vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.07. 

Új brandbe gyűjtik a székelyföldi termékeket

A Székely Gyümölcs Egyesület és a Székelyföldi Legendárium kezdeményezésére több mint tíz termelőt csoportosító projekt indult, amely egy-egy legendával megtoldva népszerűsíti a helyi ízeket, jellegzetességeket. A Legendás Termékek Társulása nevet viselő családban a legjobb minőségű készítmények kapnak helyet.

„A Székely Gyümölcs Egyesület két hónapja hozta létre a Sestercius Kft. néven bejegyzett társulást, amely összegyűjti a környékünkön azokat a manufakturálisan elkészített termékeket, melyek a helyi ízvilágot tükrözik és beleillenek Székelyföld gasztronómiájába” – mondta el Tankó Ágnes, a cég ügyvezető igazgatója.

Az ötlet az egyesület elnökének, Már Istvánnak a fejében született meg, még 2010 tavaszán. „A Legendás Termékek Társulása egy külön brandet képvisel. Itt csakis prémium minőségű, helyi alapanyagból készült termékek kapnak helyet, melyek a gyártó cég arculatát is erősítik” – magyarázta Tankó. Hozzátette, a Legendás Termékek polcaira indulásból 14 cég termékei kerültek fel. „Azokat a vásárlókat célozzuk meg, akik minőségi terméket szeretnének vásárolni, természetes alapanyagokból” – emelte ki az ügyvezető.

 Olyan üzletekben lesznek megvásárolhatók a termékek, ahol igény van az úgynevezett delikátesz sarkokra, de nagyobb panziókban is hozzájuthatnak a turisták, s így szuvenírként vihetnek haza majd a Legendás Termékekből.

 November elsejétől tizenhat MOL-töltőállomásnál tesztelik a termékekre való igényt Székelyföldön kívül is – eddig az idei székelyudvarhelyi Gyümölcsfesztiválon és a sepsiszentgyörgyi Kézművesek Vásárán vettek részt. A társulás nyitott, bármikor csatlakozhat olyan termelő, aki prémium termékével képes megfelelni a követelményeknek – tette hozzá Tankó Ágnes.

 A Legendás Termékek kosarában mindenféle helyi jellegzetesség szerepel: lekvárok és gyümölcskészítmények, vadhúsok, borok, házikenyér, tésztafélék, mézeskalács, tejtermékek, emellett helyet kapnak a fűszerek és a teafüvek is. A termékeken – amelyek nem kívánnak konkurálni sem a Székely, sem a Góbé termékekkel – ismertető jelként fellelhetők lesznek a Székelyföldi Legendárium figurái.

 Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája kifejtette, mivel minden faluhoz kötődik egy-egy monda, ezért jó ötletnek tűnt a termékek mellé egy pluszajándékként mellékelni az illető település legendáját.

 Eddig javarészt udvarhelyszéki termelők csoportosultak, de megtalálhatók aranyosszéki és háromszéki cégek készítményei is. „Bárhová utazunk Európába, minden térségnek van egy arculata. Mindannyian reklámozzák magukat, leggyakrabban a töltőállomásoknál. Ahogy megérkezik hozzánk egy turista, azonnal látni fogja, hogy nálunk is készülnek jellegzetes helyi finomságok” – fejtette ki Fazakas. Példaként felhozta a lövétei pékséget, az Ördögárok meséjével.

 A monda szerint az ördög görgeti a malomkövet a Hargitáról – ehhez máris kapcsolható a kenyérkészítés fogalma: a péksüteményekhez mellékelik a mesét. „Egy külföldi vásárló azonnal többletet kapott, mert azt elolvasva némi információval fog rendelkezni az illető régióról.

 A figurák teljesen más töltetet adnak a készítményeknek, mert emellé belelopjuk a saját székely kultúránkat. A történelmünket nem fogják egyetlen termékkel megtanulni, viszont fel lehet hívni a látogatók figyelmét, hogy itt valami egészen más van. Ez tulajdonképpen a Legendás Termékek lényege” – fejtette ki Fazakas.

 

(Forrás: Hargita Népe)