntetik ki, a felvidéki magyar közösség érdekében végzett több évtizedes példaértékű közéleti tevékenységéért.  

Ezt a díjat a felvidéki magyar képviselők alapítottak a mártírhalált halt Esterházy János politikus tiszteletére. Van annak valamilyen külön üzenete, hogy most egy pedagógus kapta meg az ön személyében? –kérdezem Dolník Erzsébettől.  

–Minden egyes díjátadásnak van valamilyen külön üzenete. Esetemben egy életpálya értékeléséről beszélhetünk. Nem is annyira a pedagógusi munkámért, mint közéleti, politikai tevékenységemért kaptam ezt a díjat.

Ez a tevékenység már 1956-ban is megnyilvánult, amikor dacolva az akkori kommunista hatalommal, megtagadta, hogy olyan nyilatkozathoz adja nevét, mely elítélte volna a forradalmat?

–Ez nem csak az én „hőstettem” volt. Akkor a komáromi gimnázium végzős diákja voltam és az összes negyedikes, tehát két osztály közösen utasította el az aláírást. Történt, hogy lejött a járási kommunista pártbizottság alelnöke, és rá akart minket – egyetemistákat, gimnazistákat– venni arra, ítéljük el, tartsuk ellenforradalomnak az 1956-os eseményeket. Mi ezt nem szavaztuk meg, és éppen ezért részesültünk idén a Tóth Ilona-díjban.

Igen, most díjat kaptak, de akkor nem származott az aláírás megtagadásból kellemetlenségük?

 –De igen, többünket zaklattak, szemmel tartottak ezután. Egy ellenzéki diákcsapat voltunk, s mindez annak köszönhető, hogy olyan kiváló tanáraink voltak, mint pl. a közelmúltban elhunyt Gáspár Tibor. Ő diákok ezreibe plántálta a magyarság, történelem szeretetét a komáromi Selye János Gimnáziumban. A bosszú igazából tanárainkat érte el. Volt, akit elhelyeztek, míg másokat egyéb retorziókkal büntettek. Nálam, a felvételinél a vallásos világnézetem is közrejátszott abban, hogy egy igen csúnya kádervéleményt kaptam. Másokat pedig az aláírás megtagadás miatt két évig nem vettek fel az egyetemre.  

Az egyetemen voltak olyan professzorok, akik a hivatalos anyag mellett az igazságot is merték tanítani?

 –Matematika-fizika szakos pedagógus vagyok, így ilyen kérdések nálunk nem vetődtek föl. Viszont többen zaklattak minket azzal, hogy a jövő pedagógusainak nem szabadna templomba járnia. Hiszen én Pozsonyban is jártam templomba. A kritikákat nem igen vettem fel, azért sem, mert tanáraink közül is voltak, akik vállaltak hitüket.  

Bauer Edit képviselőasszony laudációjában arról is szólt, hogy önt megfigyelte a titkosrendőrség. Megtekinthetők az ön aktái?  

–Minderről én nem tudok. A ’80-as években felperegtek a politikai események, és egyre gyakrabban zaklattak a kommunista párt helyi vezetői.. Többször felszólítottak arra, hogy lépjek be közéjük. Erre viszont nem voltam hajlandó, ami nem tetszett nekik. Pedagógusként a kommunista párt egyes szervei, az ún. ideológiai titkárok zaklattak. Az sem tetszett nekik, hogy a Csemadok tisztségviselőjeként olyan rendezvényeket tartottam, melyek célja magyarságunk megerősítése volt.  

1988-ban nyíltan beszélt a Magyar Televízió Panoráma c. műsorában a felvidéki magyar oktatás helyzetéről. Ezt önnel vissza akarták vonatni?  

–Igen, s mivel erre nem voltam hajlandó, elkezdtek fenyegetni. Nem fizikailag, hanem gyermekeimmel zsaroltak. Fiam főiskolás volt akkor és lányom éppen egyetemi felvételire készült. Tehát elsősorban rajtuk keresztül próbáltak megzsarolni. Ezután ki is mondták, hogy az állásommal játszom. Arra akartak rávenni, hogy mondjam ki a lapokban, engem félrevezettek a magyarországi sajtóban.  

1989-ben mire gondolt: a rendszerváltás kedvez a felvidéki magyar iskoláknak?

 –1989 egy különleges év számomra, hiszen az utolsó magyar tanítási nyelvű osztálynak voltam a főnöke az óvónőképzőben. 1989 őszén kaptam meg a határozatot arról, hogy nem tűrnek meg az oktatásügyben, de a prágai események ennek végrehajtását meggátolták. Ezt követően az Együttélés Politikai Mozgalom aktív tagja, központi titkára, később oktatási alelnöke lettem. Reménykedtem abban, hogy a magyar oktatásügy helyzete megváltozik. Ahogy azt is reméltem, hogy a szocializmus után megváltozik a rendszer. Ez részben bekövetkezett. Viszont a nacionalista megnyilatkozások szinte az összes szlovák pártban megtalálhatók. Ha magyar ügyről van szó, akkor máris összezárnak az egymással acsarkodó szlovák pártok. Ez ügyben tehát nem történt változás.  

Igaz, hogy felvette a magyar állampolgárságot?

 –Így van, és mindezt nyilvánosságra is hoztam. Nem akartam én bujkálni a hatalom elől, ezért kimondtam, hogy a szlovák állampolgárságról nem mondok le. A szlovák alkotmányban benne van, hogy senkitől sem vehetik el erőszakkal az állampolgárságát. A magyar kettős állampolgársági törvényre született egy szlovák választörvény, ami szerint nekem a szlovák állampolgárságomról le kell mondani. Ez a törvény tehát ellene mond az alaptörvény említett passzusának. A hivatal viszont mindig felhívja a figyelmemet arra, mondjak le a szlovák állampolgárságról. Tehát folyik egy hosszú levelezés, és fogalmam sincs, mikor lesz ennek vége.

Medveczky Attila